• Lassult a befektetési alapok gyarapodásának üteme a harmadik negyedévben
  • Globálisan már 63,3 ezermilliárd euró fial a portfóliókezelőknél
  • Kilenc hónap alatt 2,46 ezermilliárd euró tőke érkezett a szektorba
  • A kínai piac dinamikusan növekszik, Amerikában viszont megtorpant a növekedés

Tovább gyarapodott globálisan a befektetési alapok vagyona a harmadik negyedévben. Euró alapon két százalékos bővülést ért el a szektor, a portfóliómenedzsereknél fialtatott eszközérték ezzel átlépte a 63,3 ezermilliárd eurót – derül ki az Európai Alap- és Vagyonkezelők Szövetségének (EFAMA) aktuális statisztikájából.

A legnagyobb, 3,6 százalékos bővülést – helyi devizában számolva – a kínai alapkezelői szektor érte el, amely ezzel együtt is csupán 2,81 ezermilliárd eurót kezel. A második legnagyobb piacnak számító Európában másfél százalékkal, 20,15 ezermilliárd euróra nőtt a míg a globális alapkezelői vagyon közel felét Egyesült Államokban kisebb, 0,1 százalékos csökkenést könyvelhettek el a portfóliókezelők.

Fotó: Shutterstock

A szeptemberben zárult három hónap növekedési dinamikája így lassult az előző negyedévekhez képest, amiben az év első felében látottakhoz képest lényegesen szerényebb piaci hozamok játszották a nagyobb szerepet, de a befektetők is némileg visszafogták vásárlásaikat. Világszerte 694 milliárd eurós tőkebeáramlást regisztrált az EFAMA, szemben az első negyedév 1026, illetve a második három hónap 739 milliárdos volumenével. Kilenc hónap alatt azonban már így is 110 milliárd euróval több tőke érkezett az alapokba, mint tavaly egész évben.

A harmadik negyedévben a kötvényalapok bizonyultak a legkeresettebbnek az előző három havit is meghaladó, 287 milliárdos értékesítéssel,

 míg a részvényalapokba a korábbinál kevesebb, 195 milliárd eurónyi tőke érkezett. A vegyes alapokból 163 milliárd eurót jegyeztek, míg az ingatlan- és a pénzpiaci eszközökre az előbbiekhez képest jóval kisebb, hét, illetve 18 milliárdos igény mutatkozott.

Mindenkit lekörözött a befektetők újdonsült kedvence

Megtorpant a hazai befektetési alapok vagyonbővülése novemberben, a továbbra is jól teljesítő vegyes alapok lekörözték a sokáig a legnagyobb eszközértékkel rendelkező ingatlanalapokat.

Az Egyesült Államokban 216 milliárd euró talált helyet magának az alapkezelőknél, nagyrészt a kötvényalapok kiemelkedő, 130 milliárdos értékesítésének köszönhetően. Kontinensünkön 206 milliárd euró tőke áramlott a szektorba, a legkeresettebb terméknek itt a vegyes eszközök bizonyultak 75 milliárdos tétellel. Az ázsiai befektetők ezzel szemben az egyensúlyra törekedtek, kötvény- és a részvényportfólióikba 52, illetve 51 milliárd euró érkezett, de vegyes alapokból is 41 milliárdnyit táraztak be.

Idén ezzel már közel 15 százalékkal hízott a globális alapkezelői vagyon, főként a részvény- és a vegyes alapok remek teljesítményének köszönhetően.

Előbbiek csaknem ötödével, utóbbiak pedig 15 százalékkal növelték eszközértéküket, míg a kötvény- és pénzpiaci alapok alulteljesítőnek számítanak tíz, illetve hét százalékos plusszal.

Ez ugyanakkor inkább a kockázatos eszközök magasabb hozameredményeinek, mintsem a befektetők kiemelkedő rizikóvállalási hajlamának köszönhető, a tőkebeáramlás szerkezete ugyanis idén meglehetősen kiegyensúlyozott. A magasabb hozamlehetőségekkel kecsegtető részvény- és vegyes alapokba együtt 1181 milliárd eurót, míg a kiszámíthatóbb, ám alacsonyabb hozamokat kínáló kötvény- és pénzpiaci portfóliókba pedig 1106 milliárd eurót helyeztek el.

Az alapkezelői eszközök legnagyobb része – 44 százalék – részvényalapokban ketyeg, míg a kötvény- és vegyes alapok további 19, illetve 17 százalékot hasítanak ki maguknak a piaci tortából. A befektetések bő tizedét likvid pénzpiaci eszközökben pihentetik, míg az ingatlanalapok alig két százalékos súlyt képviselnek globálisan.

Rekordokat dönt idén az új befektetési láz Európában

A tőzsderali és a magas hozamú alternatívák hiánya mellett a folyamatosan szélesedő termékkínálat is fűti az ETF-piacot.