BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Ebből még lehet gond: szinte folyamatosan emelkednek a gázárak

Az áremelkedés rosszkor jön: a tavaszi–nyári időszak a gáztárolók feltöltésének időpontja. A piacon a gázellátás szűkülésétől tartanak.

Az európai gázárak viszonylag tartósnak tűnő emelkedésében persze az is közrejátszik, hogy Európa nagy részén az átlagosnál hidegebb idő uralkodik immár hetek óta. Ebben a helyzetben Európa versenyt fut: a tél után minden eddiginél nagyobb szüksége van minden egyes csepp LNG-re (cseppfolyós földgázra), amelyre persze több régió is szemet vetett.

gázellátás
Az LNG-nek kulcsszerepe van a gázellátásban / Fotó: Shutterstock

A gázigény csökkenésében nem szabad bízni, ugyanis nemcsak fűtésre használják, hanem változatlanul jelentős szerepe van az áramtermelésben, így tehát egy forró nyár a klímák használatával bizonyosan nem hozza el a gázéhség csökkenését, tehát a piaci árak szezonális esésére sincs sok esély.  

Mennyi az annyi?

Ebben a hónapban már 15 százalékkal emelkedett a gáz ára a holland gáztőzsdén. Szerdán megawattórája 0,9 százalékot drágult, és elérte a 37,30 eurót. Ennek egyik fő oka, hogy  a norvég szállításokat üzemzavarok korlátozták, és egyelőre nem is látszik, hogy mikorra sikerül teljesen helyreállítani a termelést.

Összességében az európai tárolók töltöttsége a megszokottnál alacsonyabb a hideg tél után, és a helyzetet csak fokozza, hogy az Ukrajnán áthaladó orosz gáztranzit teljesen leállt.

Nagy a verseny az LNG-ért, mert mindenki meleg nyárra készül, India például vészhelyzeti intézkedéseket is bevezetett a nyári folyamatos áramellátás biztosítására. Az ázsiai kereslet növekedése arra kényszerítheti Európát, hogy magasabb árakat fizessen a tüzelőanyag megszerzéséért.

A gázárakat az olajárak is követik az emelkedésben, ugyanis egy CNN jelentés szerint Izrael felkészült Irán megtámadására.

Brüsszel nem figyel a valóságra: tiltaná az orosz gázt

Mindeközben Brüsszel kereskedelmi intézkedések álcája alá bújva kerülné meg a magyar és a szlovák vétót. Az Európai Bizottság szerint ez a hosszú távú szerződések felmondását is lehetővé tenné, és teljesen kizárná az orosz gázt a kontinensről. A legfrissebb tervek szerint nem szankciókkal, hanem kereskedelmi intézkedésekkel vágnák el az orosz gáz útját Európa felé. Az Európai Bizottság azon dolgozik, hogy lehetőséget teremtsen a hosszú távú szerződések felmondására. Ezt egy uniós kvótarendszerrel oldanák meg, ami 2027 végére nullára csökkenne. A kvóta előnye Brüsszel szempontjából, hogy azt az uniós tagállamok minősített többségével is el lehet fogadni, ezzel megkerülve a magyar és szlovák vétó lehetőségét. Brüsszel azért akarja kitiltani az orosz gázt Európából, mert annak eladásából Moszkva az Ukrajna ellen vívott háborúját finanszírozza.

Nem véletlenül ellenzi a tiltásokat Magyarország 

Magyarország ellenzi az intézkedést, ami nem is csoda, ugyanis a Századvég becslése szerint 

a kieső gázmennyiség kétszeres áremelkedést és növekvő volatilitást idézne elő az európai gáztőzsdéken, 

ami tovább rontaná az EU versenyképességét, Magyarország energiaszámláját pedig 1100 milliárd forinttal növelné és ellehetetlenítené a rezsicsökkentést.

A brüsszeli tervek május eleji belengetése óta a TTF gáztőzsdén a nyersanyag ára megawattóránként 30 euró körüli szintről 37 euró fölé emelkedett.

 

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.