BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Mélyütés az olajárak esése a szegényebb termelőknek

A vámháborúval az importőrök sem járnak jól. Az olajárak esése jelentős kockázat a feltörekvő termelőknek.

Az olajárak esése jelentős negatív hatással lesz a feltörekvő exportőrök költségvetésére, a vámháború miatt bekövetkező globális gazdasági visszaesés pedig a importőrök sem nyernek vele annyit, mint remélték. A kereskedelmi feszültségek éleződése arra késztette a Nemzetközi Energiaügynökséget (IEA), hogy a Kőolaj-exportáló Országok Szervezetéhez (OPEC) hasonlóan jelentősen csökkentse az idei olajfogyasztásra vonatkozó kilátásokat.

olajárak esése
Az olajárak esése nyomás alá helyezi a termelők költségvetését / Fotó: dpa Picture-Alliance via AFP

Az olajár csak minimálisan változott kedden reggel, a Brent és az Egyesült Államokban irányadó West Texas Intermediate (WTI) is csak 0,1 százalékkal emelkedett a hírre, hogy Donald Trump amerikai elnök fontolgatja az autóimportvámok módosítását, és ismét, az egy évvel korábbihoz képest öt százalékkal nőtt márciusban Kína olajimportja. A határidős kötésekben előbbit hordónként 64,95, utóbbit 61,6 dollárért adták, a további áremelkedést azonban korlátozza az IEA és az OPEC új prognózisa. (Egy dollár 361 forint.)

Az olajexportálók hétfőn, az IEA kedden adta ki újabb előrejelzését. Eszerint 

a világ olajszükséglete napi 730 ezer hordóval nő majd, ami jelentősen kevesebb a múlt hónapban jelzett 1,03 millió hordónál.

 A Reuters által idézett közlemény szerint a visszaesés felét a világ két legnagyobb gazdasága, az Egyesült Államok és Kína adja, a többit pedig elsősorban a kereskedelemorientált ázsiai országok.

A szervezet 2026-ra a globális keresletnövekedés további lassulását jósolta, napi 690 000 hordóra.

Négyéves mélypont az olajárak esése után

A kereskedelmi háborúnak a globális növekedésre és az olaj iránti keresletre gyakorolt hatásával kapcsolatos aggodalmak miatt jelentős volt az olajárak esése. A Brent olaj ára egy hét alatt több mint 20 százalékkal, négyéves mélypontra zuhant, miután Trump április 2-án bejelentette átfogó vámjait, bár azóta némileg visszaerősödtek. Az ár azonban hatvan dollár, az orosz olajra kivetett ársapka alá is beköszönt, ami azt jelenti, hogy Oroszország ismét hozzáfért a nyugati tankerekhez és biztosítókhoz.

Az olajárak esése egyelőre hasznos azoknak a feltörekvő országoknak, amelyek importra szorulnak, mint például 

  • Törökország, 
  • India, 
  • Pakisztán, 
  • Marokkó 
  • és Európa egy része. 

Az olajexportáló országok, így az Arab-öböl menti államok, Nigéria, Angola, Venezuela és bizonyos mértékig Brazília, Kolumbia és Mexikó számára fájdalmas lesz, hogy elveszítik a devizabevételük jelentős részét.

Oil,Production,A,Business,Lifestyle.,Silhouette,Of,An,Oil,And
olaj ára
A termelők magasabb olajárral kalkuláltak / Fotó: ibragimova / Shutterstock

„A veszteseket ez viszonylag keményebben fogja érinteni, mint amennyit az az importáló országok nyernek” – mondta a Reutersnek Thomas Haugaard, a Janus Henderson Investors feltörekvő piaci adósságokért felelős portfóliómenedzsere. „Az olajexport gyakran jelentősen hozzájárul az államháztartáshoz, ami átgyűrűzik a hitelkockázati prémiumokba” – tette hozzá.

Magasabb olajárral tervezték a költségvetést

A jelenlegi olajárak már jóval alacsonyabbak, mint a Morgan Stanley által kiszámított, a főbb olajexportőrök éves előrejelzéseiben szereplő 69 dollár. A leginkább veszélyeztetett országok közé tartozik például Angola és Bahrein.

Nigéria exportjának 90, a költségvetésnek az 56 százalékát adja az olaj, és eredetileg 75 százalékos árral számoltak a büdzsé tervezésekor. „Most visszatérünk a tervezőasztalhoz, és újra átnézzük a teljes költségvetést” – ismerte el a múlt héten Wale Edun pénzügyminiszter.

Az olyan olajmonarchiák, mint Szaúd-Arábia és az Egyesült Arab Emírségek jobban átvészelhetik a vihart,

mivel magasabb tartalékokkal rendelkeznek, viszonylag alacsony az adósságállományuk és tettek némi előrelépést a gazdasági diverzifikációban is.

A bevételek csökkenése azonban megnehezítheti, hogy új projektekre költsenek, beleértve az OPEC de facto vezetőjét, Szaúd-Arábiát is.

 

Címoldalról ajánljuk

Tovább a címoldalra

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.