
Trump: hamarosan jönnek a gyógyszervámok is
Donald Trump elnök közölte, hogy a gyógyszerekre vonatkozó, régóta ígért vámokat hamarosan bevezetik. A globális vámok után tehát az amerikai elnök további ágazati vámok bevezetését tervezi.

Nagyon hamarosan bejelentjük a gyógyszerekre kivetett jelentős vámot
– idézte a Bloomberg az elnököt, aki ezt kedden a képviselőházi republikánusok számára rendezett adománygyűjtő gálán jelentette be, anélkül hogy részleteket közölt volna a tervezett illetékről. „Amint ezt megtesszük, vissza fognak rohanni az országunkba gyártani, mert nagyon nagy piac vagyunk” – tette hozzá az elnök.
Trump folytatja az ágazati vámok kivetését
Trump régóta kifogásolja, hogy leépült az amerikai gyógyszergyártás, és többször ígért vámokat, hogy több kapacitást hozzon az országba. A Washington által kirobbantott vámháborúban Trump már bevezette a 25 százalékos ágazati vámot az acélra, az alumíniumra és az autókra, továbbá elindította a folyamatot a réz esetében is. A gyógyszereken kívül további ágazati vámokat is kilátásba helyezett többek között a faanyagra és a félvezető csipekre. Ezek időzítése azonban egyelőre nem ismert.





