BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok
kötvény piac

Elszálltak a hosszú kötvényhozamok, most érdemes beszállni a tőzsde nagyjai szerint

A hosszú lejáratú amerikai államkötvényhozamok hatalmasat emelkedtek az elmúlt napokban, a Goldman Sachs és a JPMorgan szerint itt az idő beszállni.

Elszálltak a hosszú lejáratú államkötvényhozamok Amerikában, ennek hátterében a piaci konszenzus szerint több indok is áll: egyrészt a Fitch leminősítette az Egyesült Államok államadós-besorolását, másrészt a japán jegybank tevékenysége olyan spekulációkat lobbantott lángra, melyek kilátásba helyezték a jórészt külföldön parkoltatott tőke hazavonzásának eshetőségét is.

kötvény piac
Fotó: Shutterstock

Az eredmény egyértelmű és látványos következményekkel járt az amerikai államkötvénypiac számára: hatalmas adósságeladási tandem indult meg, mely a 10, illetve a 30 éves kötvények hozamát sokéves csúcsok közelébe pumpálta – olyan magasságokba, ami az elemzők szerint már egyértelműen túlzásnak minősíthető a világ egyik legnagyobb kötvénypiacán.

A kialakult helyzeten a legnagyobb befektetési bankok elemzői szerint lehet és érdemes is kapitalizálódni: a Goldman Sachs és a Morgan Stanley szakértői azt ajánlják ügyfeleik számára, hogy mielőbb vásároljanak be 30 éves inflációkövető kötvényekből, míg a JPMorgan az 5 éves adósságot részesíti előnyben.

Az amerikai hozamgörbe változása
Nagyot nőtt egy hét alatt a hosszú lejáratú kötvények hozama

A Goldman elemzői szerint ugyanis a hosszú lejáratú kötvények hozamemelkedésének okai közt felvonultatott érvek, mint a japán jegybank tevékenysége, az amerikai államadós-minősítés lerontása, illetve az amerikai kincstár megnövekedett kibocsátási üteme nem támasztják alá az ilyen mértékű piaci változásokat, így a tőke inkább előbb, mintsem utóbb visszatér majd az államkötvénypiacra.

Van egy pár rendszeresen emlegetett kiváltó ok a hozamemelkedés mögött, ezek egyikét sem találjuk hosszú távon meghatározó erejűnek

– fejtette ki Praveen Korapaty, a Goldman szakértője.

Az elemző kiemeli: a Fitch leminősítésének politikai gyökerekkel rendelkező okait már jó ideje ismeri a piac, így annak valós, hosszú távú következményei nem lesznek a szektor számára. Hozzáteszi: véleményük szerint az a meglátás sem áll erős lábakon, miszerint a kincstár vártnál nagyobb kibocsátási üteme miatt magasabb kockázati prémiumot követelnének a befektetők a pénzükért cserébe, mivel a kibocsátás volumene csak minimálisan nőtt az előzetes elképzelésekkel szemben. 

Magas szinten ragadó kamatokra fogadnak az amerikai befektetők

Most mindenki a hozamgörbéket bogarássza, hogy kiderüljön, keményen vagy puhán landolhat az amerikai gazdaság.

A JPMorgan elemzői rámutatnak: a jelenlegi eladási dömping ugyan valamilyen szinten csökkentette a hosszú lejáratú kötvények befektetőinek körét, ám az egekbe tornászott hozamok nyomán most előállt egy kifejezetten csábító belépési lehetőség, melyet érdemes lehet kihasználni.

 

Ajánlott videók

Továbbiak

Címoldalról ajánljuk

Tovább a címoldalra

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.