Gerard Butler és O’Shea Jackson Jr. újra összeállhatnak a Gengszterzsaruk akció-thriller harmadik részére. A sorozat első része 2018-ban jelent meg, majd 2025 elején a Gengszterzsaruk: Pantera került a mozikba. Ez eddig akkora kasszasiker, hogy heteken belül bejelentették a folytatást. Sőt, további két másik részt is terveznek a sorozatban.
Az év elején megjelent Gengszterzsaruk második része eddig kirobbanó siker, a pénztáraknál 32 millió dollár bevételt hozott háromezer amerikai moziban január 30-ig.
A film a legmagasabb előzetes becsléseket váltotta be a nyitó hétvégén. Az első rész teljes mozipénztáros bevétele 80 millió dollárra rúgott világszerte.
Gerard Butler a legújabb filmben is nemcsak főszereplő, de producer is lesz a G-BASE produkciós cégén keresztül. A Variety úgy tudja, hogy O’Shea is visszatérhet.
A harmadik film Afrikában játszódik majd, és Christian Gudegast rendező egy új karakter bemutatásának terveit is belebegtette. Mint mondta, már körvonalazódott benne, hogy miről szólnak a következő részek, sőt már vázlatokat is készít. „Amikor eljön a forgatókönyv ideje – tette hozzá –, akkor alapvetően csak a formátumot kell megváltoztatni.”
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.