BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok
Bundles,Of,Euro,Bills,And,A,Machine,Gun,Belt,On

A világ országai már nem bíznak a diplomáciában, rekordot döntöttek a globális fegyvervásárlások

Rohamosan nőnek világszerte a katonai kiadások. A globális fegyvervásárlások értéke 2023-ban rekordot döntött, a világ országai 2,44 ezermilliárd dollárt költöttek erre a célra. Ez egy év alatt 6,8 százalékos növekedés.

Újabb rekordot döntött tavaly a globális katonai kiadások mértéke. Az emelkedő trend már sorozatban kilencedik éve tart – közölte a Stockholmi Nemzetközi Békekutató Intézet (SIPRI) hétfőn. A szervezet új jelentése szerint a 2022-es évhez képest, amikor a világ 2,24 ezer milliárd dollárt költött fegyverekre, 2023-ban 6,8 százalékkal, azaz 2,44 ezermilliárd dollárra duzzadt az országok katonai költekezése. A globális fegyvervásárlások 2009 óta nem nőttek ilyen nagy mértékben.

Bundles,Of,Euro,Bills,And,A,Machine,Gun,Belt,On
globális fegyvervásárlások
A világ országai már nem bíznak a diplomáciában, rekordot döntöttek a globális fegyvervásárlások / Fotó: Shutterstock

A világ tíz legnagyobb katonai költekezője mind számottevően fokozta kiadásait tavaly, és az Ukrajna és Oroszország közötti háború is nagymértékben hozzájárult a számok emelkedéséhez.

Lorenzo Scarazzato, a SIPRI kutatója a DPA német hírügynökségnek elmondta: 

A katonai kiadások növekvő tendenciája azt sugallja, hogy a világ országai egyre kevésbé érzik magukat biztonságban, és talán kezdik előnyben részesíteni a keményebb biztonsági eszközöket a diplomáciai megoldásokhoz képest.

Globális fegyvervásárlások: melyik ország költ a legtöbbet?

Változatlanul az Egyesült Államok költötte a legtöbbet fegyverekre: 916 milliárd dolláros költekezésével a globális katonai kiadások több mint harmadát – 37 százalékát – tette ki tavaly. A második helyen Kína állt, az amerikai kiadások kevesebb mint harmadával, 296 milliárd dollárral. Ez a globális fegyverkiadások 12 százalékának felel meg, és a 2022-es évhez képest 6 százalékos emelkedést mutat.

Kétszeresére nőtt az európai fegyverimport

Az elmúlt öt évben az európai országok kétszer annyi fegyvert vásároltak, mint a korábbi ötéves időszakban. Ukrajna lett a legnagyobb importőr Európában. Globálisan a legtöbb fegyvert India, Szaúd-Arábia és Katar vásárolta. A legnagyobb exportőr az Egyesült Államok volt.

A harmadik helyen tavaly is Oroszország állt, őt követte India, Szaúd-Arábia, Nagy-Britannia, majd Németország. Oroszországban a katonai költekezés 24 százalékkal nőtt tavaly 2022-höz képest, és elérte a 109 milliárd dollárt.

Tavaly globálisan a világ GDP-jének 2,3 százalékát fordították katonai kiadásokra. Az első tíz helyen álló országok közül legnagyobb mértékben Ukrajnában emelkedett a katonai költségvetés: 51 százalékkal nőtt 64,8 milliárd dollárra, és az állami költségvetés 58 százalékát tette ki. A SIPRI számításai szerint Ukrajnának a fegyverkezésre fordított kiadása a nyugati országoktól kapott katonai segélyekkel együtt az orosz katonai költségvetés nagyjából 91 százalékának felelt meg.

 

Google News Világgazdaság
A legfrissebb hírekért kövess minket a Világgazdaság.hu Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.