BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok
IRELAND-ILLUSTRATIONS-NOVEMBER-2024

Könnyű úgy ígérgetni a választóknak, hogy úszik a pénzben Írország

Hatalmas a költségvetési többlet, van mit költeni. Írország pénteken választ, és a pártok ígérnek is fűt-fát a szavazatokért.

Az ég világon mindent megígértek az ír pártok az állampolgároknak a pénteki parlamenti választás előtt, amiben nincsen semmi különös, mindenhol ezt csinálják. A különbség más országokhoz képest az, hogy Írország tele van pénzzel, így bárki nyer is, képes lesz teljesíteni az ígéreteit.

Írország
Írország lakhatási válsága olyan súlyos, hogy kell is költenie a kormánynak / Fotó: AFP

Dublin több milliárd eurónyi adóbevételt szed be az országban működő amerikai cégektől, és ott van még az Apple 13 milliárd eurós büntetése is. Ennek köszönhetően, míg a világ sok kormánya a csőd szélén próbál meg takarékoskodni, Írország költségvetése 8,6 milliárd eurós többlettel és a vártnál ötször gyorsabban növekvő gazdasággal rendelkezik, és Európa második leggazdagabb országa.

Arra ugyan nincsen garancia, hogy a pénz továbbra is az eddigi szinten folyik majd a kasszába, de legalább most 

van miből ígérgetni a választóknak, és még a különadók nélkül is 1,5 milliárd eurós lesz a költségvetés többlete. 

(Egy euró 410,5 forint.)

A kormánypártok már elkezdték az osztogatást

Simon Harris miniszterelnök koalíciója októberben már el is kezdte az osztogatást, és a kampányban a többi párt is széles körű adócsökkentést és nagyszabású befektetéseket helyezett kilátásba a győzelme esetére.

A Bloomberg szerint az a kérdés, hogy Dublin vajon tanult-e a múlt hibáiból, képes-e jobban menedzselni a pénzügyeket, és elkerülni, hogy a felemelkedést újabb visszaesés kövesse.

IRELAND-ILLUSTRATIONS-NOVEMBER-2024
Simon Harris miniszterelnök pártja visszacsúszott a harmadik helyre / Fotó: Hans Lucas via AFP

A 2000-es évek elején ugyanis az éppen hatalmon lévő kormány csúnyán elszámította magát, amikor az állami kiadások a banki hitelezés és az ingatlanárak növekedésének időszakában ugrásszerűen megnőttek. A kelta tigris nagy ugrása katasztrofális ingatlanpiaci összeomlással végződött, amely megbénította a bankokat, és az ország az Európai Unió és a Nemzetközi Valutaalap (IMF) mentőcsomagjára szorult.

Most a kormány igyekszik felelősségteljesen viselkedni, és hatalmas összegeket tesz félre az idén nyáron létrehozott állami vagyonalapba (Future Ireland Fund – FIF), amelyet már több mint nyolcmilliárd euróval töltöttek fel, de a cél, hogy ezt az összeget egy évtizeden belül akár százmilliárd euróra is növeljék.

Írország állami alapjához még nem lehet nyúlni

Az alapot 2041-től lehet igénybe venni, de a lakhatási és az egészségügyi válság miatt 

már most szükség van a kiadásokra, és a szavazókat meggyőzni igyekvő pártok is költeni akarnak.

A Harris vezette Fine Gael ezereurós kifizetést javasol minden újszülött számára, koalíciós partnere, a Fianna Fail csökkenteni akarja az adókat, akárcsak az ellenzéki a Sinn Fein, amely sokkal többet költene projektekre is.

Szoros lesz a választás

Az ígérgetésekre szükség is van, mert az előrejelzések szerint szoros lesz a választás. Az Irish Times és az Ipsos legfrissebb felmérésének eredménye szerint a kormányfő pártja a harmadik helyre csúszott vissza, a szavazatok 19 százalékára számíthat – 6 százalékponttal kevesebbre, mint egy hete.

A Fiana Fail 21 százalékkal áll az első, a Sinn Fein 20 százalékkal a második helyen, a három nagy párt tehát gyakorlatilag fej-fej mellett halad.

IRELAND-ILLUSTRATIONS-NOVEMBER-2024
Micheal Martin korábbi miniszterelnök pártja áll az első helyen / Fotó: Hans Lucas via AFP

Az Irish Independent tudósítása szerint csökkent Harris népszerűsége is, 50 százalékról 46 százalékra esett vissza. Micheal Martin korábbi miniszterelnök, a Fianna Fail vezetője 44, Mary Lou McDonald, a Sinn Fein elnöke 31 százalékon áll.

Bár a legutóbbi választást a Sinn Fein nyerte, nem szerzett elég képviselőt ahhoz, hogy kormányt alakítson. A Sky News tudósítása szerint a kormánypártok célja továbbra is a koalíció fenntartása, és változatlanul kizárják az együttműködést a Sinn Feinnel, amelyet még mindig követ az Ír Köztársasági Hadsereg (IRA) terrorista csoport hosszú árnyéka, amelynek valaha a politikai szárnya volt.

Az is megfontolásra késztetheti az ír politikusokat, hogy a

 horribilis adóbevételek 43 százaléka három amerikai multitól származik,

az ország alig több, mint ötmillió lakosának a sorsa ezért nagyban külső tényezőktől, például a globális tech szektor ciklusaitól függ. További kockázatot jelent Donald Trump elnöksége, a beígért büntetővámok és protekcionista lépések is.

Google News Világgazdaság
A legfrissebb hírekért kövess minket a Világgazdaság.hu Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.