A megszokottnál jóval nagyobb, 30 millió forintos forgalom mellett érkezett meg a vételi erő csütörtök délelőtt a Nap Nyrt. piacára, 7 százalékkal felhajtva a megújuló energiában utazó cég árfolyamát a Budapesti Értéktőzsdén.

Solar,Panels,And,Storm,Approaching,In,The,Interior,Of,Săo
Fotó: Shutterstock

Az optimizmusnak a naperőműparkokat üzemeltető társaság előző este közzétett, dinamikus bővülést hozó első féléves jelentés és az ambiciózus egész éves eredményvárakozás ágyazott meg a pesti parkett Xtend piacán jegyzett vállalatnál.

Az évközi beszámoló alapján az első fél évben igencsak kifizetődött a naperőművek működtetése, a társaság bevételei ugyanis a tavalyi ötszörösére, 1,08 milliárd forintra ugrottak. A 23 megawatt összkapacitású napelemparkhoz kapcsolódó költségek a forgalomnál kisebb mértékben, négyszeresére emelkedtek. Ezen belül az anyagi jellegű kiadások 134, a személyi ráfordítások pedig 38 millió forintot emésztettek fel.

Az üzemi eredménysoron szintén jelentős, 110-ről 618 millió forintra felszökő eredményről számolt be a vállalat. Az adózott nyereség ennél is meredekebben – hét és félszeresére – nőtt, és átlépte a félmilliárd forintot.

A Nap Nyrt. pénzügyi mutatói
 

A kiemelkedő első fél év ismeretében a vezetőség ambiciózus egész éves tervszámokkal rukkolt elő. Ezek alapján a bevételek tekintetében 2,4-2,5 milliárd forinttal számolnak. Az első fél év végén még 864 milliós EBITDA az év végére az 1,75–2 milliárd forintos sávba futhat be, amihez 1,05–1,3 milliárdos nettó nyereség társulhat.

A társaság részvényei a csütörtök délelőtti nagy meneteléssel együtt is 34 százalékos mínuszban járnak idén, igaz, most először fedte fel lapjait a társaság.

A megújuló energiacégeknek áll a zászló

A Napnál méretesebb, megújuló energiatermeléssel foglalkozó és a hazai tőzsdén jegyzett cégek az közepette idén eddig erős eredményt szállítanak, és részvényeik is kifejezetten ütésállónak tűnnek a BUX 18 százalékos botlásához mérten.

A nap-, víz- és szélerőművek működtetése mellett földgázalapú energiatermelést is végző Alteo rekordszintű, 8 milliárd forint feletti nyereséget mutatott ki az első fél évre, mintegy háromszorosát a tavalyinak. A szabályozó piacon is aktív társaság részvényárfolyama 35 százalékot ralizott már az évkezdettől, maga mögé utasítva szinte a teljes hazai mezőnyt.

A geotermikus energiát hasznosító PannErgy szerényebb, 10 százalékos bővülést követően 732 milliós profitot jelentett, papírjai pedig 4 százalékkal kerültek feljebb idén.