BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Nagyítóval kell keresni a hozamokat az alapoknál

Itt állíthatja be, hogy a Google keresőben elsők között legyen a Világgazdaság
Az idén már több mint 180 milliárd forint tőkét vontak ki a hazai befektetők az alapkezelői szektorból, ami annak tükrében nem is meglepő, hogy érdemi hozamot alig egy tucat sorozat tud felmutatni közülük.

Az áprilisban felpattanó hozamok sem győzték meg a befektetőket, akik a bizonytalan piaci környezetben továbbra is vonakodnak nagyobb kitettséget vállalni a befektetési alapokban. A Bamosz legfrissebb adatai szerint múlt hónapban szerény, 0,3 százalékos bővülést követően 7534 milliárd forintra nőtt a hazai alapkezelői szektor vagyona, a 24 milliárdos többlet kizárólag az emelkedő árfolyamokból származik, érdemi tőkebeáramlást ezúttal sem tud felmutatni a szektor.

Az áprilisi 800 milliós visszaváltással együtt négy hónap alatt már 183 milliárd forintot vontak ki a kezelés alatt lévő vagyonból a befektetők, ez a háború és az emelkedő kamatkörnyezet kiváltotta piaci hullámok árfolyamhatásával együtt 4 százalékkal – 317 milliárddal – marad el a tavaly év végén beállított csúcstól.

Fotó: MORICZ SABJAN SIMON

Leginkább a kötvényportfóliókat sújtja a pénzkivonás, innen 60 milliárd forint távozott, ingatlaneszközökből további 33 milliárd, az abszolút hozamú alapokból pedig 24 milliárdot törtek fel. Csak a vegyes és az árupiaci alapok tudtak bevonni szerény méretű friss tőkét.

A csökkenő bizalom annak tükrében érthető, hogy (az alapok alapjait figyelmen kívül hagyva) a 436 nyilvános, nyílt végű hazai befektetési alap közül mindössze 22 tud legalább 5 százalékos hozamot felmutatni május közepéig, a kockázatmentesen elérhető tízéves magyar állampapír hozamát pedig mindössze 15 sorozat tudta felülmúlni az idén.

A legkiemelkedőbb teljesítmény a többszörös dollárkitettséget adó Hold Max származtatott alapé, amely az amerikai fizetőeszköz dinamikus erősödése mellett már 43 százalékos árfolyamralit mutat. Kifizetődött török részvénypiaci kitettséget felvenni, az elszálló török infláció mellett ugyanis a helyi papírok nagyot raliznak az idén, az Aegon és az OTP tematikus részvényalapjain keresztül pedig – sorozattól függően – 23–31 százalékos hozamokra tehettek szert a kockázatvállaló befektetők. A felülteljesítők közé tartozik még a Generali Amazonas latin-amerikai részvényalap is, az ingatlanalapok közül viszont egyedül a Biggeorge 4. Ingatlanfejlesztő Alap szállított kiemelkedő, 20 százalék feletti eredményt.

A bukóban lévő alapok listája jóval hosszabb, egyáltalán nem ritka az eszközértékének negyedét vagy akár harmadát is elvesztő sorozat. Az inflációs és a kamatemelési félelmek a technológiai fókuszú részvényalapokat is nyomás alá helyezték, így a leggyengébben teljesítő sorozatok közé került a Budapest Next Technológia Alap, a Generali Innováció Részvény Alap és az Accorde Techno Származtatott Alap is. 

Több mint 30 százalékos árfolyamesést könyvelhettek el az Aegon feltörekvő piaci európai kötvényalapjai is, a fejlett piaci részvényekbe fektető MCF Equity Genius Alap eszközértéke pedig csaknem felére zsugorodott. A legnagyobb veszteséget az orosz–ukrán háború hozadékaként az OTP Alapkezelő két, orosz részvényekbe fektető alapja szenvedte el, közülük a forintos és az eurós jegyzésű sorozat is a 80 százalékos mínuszt közelíti.

Google News Világgazdaság
A legfrissebb hírekért kövess minket a Világgazdaság.hu Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.