Az Európai Bizottság várhatóan a jövő hét elején javasol egy új, hosszú távú mechanizmust az európai tagállamoknak, amely közel a felére csökkentheti a külföldi acél behozatalára vonatkozó jelenlegi uniós kvótákat, és megemelheti a vámokat, hogy tükrözze más országok kereskedelmi intézkedéseit, mint például az Egyesült Államokét, amely jelenleg 50 százalékos vámot vet ki az acélimportra – közölte egy szerdai háttérbeszélgetésen Stéphane Séjourné, az Európai Bizottság alelnöke a Bloomberg szerint.
Az európai acélipar az elmúlt években súlyos válságba került az olcsó, Kínából és más ázsiai gazdaságokból érkező acélbehozatal, valamint az olyan országok, mint az Egyesült Államok és Kanada által bevezetett magas vámok miatt.
Donald Trump amerikai elnök már hivatalba lépése után röviddel, januárban megerősítette az amerikai acél- és alumíniumvámokat, és 50 százalékra emelte azokat. Brüsszel tárgyalást kezdeményezett Washingtonnal azért, hogy közösen kezeljék a túlkapacitás problémáját.
Séjourné elmondta, hogy bár az EU továbbra is hisz egy olyan nemzetközi rendben, ahol a kereskedelem lehetséges, „nem mi leszünk az egyetlenek, akik magunkra kényszerítjük azokat az elveket, amelyeket mások már nem alkalmaznak”.
Az Európai Bizottság ugyanakkor nem ilyen harcias az autógyártás terén. A Világgazdaság augusztus végén számolt be arról, hogy az EU gyorsított eljárásban szünteti meg az amerikai autóipari termékekre vonatkozó vámokat.
Az EU-ban gyártott autók amerikai importját jelenleg 27,5 százalékos vámok sújtják, ám a két fél közötti kereskedelmi megállapodás értelmében a legtöbb uniós termék vámja 15 százalék lesz. Trump ugyanakkor azt mondta, hogy az autókra ez csak akkor fog vonatkozni, ha az EU megszünteti az ipari és más javakra vonatkozó terheket.
A közösség kereskedelmi ügyeit intéző Európai Bizottság a tervek szerint kedvezőbb elbírálásban részesítene emellett bizonyos tengeri és mezőgazdasági termékeket is.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.