BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Bepróbálkoztak az amerikaiak Kínánál, de nem nyeli le a vámokat

Olyan választ kapott a legnagyobb kereskedelmi lánc, amilyent nem szokott. A kínai beszállítók nem vállalják át a vámháború terheit.

A legnagyobb amerikai kiskereskedelmi lánc, a Walmart megpróbálta kihasználni nyomásgyakorló erejét és rákényszeríteni a kínai beszállítóit, hogy vállalják át a vámháború terheit. Olyan választ kaptak, amihez nincsenek hozzászokva: kategorikus nemet.

452566335 vámháború
Kína nyomatékosította, hogy nem fizeti meg a vámháború terheit / Fotó: AFP

Donald Trump további tíz százalékkal, összesen húsz százalékra emelte az összes kínai importcikkre kivetett tarifát, amire Peking válaszul nem csupán viszontvámokat, hanem exportkorlátozásokat is bevezetett.

A vámháború nagy nyomást helyez az amerikai kiskereskedelmi láncokra, köztük a Walmartra is, amely nagyon sok terméket importál Kínából és a lehető legalacsonyabb áron kínálja azokat az amerikai fogyasztóknak. Ezért is próbálta elérni a cég a beszállítóknál, hogy csökkentsék az árakat, de a kínai kormány erről hallani sem akar.

A vámháború árát a vevő fizeti meg

Szakértők szerint ha még az olyan óriások sem képesek engedményeket kicsikarni a kínaiaktól, és alacsonyan tartani az árakat, akkor a kisebb vállalatoknak erre semmi esélyük sincs.

A Walmart a CNN tudósítása szerint arra kérte néhány kínai partnerét, köztük konyhai eszközök és ruházati cikkek beszállítóit, hogy az amerikai vámok minden egyes fordulója esetén akár tíz százalékkal csökkentsék az árakat, mire 

a pekingi kereskedelmi minisztérium bekérette a vállalat helyi képviselőit.

Hallandale,Beach,,Florida,,Usa,-,Feb,12,,2025:,A,Walmart
A Walmart nyomást próbált gyakorolni kínai beszállítóira / Fotó: MDV Edwards / Shutterstock

A cégnek most két választása van: vagy emeli az árakat, amivel vásárlók elvesztését és végső soron a nyereségét kockáztatja, vagy kivívja a kínai kormány haragját, ami egyik álmoskönyv szerint sem jó jel. Az egész ügy azt is igazolja, hogy nincs igaza sem az amerikai elnöknek, sem a pénzügyminiszterének, Scott Bessentnek, aki a múlt hónapban azt állította, hogy a kínai gyártók „le fogják nyelni a vámokat”, és „nem mennek fel az árak” a fogyasztók számára.

Kína üzenete egyértelmű

„A kínai kormány egyértelműen megüzente, hogy nem ők fogják megfizetni a vámokat, hanem az amerikai fogyasztók” – hangsúlyozta Thomas Hoenig, a George Mason Egyetem Mercatus Központjának kutatója, a Federal Bank of Kansas City korábbi elnöke.

A cégnek a kínai hálózata miatt sem éri meg kivívni a pekingi kormány haragját / Fotó: AFP

A vámok és a velük járó drágulás pedig rosszkor jön, mert a legfrissebb adatok szerint megtorpant az amerikai fogyasztás, a vásárlók az utazáson, a lakásfelújításon, a ruházaton és még a rágcsálnivalón is spórolnak . A gyengülő fogyasztás pedig újabb jel arra, hogy lassul a világ legnagyobb gazdasága, talán már recesszió felé tart.

A Walmart a kínai üzletága miatt is kényes helyzetben van

Elemzői becslések szerint a Walmart az árusított cikkek 20 százalékát szerzi be Kínából, így nem kockáztathatja a pekingi kormány haragját. Annál is kevésbé, mert a cég jelentős hálózattal rendelkezik Kínában, az övé például a Sam’s Club áruházlánc. 

A Walmart kínai forgalma tavaly 16 százalékkal 17 milliárd dollárra nőtt,

 így az ottani üzletmenetének is árthat az összecsapása a helyi hatalommal. (Egy dollár 370 forint.)

A Walmart azonban még így is jobb helyzetben van, mint a legtöbb amerikai vállalat, mert az eladott termékek kétharmada az Egyesült Államokban készül. Ráadásul több mint 70 országban van széles beszállítói bázisa, így nemcsak Kínára támaszkodik.

Michael Baker, a DA Davidson pénzügyi cég elemzője szerint 

  • a Kanadára, 
  • Mexikóra 
  • és az Európai Unióra 

kivetendő vámoknak kisebb hatása lesz a cégre, mert ezekből az országokból kevesebbet importál, mint Kínából, és a kormányaik is kisebb valószínűséggel avatkoznak közbe.

 

Címoldalról ajánljuk

Tovább a címoldalra

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.