Nemzetközi gazdaság

Hatékony a román kormányintézkedés: nagyot zuhantak az élelmiszerárak

Egyes termékek ára akár a felére is eshetett az intézkedéseknek köszönhetően.

Csökkent egyes alapélelmiszerek átlagos fogyasztói ára Romániában, mióta hatályba lépett az árrést korlátozó sürgősségi kormányrendelet – közölte hétfőn az ország versenytanácsa.

A legnagyobb mértékben júniushoz képest a zöldség- és gyümölcsfélék estében csökkentették áraikat az áruházláncok augusztus 1-jétől. Átlagosan 34 százalékot zuhant a szőlő ára, amit a szilva (30 százalék), a burgonya (28,4 százalék), a kaliforniai paprika (27,5 százalék), a kápia paprika (25,6 százalék) a sárgarépa (24,2 százalék) és a sárgadinnye (22,2 százalék) követ – derül ki a versenytanács közleményét ismertető Agerpres jelentéséből.

Galati,,Romania,-,April,04:,Photos,At,Hypermarket,Auchan,Grand
Fotó: Shutterstock

Augusztus elsején a hús ára 12,4 százalékkal, a tejtermékeké 12,3 százalékkal esett júniushoz képest. A friss hazai tej most csak 5,3 százalékkal lett olcsóbb, miután 

májusban jelentősebb, 20 százalékos árcsökkenést vezettek be az áruházláncok a feldolgozók és a kiskereskedők fél évre szóló önkéntes árkedvezmény-megállapodásának megfelelően.

Bogdan Chiritoiu, a versenytanács elnöke hangsúlyozta, hogy egyes termékek – például görögdinnye, csirkeszárny, hagyma és kápia paprika – ára akár 40 százalékkal is csökkenhetett bizonyos üzletekben, míg a sárgarépánál, szilvánál, szőlőnél és burgonyánál pedig akár 50 százalékos is lehetett az esés mértéke.

Ráadásul esett a többi alapélelmiszer – a kenyér, az olaj, a tojás, a cukor és a kukoricadara – ára is, egyedüli érintett termékként az alma ára emelkedett, 3,6 százalékkal, ám a versenytanács szerint ennek oka az őszi almaszüret.

Június végén a román kormány sürgősségi rendeletben korlátozta 17 alapélelmiszer árát. A jogszabály a következő három hónapban 20 százalékra korlátozza a feldolgozók és a kiskereskedők által alkalmazható megengedett árrést, a nagybani forgalmazók pedig (az adásvételek számától függetlenül) együttesen legfeljebb 5 százalékos haszonkulcsot számolhatnak fel.

A rendelet hatálya alá olyan termékek esnek, mint a fehér kenyér, friss tehéntej, telemea (román sajtféle), joghurt, búzaliszt, kukoricadara, friss tojás, napraforgóolaj, csirkehús, sertéshús, friss zöldség, gyümölcs, burgonya és cukor. Hatályának esetleges meghosszabbításáról a tapasztalatoktól  függően a három hónapos időszak végén döntenek.

 

Románia ár alapélelmiszer árrés
Kapcsolódó cikkek