Pénz- és tőkepiac

Tudatosabbá váltak a magyarok

A világjárvány egyértelműen megnövelte a magyar lakosság pénzügyi tudatosságát a kiadások racionalizálása és a megtakarítások erősítése terén.

A koronavírus-járvány látványos változást hozott Magyarországon a pénzügyi tudatosság terén: a lakosság jelentős része jobban átérzi a pénzügyekről való felelős gondoskodás fontosságát – derül ki az NN Biztosító legutóbbi, reprezentatív kutatásából.

A 24–59 évesek közül például minden második emberben felmerült a kiadások racionalizálásának szándéka.

A nagyobb költések későbbre halasztásával és a napi kiadások csökkentésével a válaszadók 41 százaléka élt az utóbbi hónapokban: főként az autóvásárlást, a lakás vagy ház bővítését, megvásárlását halasztották későbbre.

Fotó: Shutterstock

Még pozitívabb jel, hogy a megkérdezettek 50 százaléka tervezi valamilyen rendszeres megtakarítás elindítását.

graf vg biztosító

A válság hatásait megtapasztalva az eddiginél jelentősebb rendszeres megtakarítást leginkább a fiatalabb korosztály tervez: a 24–34 évesek 29 százaléka készül a havonta megspórolt összeg növelésére, csaknem negyedük pedig újonnan kezdene rendszeres megtakarításba. A válaszadók közel egyharmada mondta, hogy egy meglévő biztosítás segített (11 százalék) vagy segített volna (21 százalék) átvészelni a nehéz időket. Ennek szellemében nagyobb értékű biztosítás kötése, mint válságkezelési eszköz a 35–45 évesek között számít relatíve a legnépszerűbbnek.

Tavaly február–március óta teljesen máshogy gondolkodunk az egészségünk és a megélhetésünk védelméről

– mondta Holló Bence, az NN Biztosító elnök-vezérigazgatója..

Ennek nyomán látványosan megnőtt a lakosság körében az igény a kockázati és a megtakarítással egybekötött életbiztosítások, a jövedelempótló és hitelfedezeti biztosítások, valamint az egészségbiztosítási termékek iránt – fejtette ki Holló Bence.

A pénzügyi tudatosság ilyesfajta erősödése mellett azonban továbbra is megoszlanak a vélemények, hogy mennyire érdemes hosszabb távra terveznünk a pénzügyeinkben. A megkérdezettek 46 százalékának módosította a hozzáállását a pandémia: 25 százalék inkább hosszabb, 21 pedig inkább rövid távra gondolkozna.

Az NN kutatásában a válaszadók negyede vélekedett úgy, hogy amikor nagyobb a bizonytalanság, érdemesebb hosszabb távra előretekinteni, 21 százalékuk viszont úgy gondolta, hogy pont a kiszámíthatatlanság miatt csak a közeljövőre érdemes koncentrálni.

biztosító pénzügy
Kapcsolódó cikkek