BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Óriási fordulat történt éjjel: Ursula von der Leyen megtört, Donald Trump bejelentést tett az Európai Unióról

A hétvégi kemény hangnem után mindkét fél nyitott az újabb tárgyalásokra. Donald Trump egy hónap haladékot adott az EU-nak, hogy tárgyalások útján megoldásra jussanak a vámháborúban.

Az Amerikai Egyesült Államok július 9-ig elhalasztja az Európai Unióra kivetett vámokat – jelentette be vasárnap Donald Trump amerikai elnök, haladékot adva ezzel a 27 országot tömörítő blokknak a június elsején életbe lépő 50 százalékos vámokra való felkészüléshez és az esetleges megállapodáshoz a vámháborúban.

Donald Trump, amerikai elnök
Amerikai Egyesült Államok
vámháború, kereskedelmi háború
Donald Trump folytatja a vámháborút, de haladékot is adott az EU-nak / Fotó: Saul Loeb / AFP

A The Wall Street Journal szerint Donald Trump azt követően tette közzé az erről szóló bejegyzését a közösségi oldalán, hogy Ursula von der Leyen, az Európai Bizottság elnöke felhívta őt, és haladékot kért.

„Megtiszteltetés volt számomra. Azt ígérte, hogy gyorsan tárgyalóasztalhoz ülünk, és meglátjuk, hogy ki tudunk-e találni valamit” – mondta sajtótájékoztatóján Trump.

Mint ismert, az amerikai elnök péntek reggel váratlanul 50 százalékos vámokkal fenyegette meg az EU-t. A lépés meglepte az európai illetékeseket, akik azt hitték, hogy haladást értek el a tárgyalásokon, hogy elhárítsák a 20 százalékos kölcsönös vámokat, amelyeket Donald Trump még áprilisban jelentett be, majd függesztett fel 90 napra.

Az elnök pénteken azonban arról írt a közösségi oldalán, hogy szerinte az EU-val folytatott tárgyalások nem vezetnek sehová. Hozzátette, hogy a feleknek még nem sikerült megállapodniuk arról sem, hogyan hangolják össze a Kínával kapcsolatos kereskedelempolitikájukat, bár az EU négyszemközt jelezte, hogy hajlandó együttműködni az Egyesült Államokkal a kulcsfontosságú iparágaknak, például az acélnak nyújtott pekingi támogatások ellen.

Trump a múltban többször is kritizálta már az Európai Uniót, amely szerinte azért jött létre, hogy kihasználja az Egyesült Államokat, és elítélte az USA tartós kereskedelmi deficitjét a kontinenssel szemben. Az EU ugyanakkor kijelentette, hogy vannak olyan követelései Trumpnak, melyekről nem hajlandó tárgyalni, például a hozzáadottérték-adóról. Egyes európai miniszterek pedig világossá tették, hogy nem fogadnának el olyan megállapodást sem, amely fenntartja Trump 10 százalékos alapvámját, Az Egyesült Királyság a május elején az Egyesült Államokkal megkötött kétoldalú megállapodásában ezt tette.

Az EU meghátrált a vámháborúban

Az, hogy Urusla von der Leyen felhívta Trumpot, és haladékot kért, jelentős változás az elmúlt napok retorikájához képest. Donald Trump váratlan vámtámadása után ugyanis Brüsszel a hét végén még hajthatatlannak tűnt, és kemény hangnemben reagált a kereskedelmi háború legújabb fejleményére.

A hét végi nyilatkozatok alapján a politikusok és tisztségviselők elég erősnek érzik az Európai Uniót, hogy egyenlő félként tárgyaljon az Amerikai Egyesült Államokkal.

Donald Trump mostani bejelentése lényegében visszaállította a tárgyalásokat a pénteki üzenete előtti állapotba, mivel majdnem egy hónapot adott a feleknek arra, hogy mégis megállapodásra jussanak.

Washington elárulta, mi okozhatja az elhúzódó tárgyalásokat

Az Egyesült Államok az Európai Unió szerkezetében látja a kereskedelmi tárgyalásokon felmerült kihívások egy részét – jelentette ki az amerikai pénzügyminiszter-helyettes vasárnap. Michael Faulkender a Fox News hírtelevíziónak adott interjúban kifejtette, hogy

  • a vámokról az Európai Unió szintjén kell tárgyalni,
  • miközben az úgynevezett nem vám jellegű, kereskedelmet akadályozó előírások jó részéről is az egyes tagállamokkal.

Az amerikai kormánytag hangsúlyozta, hogy ezért emleget Scott Bessent pénzügyminiszter tárgyalási problémát, amikor az Európai Unióval való közös munkáról van szó.

„Némely elemet a központi EU-szinten kell kell intézni, miközben más tényezőket, amelyek arra vonatkoznak, hogy egyes termékekre milyen előírások vonatkoznak, milyen sztenderdeknek kell megfelelniük, az országok szintjén” – fogalmazott Michael Faulkender, hozzátéve, hogy egy szimultán kihívás, hogy a különböző országok, valamint az EU is ott üljön az asztalnál, amikor ezeket a tárgyalásokat lefolytatják.

Donald Trump pénteken újságírók előtt megerősítette szándékát, amit azzal egészített ki, hogy, amennyiben valaki az Egyesült Államokban tervez gyártóüzemet létrehozni, arra vonatkozóan átmeneti engedmény elképzelhető a behozatali vámot illetően.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.