
Jön az okossebtapasz, amely gyorsabban gyógyítja a sebet – videó
A gézből vagy műanyagból készült hagyományos kötszereket helyettesítő úgynevezett intelligens kötszerek csökkentik a hegesedést, felgyorsítják a sebgyógyulást, valamint a kezelőorvos és a beteg számára feleslegesség teszi a gyakori személyes kontrollt, hiszen a csúcstechnológiás kötések megfelelő információt nyújtanak az orvos számára, aki a távolból is nyomon követheti a beteg gyógyulását.

Okossebtapasz: nyomon követi a seb gyógyulását
Ezek az elektronikával ellátott kötések képesek érzékelni és nyomon követni a sebgyógyulást, valamint megfelelő információval látja el az orvost a gyógyulási folyamatról, aki e szerint állítja be a kezelési protokollt is.
A technológia főként az olyan krónikus betegségeknél, mint a cukorbetegség következményeként kialakuló sebek gyógyításában, sérülések, egyéb súlyos sebek kezelésében nyújthat hasznos segítséget.
Szakemberek emellett olyan egészségügyi központok létrehozását szorgalmazzák, amelyek felügyelik ezeket az eszközöket, és kapcsolatot tartanak a betegekkel, valamint segítséget nyújtanak probléma esetén.
Figyelmeztet, ha drámai elváltozás történik
Ma már szerte a világon kutatók, orvosbiológiai mérnökök dolgoznak ezeknek az intelligens rendszereknek a fejlesztésén, amelyek ígéretesnek mutatkoznak a sebgyógyítás területén. A még kísérleti stádiumban lévő okoskötszerek működési elve egy olyan rugalmas elektronikus áramkörön alapul, amely elektromos stimuláció segítségével fokozza az immunsejtek működését, és segíti a baktériumok elpusztítását és a sejtmegújulást a sérülés helyén. Vizsgálatok kimutatták ugyanis, hogy az elektromos stimuláció felgyorsítja a bőrsejtek regenerálódását és ezzel a sebgyógyulást.
Yuanwen Jiang, a Pennsylvaniai Egyetem adjunktusa és mérnöke elmondta, hogy csapatával olyan kötésen dolgoznak, amely egy mobiltelefon alkalmazáson keresztül küldene üzeneteket a kezelőorvos számára.
A kötés képes lesz valós időben továbbítani a seb jeleit az orvosnak, így figyelmeztetni fogja, ha valami drámai eltérés történik.
A kötszerbe antibiotikumot tartalmazó kapszulákat építenek be, és ha gyulladás lép fel, az orvos távolról irányítani tudja a kapszula tárolóját és egy szelep kinyitásával a gyógyszert a sebbe juttatja. A kutatócsapat azt reméli, hogy jövőre elkezdhetik kötszerek tesztelését embereken is.
Ugyancsak új-generációs kötést fejleszt az angliai Southhamptoni Egyetem csapata, akik apró LED-lámpákkal kísérleteznek, az eljárás ultraibolya fény kibocsátásával sterilizálja a sebet. Azonban a fejlesztők nemcsak a sebek gyógyítására koncentrálnak, hanem egyéb különféle bőrproblémákra, mint az ekcéma is megoldást keresnek.





