Az amerikai vezetés az elmúlt öt évben nagy erőkkel dolgozott azon, hogy csökkentse az ország függőségét Kínától.Mobiltelefonok, csipek, napelemek, fogyasztási cikkek, alap- és nyersanyagok importját nehezítették, tiltották meg. Egyre több jel mutat azonban arra, hogy hiába a stratégiai és nemzetbiztonsági érdek, nem olyan könnyű megszabadulni a világ második legnagyobb gazdaságának befolyásától.
A globális beszállítói láncokból az amerikaiak igyekeztek kiiktatni Kínát, azt viszont nem tudták elérni, hogy ezek ne alakuljanak át. A Trump- és a Biden-adminisztráció egyaránt büntetővámokkal próbálta meg a kínai importot visszavágni. Ez sikerült is, viszont
a Mennyei Birodalom megtalálta a kiskapukat a bezárt amerikai ajtók mellett.
Gina Raimondo, amerikai kereskedelmi miniszter – a korlátozások egyik legfőbb támogatója és kitalálója – a napokban Pekingben és Sanghajban tárgyal. Ez arra utal, hogy hiába a washingtoni szándék a leválásra, Amerika mégis kénytelen szóba állni legnagyobb globális versenytársával. Kína részesedése az Egyesült Államokba irányuló importból csökkent, ezzel párhuzamosan viszont más, alacsony bérköltségű országokból emelkedett a behozatal. Ilyen például Vietnám, Tajvan és Mexikó. A Biden-kormányzat növelte a félvezetők, elektromos autók és napelemek belföldi gyártásának ösztönzőit, igyekszik hazatelepíteni az évekkel korábban költségszempontok miatt kiszervezett termelést.
Fotó: AFP
Nemrég tartották a wyomingi Jackson Hole-ban a jegybankárok és más gazdasági nagykutyák szokásos éves dzsemboriját. Egy ezen ismertetett kutatásból kiderült, hogy ugyan a globális kereskedelmi viszonyok átrendeződnek, az amerikai ellátási láncok továbbra is nagymértékben függnek a kínai termeléstől – csak nem olyan közvetlenül.
Laura Alfaro, a Harvard Business School és Davin Chor, a Tuck School of Business at Dartmouth munkatársa által készített elemzés szerint a 2017-es, csúcsnak számító 22 százalékról 2022-re Kína részaránya az amerikai importból 17 százalékra mérséklődött. Ezzel párhuzamosan azonban Vietnám (textíliák, ruházati cikkek) és Mexikó (autóalkatrészek, üveg, vas- és acéltermékek) súlya jelentősen emelkedett. A statisztika első pillantásra azt mutatja, hogy az Egyesült Államok sikeresen elkezdte a leválást Kínáról. Van azonban egy bökkenő:
Vietnám és Mexikó pont azokban a termékkörökben növelte importját Kínából, amelyekben növelte az exportját az Egyesült Államokba.
Ráadásul kimutatható, hogy ezekbe az országokba jóval több működő tőke (FDI) áramlott Kínából, mint korábban. Vagyis egyszerűen arról van szó, hogy a kíni cégek nem közvetlenül, hanem közvetítő országokon keresztül exportálnak az USA-ba, még tovább bonyolítva, kiterjesztve ezzel a beszállítói láncokat. Ez teljesen érthető és logikus viselkedés – nem fogják hagyni, hogy egyik legnagyobb piacukról kiszorítsák őket.
A Kínáról való leválás mellett érvelők szerint a nemzetbiztonsági kérdések (mobiltelefonok és telefonhálózatok) mellett ez azért is követendő irány, mert munkahelyeket teremt Amerikában. A tanulmány azonban megállapítja, hogy ennek következményei is vannak: az ellátási láncok eltolódása miatt drágábbak a termékek.
A szerzők számításai szerint
vagyis jelentősen hozzájárulhatott az amerikai elszabadulásához.
Elsőként arra figyelmeztetünk, hogy a Kínáról való leválásnak költségkihatásai lesznek. Másodjára pedig arra, hogy ez nem csökken ez a függőség
– nyilatkozta a The New York Timesnak Laura Alfaro.
Hasonló következtetésekre jutott egy másik elemzés is, amelyet Caroline Freund, a University of California kutatója, a Világbank és a Nemzetközi Valutaalap (IMF) közgazdásza írt. A tanulmány megállapítja, hogy a vámok jelentős hatást gyakoroltak a kereskedelemre, csökkentve a vámok által érintett áruk amerikai importjának mennyiségét, annak ellenére, hogy az USA Kínával folytatott kereskedelmének értéke tovább nőtt. A kieső kínai importot a vámok alá eső termékek gyártására specializálódott államok vették át, valamint azok az országok, amelyek nagyon szoros kereskedelmi kapcsolatokat építettek ki a korlátozó intézkedések bevezetése óta Kínával: Vietnám, Mexikó és Tajvan.
Ezek az államok pont azoknak a termékeknek az importját növelték Kínából, amelyek Kínából való behozatalát Washington büntetővámokkal sújtotta
– mondta Caroline Freund.
Globalizáció másként
A tanulmányok fényében erősen megkérdőjelezhető az a törekvés, hogy a feldolgozóipari termelést visszavigyék az USA-ba. Abban mindkét elemzés egyetért – és Jackson Hole-ban is ez volt az álláspont –, hogy
A pandémia, az orosz–ukrán háború, a Kínával folytatott új kereskedelmi (hideg)háború ugyan arra a következtetésre csábít, hogy a globalizáció felbomlóban van. Az adatok azonban nem ezt mutatják.
Makroszinten nem látjuk a globalizáció visszaszorulásának jeleit
– mondta a wyomingi konferencián Ngozi Okonjo-Iweala, a Világkereskedelmi Szervezet ügyvezető igazgatója.
A deglobalizációról szóló retorika egyre inkább teret nyer, és ez táplálja a politikai feszültségeket, majd pedig a politikai döntéshozatalt. Attól tartok, hogy a retorika valósággá válhat, és változás következhet be a befektetési, beruházási patternekben
– tette hozzá.
Mások arra hívták fel a figyelmet, hogy a folyamat egyre gyakrabban vezethet a áruhiányhoz. A belföldi vagy a szoros szövetséges országokban történő termelés felé való elmozdulás
– mondta Christine Lagarde, az Európai Központi Bank vezetője múlt pénteki beszédében.
A globális ellátási láncok általában lassan változnak, mivel a vállalatoknak időbe telik új gyárakat tervezni, beruházni és építeni. A Kínával kapcsolatos növekvő geopolitikai feszültségek, valamint az ország gazdaságában a közelmúltban jelentkező problémák miatt ugyanakkor elkerülhetetlennek tűnik a globális ellátási láncok további átalakulása. A sok ezer milliárd dolláros kérdés ezek után az, hogy a termelés hazatelepítésének hatásaiból – például a növekvő innovációból – eredő költségmegtakarítás meghaladja majd-e a leválási stratégia költségeit, vagyis olcsóbb vagy esetleg még drágább lesz az adott termék.
A szokásos narratíva szerint
visszahozzuk a termelést, lesz egy csomó munkahely, és minden rendben lesz, de valójában ez egy rendkívül költséges folyamat
– mondta Alfaro. Ha ez valóban így lesz, arra kell felkészülni, hogy a jövőben egy jelentősen magasabb inflációs környezetben lesz kénytelen működni a világgazdaság.
