Volodimir Zelenszkij ukrán elnöknek többet kellett volna tennie egy békemegállapodás érdekében – jelentette ki Donald Trump amerikai elnök a Fox News hírtelevíziónak adott interjú csütörtökön sugárzott második részében.
Trump az ukrajnai háborús helyzettel kapcsolatban megállapította, hogy az ukránok egy náluk sokkal nagyobb ellenféllel harcolnak, ami bátorság, de emellett az Egyesült Államok dollármilliárdokat adott ehhez.
A háborúnak azonnal véget kellene érnie – ismételte meg, és úgy vélte, hogy hivatali elődje, Joe Biden „szörnyű munkát végzett" abban, hogy engedte kitörni.
A hétfőn hivatalba lépett amerikai elnök azt is megjegyezte, hogy az ukrán erők felszereltsége elmarad az oroszokétól, ezért már korábban megegyezést kellett volna keresnie Kijevnek a rendezésre, ugyanakkor megismételte, hogy
ha Oroszország nem keresi a megállapodást, akkor vámokkal, valamint „súlyos adókkal és szankciókkal” sújtja majd az orosz államot.
Donald Trump hozzátette, hogy „Zelenszkij most már megegyezést akar, mert már elege volt” a háborúból, amit soha nem lett volna szabad engednie, majd az ukrán elnökkel kapcsolatban úgy fogalmazott, hogy „ő nem egy angyal”.
Az interjúban Donald Trump elmondta, hogy hamarosan az Egyesült Államok is saját „szuper hiperszonikus rakétával” rendelkezik, és azt állította, hogy a fegyverre vonatkozó amerikai terveket orosz részről, Barack Obama elnökségének idején ellopták, és megvalósították.
Kínával szemben az Egyesült Államok legerőteljesebb eszköze a vám, amit a kelet-ázsiai versenytárs el akar kerülni. Donald Trump hozzátette, hogy 2024-ben az Egyesült Államok a saját ostoba kereskedelempolitikája miatt ezermilliárd dollárt veszített.
Donald Trump hivatalba lépése után négy nappal, pénteken első országon belüli hivatalos útjára indul, és felkeresi Észak-Karolina állam tavaly ősszel hurrikán és árvíz által sújtott részét, majd Kaliforniában utazik, ahol az erdőtüzek által lerombolt Los Angeles-i térségben tesz látogatást.
Putyin rohant a Kremlbe, miután Trump kijelentette: azonnal egyeztetni akar az ukrán háborúról – videó
Az orosz elnök az éjszaka közepén rohant a Kremlbe, miután Donald Trump kijelentette, hogy azonnal egyeztetni akar vele az ukrajnai konfliktus lezárásáról. Vlagyimir Putyin is már korábban elmondta, hogy hajlandó beszélni Trumppal az orosz–ukrán háború lezárásáról.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.