A Stellantisnál fut a szekér, az amerikai–olasz–francia autógyártó konszern 29 százalékos bevételnövekedésről számol be a július és szeptember közötti időszakról, ez konkrétan 42,1 milliárd eurós forgalmat takar. A Peugeot SA és a Fiat Chrysler Automobiles tavaly januári fúziójával létrejött óriásvállalattól a Refinitiv elemzői konszenzusa 40,9 milliárd eurós bevételt várt. 

eCarTec 2010 - Trade Fair For Electric Mobility
Az elektromos Fiat 500-as Európában a Stellantis-csoport egyik legkelendőbb modelljének számít.
Fotó: EyesWideOpen

A negyedéves bevételi és járműértékesítési adatokat tartalmazó közleményből az is kiderül, hogy a 9,5 milliárd eurós többletbevételből az áremelések 2,5 milliárdot, a cégcsoport számára kedvező árfolyamváltozások pedig 3,4 milliárd eurót képviselnek. 

Nyereségadatot és részletes lebontást csak a később publikálandó gyorsjelentésükben közölnek, annyit viszont megerősítettek, hogy az üzleti évben két számjegyű üzemi marzzsal dolgoznak, ami iparági szinten rendkívül kedvezőnek mondható. Összevetésül: a gyorsjelentését ma közzétevő BMW 8,9 százalékos üzemi marzsot mutatott ki a harmadik negyedévre.

A tárgyidőszakban a Stellantis-csoport összesen 1,281 millió autót értékesített, ez 13 százalékkal haladja meg az előző év azonos időszakának teljesítményét. A prezentációban kiemelték, hogy éves összevetésben 41 százalékkal, 68 ezerre nőtt elektromos hajtású járműveik eladása. Régiós bontásban Európa vezet 538 ezer eladott autóval, ami 14 százalékos éves bővülést takar, ugyanakkor ez csak arra elég, hogy szépítsen valamennyit az idei gyenge mutatón. 

A friss előrejelzés szerint ugyanis a 2022-es üzleti év darabszámban mérve 12 százalékos visszaeséssel „kecsegtet” a vén kontinensen, 

ahol a nyáron a Fiat Panda és 500-as, a Peugeot 208 és 308, a Citroen C3-as eladásai futottak fel, de az elektromos Opel Mokkát is vitték, mint a cukrot. A legtöbb bevétel viszont Észak-Amerikából folyt be az amszterdami központba, ott 12 százalékkal több, 441 ezer autót adtak el, amiből 36 százalékkal magasabb, 21,1 milliárd dolláros bevételük származott. 

Az elektromos Ram 1500 pickup forgalmazása jövőre indul a tervek szerint.
Fotó: Stellantis

Azaz minden második euró bevétel a tengerentúlról jött. Arrafelé a nagy batárok vitték a prímet, közülük is a Dodge Durangót, a Jeep Compasst, Cherokee-t és Wagoonert említi a Stellantis a Ram 1500-as pickuppal egyetemben, amelynek elektromos változatát jövőre dobják a piacra. 

A Stellantis 8 százalékos éves darabszámcsökkenéssel zárhatja 2022-öt Észak-Amerikában, ahol most 10,8 százalékos piaci részesedéssel bír, s

járműveinek 53 ezer dolláros átlagos eladási árát tekintve veri a konkurenciát. 

A legerősebb pozíciókkal Dél-Amerikában rendelkezik a Stellantis, ottani piaci részesedése 22,6 százalékos, az összbevétel tizede származik onnan. Kínában nem számottevő a csoport jelenléte, erre utal az 1,1 milliárd eurós negyedéves bevétel, ami döntően exportból jött össze. Mint azt korábban megírtuk, a világ harmadik legnagyobb autóipari csoportja felhagy a gazdaságtalan kínai gyártással, s a jövőben inkább az exportra hagyatkozik.

Lesz mit exportálni, ugyanis a negyedévben felpörgött a termelés, a csiphiány enyhült, de beszállítási problémák azért akadtak, főleg Európában. A június végén még 845 ezres raktárkészlet ugyanis 926 ezresre nőtt szeptember végére, ebből 651 ezer kint van már a kereskedőkénél. 

Elemzők szerint a készletnövekedés ellenére a Stellantis magasan tarthatja az árrését, s ezzel nyereségtermelő képességét is stabilizálhatja. Richard Palmer, a Stellantis pénzügyi igazgatója újságírók előtt utalt arra, hogy logisztikai nehézségekkel is meg kell küzdeniük, hogy a raktáron álló jármű eladott járművé válhasson, de ezeket a gondokat a negyedik negyedévben orvosolni fogják. Mint ismert, a Tesla is hasonló szállítási problémákkal küzd

Palmer szerint ők maguk és beszállítóik egyaránt megtették a megfelelő intézkedéseket a nyomasztó energiahiány kezelésére, a helyzet a pár hónappal ezelőttihez képest sokat javult. Elismerte azonban, hogy a Stellantis rendkívül kiterjedt partnerhálózatában 

bárhol előfordulhatnak apró fennakadások, amelyek az összeszerelési és értékesítési folyamatot átmenetileg megakaszthatják.

 

A Stellantis árfolyama
 

A Stellantis részvényárfolyama a borús piaci hangulatot követve 3 százalék feletti eséssel fogadta a termelési összefoglalót.