Reagált Kína Zelenszkij újabb vádjaira, amelyekkel szélesíteni akarja a háborúban részt vevő országok számát
Tagadta pénteken a kínai vezetés, hogy halálos fegyvereket adott volna bármelyik félnek az ukrajnai háborúban, írja The Guardian. A reakció előzménye, hogy Volodimir Zelenszkij ukrán elnök azt állította, hogy „információi vannak” arról, hogy Kína fegyvereket szállít Oroszországnak. Az orosz–ukrán háború során az ukrán elnök nem először igyekszik kiszélesíteni a konfliktus résztvevőinek számát. A kínai szál behozásával nyilvánvalóan az Amerikai Egyesült Államok nagyobb támogatását reméli elérni.

A kínai fél soha nem biztosított halálos fegyvereket a konfliktusban részt vevő feleknek, és szigorúan ellenőrzi a kettős felhasználású termékeket
– mondta Lin Jian, a külügyminisztérium szóvivője az AFP szerint.
Volodimir Zelenszkij egy április 17-i tájékoztatón a hírszerzéstől kapott információkra hivatkozva kijelentette, hogy Kína tüzérséget és lőport szállít Oroszországnak, és a kínaiak is foglalkoznak bizonyos fegyverek gyártásával Oroszország területén. Az elnök állítása szerint Kijev legalább 155 kínai állampolgárról tud, akik Moszkva invázióját segítették, továbbá az ukrán hadsereg fogságba ejtett két kínai katonát a keleti donyecki régióban.
Peking pénteken kijelentette, hogy „álláspontja az ukrán kérdésben következetes és egyértelmű”. „Mindig is aktívan tettünk erőfeszítéseket az ellenségeskedések beszüntetésére” – mondta Lin.
Kína semleges félként tüntette fel magát a hároméves háborúban, annak ellenére, hogy a nyugati kormányok bírálták, hogy Oroszországgal való szoros kapcsolatai döntő gazdasági és diplomáciai támogatást nyújtottak Moszkvának.