Nincs tervben Csengtu elhagyása. Remélem, hogy a város a kínai techszektor fontos bázisa lesz a jövőben, így a helyiek még jobban élhetnek majd – jelentette ki Young Liu, az Apple készülékek legfontosabb beszállítója, a Foxconn vezetője csengtui gyárlátogatásán.

Foxconn Photo Illustrations
Fotó: AFP

Minden terméket önök készítettek, és ezért hálásnak vagyunk

– mondta a cégvezér, amihez hozzátette: a több tízezer ezer embert foglakoztató hatalmas létesítmény és a többi kínai gyár továbbra is fontos termelési bázis marad. Útja során találkozott Csengtu polgármesterével, a kommunista párt helyi vezetőivel, valamint a szecsuáni tartomány tisztviselőivel is, akik arra kérték, hogy a tajvani  vállalat továbbra is fektessen be a régióban. Az év elején Liu ellátogatott Csengcsouba is, ahol a Foxconn a világ legnagyobb iPhone-összeszerelő gyárát működteti, hogy bemutasson egy új üzleti központot a városban – írja az SCMP.

A koronavírus-járvány, valamint a zéró-Covid-stratégiát követő zavargások ráirányították a figyelmet a kínai gyártás sebezhetőségére: a Foxconn tavaly azzal került a hírekbe, hogy csengcsoui üzemében többször is fellázadtak a dolgozók a járványvédelmi intézkedések és a rossz körülmények miatt, végül a vállalat kénytelen volt meghátrálni, ahogy Peking is búcsút mondott a zéró-Covid-politikának. Sőt, az is kiderült, hogy a kínai kommunista párt vezetői éppen a Foxconn alapítójára hallgatva kezdték kivezetni a szigorú járványvédelmi intézkedéseket.

A cégnek mindennél fontosabb, hogy az iPhone beszállításánál ne ütközzön hasonló akadályokba, ezért az is felmerült, hogy a cég elhagyja Kínát. Bár ehhez hozzá kell tenni, hogy ilyen méretű létesítmények áttelepítése aligha lenne egyszerűen és olcsón megoldható. A távol-keleti cég mindenesetre igyekszik diverzifikálni termelését, például India déli részén, Telangana államban fog üzemet építeni és elektronikai cikkeket gyártani.

A  beruházás méretéről, költségvonzatáról és az ott gyártandó termékekről még nem jelent meg pontos információ, de Telangana állam miniszterelnöke úgy fogalmazott, hogy 100 ezer embernek fog munkát adni. Ez aggodalmat keltett a kínai tisztviselőkben, most pedig Young Liu igyekszik biztosítani őket: a Foxconn továbbra is elkötelezett a kínai termelés mellett és nem tervezik a kivonulást az országból.

Lassulásról számolt be az Apple-beszállító

A világ legnagyobb szerződéses elektronikai gyártójára, az Apple egyik legfontosabb beszállítója a Foxconn közölte, hogy a bevétele márciusban 21,1 százalékkal csökkent az előző év azonos időszakához képest, és 13,14 milliárd dollárt ért el. A Foxconn az idén további lassulásra számít.