Észak-Korea június 10-én megnyithatja Kínával közös határát, így több év után újraindulhat a két ország közötti teherautó- és személyautóforgalom, valamint a kínai turisták is beléphetnek az országba. Erre utal, hogy a remeteállammal határos Liaoning tartományban működő utazási irodák Észak-Koreába induló kirándulásokat hirdetnek a kínai közösségi médiában.

Travelers walk around China-North Korea border
Travelers walk around the China-North Korea border in Dandong, Liaoning province, China on November 3, 2020.  ( The Yomiuri Shimbun ) (Photo by Koki Kataoka / Yomiuri / The Yomiuri Shimbun via AFP)
Visszatérhetnek a turisták Észak-Koreába.
Fotó: AFP

Az irodák névtelenségüket kérő forrásai megerősítették az South China Morning Postnak: azt a tájékoztatást kapták koreai tisztviselőktől, hogy a következő hónap közepén ismét utazhatnak látogatók az országba, de hivatalos bejelentés még nem történt. Azt is elárulták, hogy az ellenőrzőpontokon ismét munkába álltak a kínai vámosok és felkészültek a határ megnyitására. Kim Dzsongun 2020-ban rendelte el a határok lezárását a koronavírus-járvány miatt, emiatt drasztikusan csökkent a Pekinggel folytatott

Észak-Korea eleinte segélyt és vakcinákat sem fogadott el hatalmas szomszédjától. Mindezek következtében alapvető ellátmányok nem jutottak a világ legelzártabb országába, ami élelmiszerhiányhoz és a gazdasági válsághoz vezetett. A remeteállam olyan komolyan vette a bezárkózást, hogy még a 2020-as tokiói nyári olimpián sem vett részt. A nagykövetségek munkatársai tömegével hagyták el a fővárost, például az oroszok és családtagjaik kézzel hajtott vasúti kocsival távoztak Észak-Koreából.

Az 1420 kilométeres kínai–koreai határon mintegy tucatnyi szárazföldi ellenőrzőpont közül csak a Dandong városát az észak-koreai Sinidzsuval összekötő vasútvonal működik, miután tavaly újraindult a két ország közötti vasúti áruszállítás, így a felek közötti kereskedelem értéke 1,03 milliárd dollár volt, ami 63 százalékkal volt alacsonyabb, mint 2019-ben. Phenjan kereskedelmének 90 százalékát Pekinggel folytatja, késztermékeket és élelmiszert importál, amiért cserébe vasércet és szenet exportál. Szintén fontos bevételi forrás a turizmus: becslések szerint 2019-ben 

120 ezer kínai és 5 ezer nyugati látogató érkezett a remeteállamba, ami körülbelül 175 millió dollárt termelt az országnak. 

Viszont a teljes bezárkózás padlóra küldte az egyre jobban fejlődő szektort. Kim Dzsongun tavaly augusztusban hirdetett győzelmet a koronavírus elleni harcban és elrendelte a szigorú járványvédelmi korlátozások feloldását. Kína észak-koreai nagykövetét, Wang Yajunt több mint két évvel ezelőtt nevezték ki a posztjára, de csak március végén utazott Phenjanba, ezzel ő lett az első külföldi diplomata, aki 2020 januárja óta az országba érkezett. Források szerint az észak-koreai elit még tart a koronavírustól, így akár el is halaszthatják a határnyitást, viszont az ország gazdasági helyzete miatt ez nem lenne célszerű.

Észak-Koreának adott el dohányt a British American Tobacco, hamarosan bűnösnek vallhatják magukat a bíróságon

A világ második legnagyobb dohányipari vállalata 2009 és 2017 között tudatosan megszegte az Egyesült Államok kormánya által Észak-Koreára kivetett szankciókat azzal, hogy nyolc éven keresztül eladott annak dohánytermékeket, amelyek az embargó hatálya alá estek. A vállalat 2019-es jelentésében már találhatók utalások arra, hogy a BAT nem mindig a szabályok szerint játszik.