BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok
Caring,Caucasian,Female,Doctor,Use,Phonendoscope,Examine,Mature,Male,Patient

Óriási a nyomás a brit egészségügyön, már a mesterséges intelligenciát is bevetik

A brit egészégügyi hatóság már mesterséges intelligenciát is bevet az ágazat terhei csökkentése és a népesség egészségmegőrzése érdekében. Nem kis feladat áll a brit ágazat előtt: úgy kell felkészülnie a téli betegrohamra, hogy 16 éve nem vártak olyan sokan műtétre, mint októberben. A megelőzésre és a kezelésre is nagyobb hangsúlyt fektetnek. A cél, hogy kevesebben betegedjenek meg és a szokásosnál több kórházi ágyat szabadítsanak fel.

A brit egészségügy már régen túlterhelődött, azonban egyre több a beteg a kevés személyzetre, amire több panasz érkezik. A hatóság így több fronton és eszközzel küzd a betegtömeg kezelésével. A szervezet egyik újítása a mesterséges intelligencia használata.

Caring,Caucasian,Female,Doctor,Use,Phonendoscope,Examine,Mature,Male,Patient
A brit egészségügyi hatóság szerint feleslegesen is igénybe veszik a háziorvosi szolgáltatást, miközben rengeteg a beteg.
Fotó: Shutterstock

A brit egészségügyi hatóság (National Health Service, NHS) többféleképpen használja a mesterséges intelligenciát, nemrég pedig új kísérletezésekbe is kezdett a megelőzés terén. Az egyik ilyen programjában buckinghamshire-i lakosok étkezési szokásait figyelik meg mesterséges intelligenciával, és az azzal kiszűrt, egészségre veszélyes szokásokat szociális munkások segítségével próbálják megváltoztatni. 

Egy másik városban, Somersetben, az algoritmus négy háziorvosi rendelő adatbázisát világítja át, kiszűri a bonyolultabb tünetegyüttesekkel bíró betegeket, azokat, akik nagyobb eséllyel kerülhetnek kórházba, valamint azokat, akik ritkán jelentkeznek a körzeti orvosnál. Az így előtérbe kerülteket ezután felkeresik és személyre szabott megoldást nyújtanak a számukra. Például specialistákhoz irányítják őket vagy segítenek nekik helyi önkéntes csoportokkal kapcsolatba lépni a magányosság elkerülésére. Több tanulmány is bebizonyította már, hogy a magányosság nemcsak betegséghez, de korai halálhoz is vezethet.

Az NHS Birminghamben is támaszkodik a mesterséges intelligenciára. Az ottani program célja, hogy a következő két évben megelőzzön 4500 sürgősségi beavatkozást, 17 ezer éjszaka kórházi bennfekvést és 23 ezer háziorvosi látogatást. Itt a veszélyeztetett személyekkel a szociális ellátórendszer veszi fel a kapcsolatot.

Female,Patient,Lying,On,Ct,Or,Pet,Or,Mri,Scan
Óriásivá duzzadtak a brit egészségügyi várólisták.
Fotó: Shutterstock

Az NHS vezetői a fenti programokat a betegellátás minőségének javítása érdekében, valamint azért  hívták életre, hogy ezekkel segítsék a kormány ambiciózus törekvését a várólisták csökkentésére. Az angliai várólisták ugyanis óriásira duzzadtak. A Sky News értesülése szerint

szeptemberben 7,77 millióan vártak különböző egészségügyi beavatkozásokra, amire 2007 óta nem volt példa.

Az NHS England vezérigazgatója, Amanda Pritchard úgy látja, hogy

„a tél hihetetlen kihívás” elé állítja az ágazatot, amely jelenleg is nagy nyomás alatt van, azaz rengeteg a beteg az ellátóképességhez viszonyítva.

A brit egészségügy mind a keresleti, mind a kínálati oldal zavarai miatt sodródhatott az ellátóképesség határára. Egyrészt a brit az egyik legbetegesebb nemzet Európában, másrészt pedig hiányzik az anyagi megbecsülés, ami miatt sokan elhagyják a szakmájukat. Tavaly télen és tavasszal több sztrájk is megbénította az ágazatot emiatt.

Hogyan kezeli a brit egészségügy a betegáradatot a fentieken túl?

A hatóság különböző frontokon készül a téli rohamra: több betegirányítót, mentőautót és kórházi ágyat állított szolgálatba, valamint felgyorsítja a kórházi elbocsátásokat. Utóbbihoz még úgynevezett „forgalomirányító központokat” is létrehoz, ezek az otthon lábadozókkal foglalkoznak majd. Ezen kívül a szolgálat bevezet virtuális kórtermeket is, azaz azt, amikor a pácienst különböző digitális mérőeszközökkel bocsátják haza, s az egészségügyi személyzet távolról, a technológiával kíséri figyelemmel annak gyógyulását.

Az NHS a betegellátás felgyorsítására 200 millió fontot kapott a kormánytól szeptemberben, a szociális ellátóágazat pedig 40 millió fontot – emlékeztetett a Sky News. 

A brit kormány augusztusban is pluszforrásokat ítélt oda az egészségügynek, 250 millió fontot adtak egy kétéves sürgősségi és sürgősségi ellátás helyreállítási terv részeként, amely célja 5 ezer új ágy, 800 új mentőautó és 10 ezer virtuális kórterem beüzemelése.

Import híján a képzés felgyorsításával kezelné a krónikus orvoshiányt a brit kormány

Másfél évtizedre szóló egészségügyi reformot hirdetett a konzervatív brit kormány, amiből csak egyvalami hiányzik: az orvosok és ápolók anyagi és erkölcsi megbecsülése.

 

Ajánlott videók

Továbbiak

Címoldalról ajánljuk

Tovább a címoldalra

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.