Minden idők egyik legnagyobb smaragdját árverezik el
A megtaláló bányaipari vállalat által „történelminek” nevezett, gigantikus, 11 685 karátos smaragdot emeltek ki augusztus 3-án a zambiai Kagem-bányából – írja az Origo. A fantasztikus drágakő megtalálását most jelentette be a bányát 75 százalékos többségi tulajdonosként a zambiai kormánnyal közösen üzemeltető, Gemfields nevű jelentős bányaipari vállalat. A világ vezető smaragdbányájának számító területről több nagy smaragd is előkerült az előző években, ám a Bivaly nevet kapott mostani találat nagyságával mindegyiken túltesz.

A smaragd, amelyet Bivalynak hívnak
A magyarul „Bivaly” névvel illetett drágakő súlya kb. 2,3 kilogramm (a karát az aranynál a tisztaság fokára, a drágaköveknél a tömegére utaló mértékegység). A Gemfields közlése szerint a Bivalyt árverésen értékesítik, a licitálás szeptember 11-én zárul.
A vállalat a svájci Provance Proof nevű ékszerkészítő céggel működik együtt annak érdekében, hogy korszerű, többek között blokklánc-technológiákat alkalmazó megoldásokkal biztosítsák a drágakő későbbi nyomon követhetőségét, még akkor is, ha a megmunkálás során több darabra vágják. A technológiai megoldásokkal a smaragd eredetiségét még a darabjainál is vissza lehet vezetni feltalálási helyére, a Kagem-bányába.
A történelmi jelenőségű, 2,3 kg-os smaragdot megelőzően a vállalat 2010-ben az „Elefánt” névre keresztelt, 6225 karátos követ emelte ki a bányából. 2018-ban egy 5655 karátos, „Oroszlán” nevet kapott smaragdot találtak, 2021-ben pedig egy 7525 karátos követ, amely az „Orrszarvú” nevet kapta.
Az Origo kitér rá, hogy az Orrszarvút még 2021 novemberében eladták árverésen, a kifizetett vételár összegét nem hozták nyilvánosságra.
Az akkor közölt becslések szerint a smaragdért 35 millió dollár körüli összeget (kb. 12 milliárd forint) fizethetett az eladó.
Bár a Bivaly várható értékesítési ára nem pusztán a nagyságától, hanem számos egyéb jellemzőjétől is függ – csakúgy, mint a gyémántok esetében –, ez a becsült ár jó irányjelzés lehet arra, hogy milyen nagyságrendű összegekkel folyik a csatározás érte.
A Kagem-bánya Zamiba úgynevezett Rézövében működik. A térség különösen gazdag ásványkincsekben, arany és vasérc is előforul a rézérc mellett a területen.
A smaragdokat elsősorban az ékszergyártás hasznosítja. Ipari célú felhasználásaik között szerepelnek egyes lézertechnológiai alkalmazásaik.
További részletek az Origo cikkében olvashatók.