Az ázsiai pénzügyi válság kirobbanásakor nem sokan hittek volna benne, hogy a gondok epicentrumában található Thaiföld negyed évszázadon belül az ortodox közgazdaságtan bajnokaként lesz világszerte számon tartva – mégis így lett. Az ázsiai ország gyakorlatilag mindent jól csinált, ez pedig látványos eredményekkel járt.
Az 1998-as válság előtt Thaiföld pénzneme, a thai bát a dollárhoz rögzített árfolyamrendszerben működött. Ez a stabilitás lehetővé tette az ország számára a devizahitelek nagymértékű halmozását, mivel a hitelezők biztosak lehettek benne, hogy a bát értékállósága miatt a kölcsön összegét előbb-utóbb vissza fogják kapni, mégpedig kamatostul.
Ez azonban hatalmas hiányt idézett elő az ország folyó fizetési mérlegében, aminek következtében megrendült az idegen tőke bizalma.
A folyamat ellensúlyozására a thai kormányzat úgy döntött, megszünteti a dollárhoz való árfolyamrögzítést, ehelyett lebegtetett árfolyamrendszert léptet életbe a bát számára. A deviza azonban rövidesen összeomlott a szabadpiaci nyomás alatt, útjára indítva az 1998-as ázsiai pénzügyi válságot. A krach során a thai gazdaság 20 százalékkal zsugorodott, a részvénypiac 60 százalékot szakadt, a bát pedig elvesztette értékének felét a dollárral szemben – volt tehát honnan szépítenie a távol-keleti országnak.
És meg is tette: az árfolyamszakadást megelőzően 26 bátot kellett adni egy dollárért, ez a válság legsötétebb napjaiban 55-ig is felszaladt, de mint utólag kiderült, csupán időlegesen. A thai valuta az azóta eltelt 25 évben kivételesen stabil tudott maradni, a kétezres évek közepére visszaerősödve a 30 bátos lélektani határig, amelyet a tavalyi év rekordinflációs időszakáig kisebb kilengésekkel ugyan, de tartani tudott, napjainkban pedig ismét az erősödés útján jár a deviza.
A bát parádés teljesítményével a legértékállóbb valuta lett a fejlődő országok között, és a fejlett piacon is csak a svájci frank stabilitása tudta lenyomni.
De mégis hogyan érte ezt el Thaiföld? Hasonlóan a válság sújtotta térség többi országához, ők is konzervatív fordulatot vettek, emellett azonban olyan mértékben tették magukévá a tradicionális ortodox közgazdaságtan eszméit, mint senki más a környéken.
Az Apple Thaiföldön gyártana MacBookotThaiföld Vietnám és India mellett az amerikai–kínai kereskedelmi háború egyik haszonélvezője. |
Két év alatt 1 százalék alá csökkentették az ország GDP-arányos költségvetési hiányát – ez több mint kétszer jobb adat, mint a fejlődő országok átlaga. Töretlenül relatíve magasan tartották a kamatokat, emellett éves szinten 7 százalékkal növelték a forgalomban lévő valuta mennyiségét, likviditással vértezve fel a piacokat, ezzel a feltörekvő piacok között a harmadik legjobb eredményt érve el.
Az ortodox közgazdaságtan legnagyobb hozadéka azonban az alacsony inflációban csúcsosodik ki: a pénzromlás átlagos mértéke Thaiföldön 2 százalék alatt maradt.
Ez akkora eredménynek számít a fejlődő piacokon, hogy csak Kína, Tajvan és Szaúd-Arábia volt rá képes. A thai receptnek elengedhetetlen eleme a folyamatosan befolyó idegen tőke is: Thaiföld gazdasága ma is az egyik legnyitottabb piacnak számít a világon, a külkereskedelem GDP-arányosan 110 százalékot tesz ki napjainkban az ország gazdaságából.
A thai vezetés ugyanis tanult a ’98-as összeomlásból, és felmérte, hogyan kerülheti el ezeket a jövőben: a folyó fizetési mérleg hiánya helyett annak többletére helyezték a hangsúlyt, az ország pedig ennek érdekében a turizmus és a termelés fejlesztésére koncentrált – ez a két szegmens mára az ország GDP-jének 25 százalékát teszi ki.
Az pedig már csak öregbíti a thai gazdaságpolitikai teljesítmény sikereit, hogy az országban az elmúlt huszonöt év alatt négy új alkotmányt léptettek életbe, és folyamatos volt a politikai bizonytalanság.
A thai sikersztorinak is van azonban kevésbé napos oldala: a lakosság súlyos adóssággondokkal küzd, emellett pedig a versenytársainál gyorsabban öregedik a társadalom. Mindennek ellenére az egy főre jutó bevétel háromezerről nyolcezer dollárra nőtt az elmúlt negyedszázadban, ami kimagasló eredmény a fejlődő piacok körében.
