BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok
null

Zuhanásra felkészülni, évekig eshet az olaj ára

Csökkenő olajárakat vár még 2026-ban is a Goldman Sachs. A recessziós kockázatok és az olajkartell termelésnövelése hosszú évekre lejtőre küldheti az olaj jegyzését.

Egészen az év végéig csökkenő nyersolajárakkal kell számolni, sőt, a gyengülési trend még a jövő évben is folytatódhat a recesszió növekvő kockázata és a Kőolaj-exportáló Országok Szervezete és szövetségesei, együttesen OPEC+ növekvő kitermelése miatt – közölte a Goldman Sachs.

olaj
Az olajkartell is besegít az áresésbe / Fotó: AFP

Nem vár fordulatot a Goldman az olajpiacon

Az amerikai nagybank várakozásai szerint az északi-tengeri Brent hordónkénti átlagos ára év végéig sem emelkedik 63 dollár fölé, a texasi WTI nyersolaj átlagos jegyzése pedig 59 dollár alatt marad 2025 hátralévő részében, 2026-ban pedig a Brent 58 dollárig, míg a WRI 55 dollárig eshet. 

A gyenge növekedési kilátások és a globális kereskedelmi háború közepette a bank arra számít, hogy az olajkereslet a tavalyi év és 2025 vége között mindössze napi 300 ezer hordóval (bpd) nő.

A bank március közepe óta napi 900 ezer hordóval csökkentette a 2026 negyedik negyedévére vonatkozó globális keresletnövekedési előrejelzését az Egyesült Államok és Kína közötti kereskedelmi háború eszkalálódása miatt.

Peking pénteken 125 százalékra emelte az amerikai importra kivetett vámokat, visszavágva ezzel Donald Trump elnöknek a kínai árukra kivetett vámok emeléséről szóló döntéséért, és tovább növelve a globális ellátási láncok totális borulásával fenyegető kereskedelmi háború tétjét.

A Wall Street-i elemzőház előrejelzése szerint, annak ellenére, hogy a piac már számol némi jövőbeli készletfelhalmozással, a nagy, 2025-ben napi 800 ezer és 2026-ban napi 1,4 millió hordós többlet továbbra is lefelé irányuló nyomást gyakorol majd az olajárakra.

 

Mi lesz, ha tovább lassul a világgazdaság? 

Ha pedig tovább lassul a világgazdaság, vagy az olajkartell a korábban elhatározott, napi 2,2 millió hordós önkéntes termeléscsökkentését teljesen sutba dobja, a Brent olaj ára 2026-ban akár 40 dollár környékére is eshet, egy szélsőséges, kombinált forgatókönyv esetén pedig még a 40 dolláros határvonal is eleshet – tette hozzá a bank.

A Brent nyersolaj határidős jegyzése amúgy hétfőn reggel 64,72 dollár körül mozgott hordónként, míg a WTI határidős jegyzése 61,44 dolláron állt.

A Goldman Sachs a folytatódó áresésre tekintettel egyúttal 500 ezer bpd-vel csökkentette a 2026 negyedik negyedévére vonatkozó amerikai palaolaj-kínálati előrejelzését is.

Ajánlott videók

Továbbiak

Címoldalról ajánljuk

Tovább a címoldalra

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.