BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok
Shinjuku,,Japan,-,July,2,,2017,-,Young,Teenage,Girl

A Microsoft a videójátékos Segára is kivetette a hálóját, de nem járt sikerrel

A Microsoft több mint egy éve képtelen lezárni Activision Blizzard bekebelezését, az elmúlt napokban pedig az amerikai bíróság előtt csatázik. Az iratokból kiderült, hogy felmerült a Sega felvásárlása is, de ez végül nem történt meg. A Sega társ-vezérigazgatója szerint jelenleg nincs napirenden a kérdés.

A videójáték-ipar egyik leghíresebb cége, a Sega nem nyitott a felvásárlási tárgyalásokra – jelentette ki a Shuji Utsumi társ-vezérigazgató a Bloombergnek. Azt azonban nem árulta el, hogy a Microsoft korábban tett-e hivatalos jelzést a japán vállalat felé vagy sem. A kérdés azért merült fel, mert a redmondiak amerikai bírósági meghallgatásán nyilvánosságra került, hogy az elmúlt két évben a cég csaknem száz játékfejlesztőre és kiadóra vetett szemet, a listán pedig felbukkant a Sega neve is.

Shinjuku,,Japan,-,July,2,,2017,-,Young,Teenage,Girl
Fotó: Shutterstock

Az iratokból kiderült: Phil Spencer, a Microsoft játékdivízióért felelős igazgatója engedélyt kért a vállalat vezérigazgatójától, hogy bekebelezzék a Sega stúdióit. A jóváhagyást Spencer megkapta, de a megbeszélések eredménytelenül zárultak. A pontos részletek nem ismertek, így nem tudni, meddig jutottak el a felek és végül miért nem jött létre az ügylet. A dokumentumok alapján úgy tűnik, hogy végül nyolc szereplőre szűkítették a kört, ezek között pedig nem volt ott a Sega.

A tárgyalásra azért került sor, mert az Activision Blizzardot tavaly januárban több mint 69 milliárd dollárért felvásárolta a Microsoft, de az ügyletet a trösztellenes eljárások és a versenytársak ellenkezése miatt nem sikerült lezárni. Az amerikai Szövetségi Kereskedelmi Bizottság (FTC) bíróságon érte el két hete, hogy a testület ideiglenesen blokkolja az akvizíciót, amíg az FTC nem foglal állást az ügyben. A felügyeleti szerv szerint a döntés nélkül a redmondiak már lezárhatták volna videójáték-ipar legnagyobb üzletét.

A bíróság a héten az ideiglenes blokkolás hosszabbításáról dönt, az FTC pedig dokumentumok sokaságával igyekszik bizonyítani, hogy miért szükséges a halasztás. Ezekből derült ki, hogy a redmondiak rengeteg stúdió megszerzését tervezték, de ezek többsége végül nem valósult meg. Igaz, pár cég – például a Hellblade-et fejlesztő Ninja Theory, az Undead Labs vagy éppen a  Playground Games – végül a Microsoft birtokába került.

Aranytojást tojó tyúkra lelt a Warner Bros., letarolta a videójáték-piacot a Hogwarts Legacy

A Warner Bros. zászlóshajója lehet a következő években a J. K. Rowling Harry Potter világán (Wizarding world) alapuló videójáték, a Hogwarts Legacy. A játék több rekordot megdöntött a megjelenése óta eltelt két hétben, illetve 850 millió dolláros bevételt is hozott a stúdiónak. A játék a kritikusok és a gamerek körében is hatalmas népszerűségnek örvend.

 

Google News Világgazdaság
A legfrissebb hírekért kövess minket a Világgazdaság.hu Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.