A befektetési alapokban kezelt vagyon összességében 2,6 százalékkal, 256 milliárd forinttal nőtt márciusban, a tőkeáramlások eredője plusz 197 milliárd forint volt, a hónap végén a BAMOSZ-tagok 10 057 milliárd forintot kezeltek, 2523 milliárd forinttal többet, minte egy éve – közölte hétfőn a Befektetési Alapkezelők és Vagyonkezelők Magyarországi Szövetsége (BAMOSZ).

A pénzpiaci alapokhoz mintegy 6,4 milliárd forintnyi tőke áramlott, összességében 3 százalékkal nőtt egy hónap alatt az itt felhalmozott vagyon értéke.
A kötvényalapokba eközben 175 milliárd forint friss tőke érkezett márciusban, ami magasan kiemelkedik a kategóriák között. Ennek döntő hányada, 167 milliárd forint a rövid futamidejű kötvényalapokban landolt.
A hozamok csupán csekély részben járultak hozzá a vagyonnövekedéshez, de így is 6,9 százalékos volt a havi emelkedés a legnépszerűbb befektetési kategóriában.
Ezzel szemben a vegyes alapokból 5 milliárdnyi tőke távozott, azonban ezt részben ellensúlyozta a hozamok kedvező alakulása, így az összérték 0,3 százalékkal emelkedett a múlt hónapban.
A kiegyensúlyozott vegyes alapokba 6,5 milliárd forint befektetés érkezett, de a másik két alkategóriánál a tőkekiáramlás volt jellemző: az óvatos vegyes alapokból 5,9 milliárdnyi, míg a dinamikus alapokból 5,5 milliárdnyi tőke távozott.
A részvényalapok is a vesztesek közé tartoztak, hiszen ezekből 2,5 milliárd forintot vontak ki a befektetők, ráadásul az árfolyammozgások sem alakultak kedvezően, így összességében a részvényalapok vagyona 1,6 százalékkal esett.
A biztonságos tőkevédett alapokat már nagyobb kedvvel választották a befektetők a nehéz időkben, úgyhogy 3 milliárd forint áramlott ide, a folyamatot egy új alap megjelenése is segítette. A kategóriában lévő befektetések nettó eszközértéke 5,8 százalékkal nőtt, ám a nagy növekedést az alacsony bázis árnyalja.
Az abszolút hozamú alapokból 5,2 milliárd forintos tőkekiáramlást regisztráltak. A negatív hozamok miatt a nettó eszközérték havi szinten 1,2 százalékkal, 1000 milliárd forint alá csökkent.
A származtatott alapokból márciusban 0,2 milliárd forintnyi vagyont vontak ki a befektetők. A kedvezőtlen hozamok miatt a kategória vagyona szintén csökkent, mégpedig 3,5 százalékkal.
Az ingatlanalapokból kereken 2 milliárd forintnyi tőke távozott a hónap során. A hozamok és az árfolyammozgások eredőjeként a nettó eszközérték mégis 1,1 százalékkal nőtt a második legnagyobb kategóriánál – derül ki a BAMOSZ összesítéséből.
Az árupiaci alapokból 1,2 milliárdnyi tőkét vontak ki a múlt hónapban. A kedvező hozamok ellenére a vagyon értéke 0,9 százalékkal esett februárhoz képest.
Az elsősorban intézményi befektetők vagyonát kezelő zárt körű alapok esetében az elmúlt hónapban tőkebeáramlás volt tapasztalható 28,6 milliárdos értékben, a vagyon pedig 3,2 százalékkal nőtt a hónap során.
A BAMOSZ-nak 25 tagja van, amelyek összesen 12,9 ezermilliárd forint vagyont kezelnek, ezen belül mintegy 10 ezermilliárd forintot befektetési alapokban.