Ha a Csjiusi, a Kínai Kommunista Párt fő elméleti lapja elismerésével indul a történet, attól még Labubu aligha aratott volna világhírt. A sorrend azonban fordított, a plüssfiguráért világszerte kapkodnak, a ritka példányok a gyűjtők kedvencei: egy gyerekméretű – 131 centiméteres – babát például 150 ezer dollárnak (52 millió forint) megfelelő áron adtak el egy pekingi aukción a héten. Világrekord, a luxusautók többsége sem kerül ennyibe.
A nyúl és egy manó keverékének látszó Labubut nem csak a kínai tinédzserek és fiatalok vásárolják előszeretettel, világszerte népszerű.
Tíz éve jelent meg, a hongkongi Kasing Lung tervezte, akit gyermekkori élményeiből kifolyólag az észak-európai mitológia inspirált, és Kína, majd világhódító útjára 2019-ben indult, amikor felkarolta az akkor majdnem 10 éves, Vang Ning alapította pekingi Pop Mart.
Gyümölcsöző házasságnak bizonyult. A plüssfigurák nemzetközi népszerűségét növelte, hogy visszatérően feltűntek a Blackpink nevű dél-korai K-pop lányegyüttes tagja, Lisa közösségi média posztjaiban. Futótűzszerűen terjedő TikTok-trenddé váltak, amikor Rihanna és Dua Lipa oldalán is megjelentek – a Labubu címke a TikTokon egymilliárd kattintás felett jár. Az angol futballválogatott volt kapitánya, David Beckham is tett fotót az Instagramra, amelyen a táskáján Labubu lóg.
A figurák újonnan is vásárolhatók, és kiterjedt másodpiacuk is van. Egy Labubu ára újonnan tipikusan 50 jüan körül van a BBC szerint, 2400 forint körül, ehhez mérjük az aukción kialakult 50 milliós árat.
A forgalmazó a pekingi székhelyű és a hongkongi tőzsdén jegyzett Pop Mart, amely az ún. designer vagy tervezői játékfigurák forgalmazására állt rá, jellemző értékesítési módjuk a meglepetésdoboz: ez azt jelenti, hogy a csomagolás mindig ugyanúgy néz ki, azt azonban nem tudja előre a vásárló, hogy melyik figurát tartalmazza az adott sorozatból.
Deklaráltan globális terjeszkedést terveznek, online már most is világszerte megvásárolhatók a figuráik, és fizikailag is egyre több helyen. Tavaly öt országban nyitott új üzleteket a kínai cég, köztük Olaszországban és Spanyolországban.
Nemrégiben szüneteltetniük kellett Labubu értékesítését mindenütt az Egyesült Királyságban, ahol árulták, mert a vásárlók összeverekedtek a babáért.
Magyarországi online vásárlásra a ChatGPT többek közt az Ubuyt ajánlja, másodkézből a Vintedet, a nemzetközi piacon az eBayt, illetve közvetlenül a Pop Martot.
Labubu népszerűségét nem hagyhatta szó nélkül az állami média, sőt maga a Kínát uraló Kommunista Párt sem.
A hivatalos elméleti lap, a Csjiusi szerdán arról értekezett Labubu sikere kapcsán, hogy az példázza a felemelkedést: Kínát korábban olcsó játékok tömegtermelőjeként ismerte a világ, mára azonban „robusztus innovációs ökoszisztémát” hozott létre, és „egyre inkább olyan globális inkubátorként szolgál, ahonnan a kreativitás magvai mindenfelé kihajtanak”.
A sikert pedig a Pop Mart gazdasági mutatói mérik. Már a kommunizmus sem a régi – jegyezheti meg valaki, különösen ha Kínára tekint. A Pop Mart alapítója Kína leggazdagabbjai közé emelkedett.
A magánvállalatok irdatlan nagyságúra növekedését, messze a határokon túlra is, Kína urai , ezt már rág megtanulhattuk, nem hogy nem bánják, hanem támogatják.
Úton-útfélen kiderül az is, hogy nemcsak azt tartják jónak, ha a pénztárcákat behálózzák világszerte a kínai cégek, hanem ha emellé a lelkeket is. Példa a közelmúltból, hogy nagy reményeket fűztek a Nezsa 2 című animációs film nemzetközi terítéséhez is.
Felejtsük el a Disney-t, gyerekek, a kínai Nezsa mindenkit lenyomott
Lehetett sejteni, hogy a kínai démongyerekről szóló film nagy dobás lesz. A Nezsa 2 aztán jött, látott és győzött: csak húsz nap, és már nem amerikai animációs film áll a bevételi lista tetején. Aki nem néz animációs filmet, ne becsülje le: ez egy hatalmas piac, és nagy befolyású, mert családi műfaj a tudatformáló globális filmkultúrában.
Ki forgalmazza a Nezsa játékfigurákat? A Pop Mart.
A Pop Mart bevétele tavaly 13 milliárd jüan volt (624 milliárd forint), több mint kétszerese az előző évinek, és nincs megállás.
A vállalat részvényei az év elején alig több mint 91 hongkongi dolláron forogtak, csütörtökön 266,8 körül: ez majdnem háromszoros értéknövelést jelent.
A Global Times – a Kommunista Párt kontrollja alatt álló angol nyelvű lap emlékeztet, Labubu sikere a Bloomberg szerdai jelentése szerint arra indították az elemzőközpontokat, hogy magasabbra srófolják a Pop Mart papírjainak várható árát:
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.