Továbbra is borús hangulat mellett zajlik a kereskedés a világ tőkepiacain, ami elsősorban az immár több mint fél éve tartó orosz–ukrán háborúra és az ebből fakadó globális energiakrízisre, illetve az elszabadult inflációs környezetre vezethető vissza – hangsúlyozza közleményében a Budapesti Értéktőzsde (BÉT). 

BÉT tőzsde forgalmi statisztika részvény Stylized low poly bull and bear standing and facing each other on newspaper page with financial data. Business and finance concept. 3d rendering
Fotó: Shutterstock

Augusztusban kiemelt figyelem övezte a befektetők részéről az amerikai jegybank, a Fed Jackson Holeban megrendezett konferenciáját, amelyen a jegybank elnöke, Jerome Powell is beszédet mondott a világgazdasági helyzet kapcsán. A beszéd elmaradt a befektetők várakozásaitól, hatására további esés következett az amerikai piacokon. 

A Budapesti Értéktőzsde első számú indexe, a BUX az előző hónap záróértékéhez képest 0,2 százalékos emelkedést követően 41 877,2 ponton zárta az augusztust. Az index a legmagasabb értéket augusztus 11-én érte el, ekkor 44 149 ponton fejezte be a napot.

A hazai blue chipek forgalmi rangsorát múlt hónapban is az OTP zárta az élen, a bankpapír a részvényszekció összforgalmának 53,1 százalékát adta, 111 milliárdos forgalommal, jelentős, 4,6 százalékos árfolyam-növekedés kíséretében. A második helyen a Mol végzett 49,6 milliárdos forgalommal, míg a harmadik helyet a Richter Gedeon szerezte meg, a gyógyszeripari társaság 41,3 milliárdos forgalmat produkált. 

 

A mid-capek között a 4iG és az Alteo emelkedett ki a kibocsátói mezőnyből. A Vodafone Magyarország felvásárlását a hónap során bejelentő informatikai-távközlési társaság árfolyama 18,7, az energetikai vállalat árfolyama 10,8 százalékkal növekedett.

Az azonnali részvénypiacon augusztusban 209 milliárd forint értékben zajlott a kereskedés, amely átlagosan napi kilencmilliárd forintnak felelt meg. 

A befektetési szolgáltatók közül újfent a Wood&Company került fel az első helyre, a brókercég 120,5 milliárdos forgalmat produkált a hónapban. A második helyen a Concorde végzett 100,7 milliárdos forgalommal, míg a harmadik helyet az Erste Bank szerezte meg 66,3 milliárd forinttal.

Az árupiac forgalma augusztusban újra átlépte az egymilliárd forintot – ez a csendesebb júliushoz képest 152 százalékos emelkedést jelent. A forgalom nagy részét, 52,7 százalékát a nagy olajtartalmú napraforgómag tette ki, a fenntartható takarmánybúza 33,7 százalékkal, míg a búza és a takarmánykukorica 8,9 és 4,8 százalékkal részesült a szegmens összforgalmából.