BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Nyereséges negyedév a Waberer'stől, de ennél is fontosabb: hamarosan jön a 2027-ig szóló stratégia

Stabilan növelte árbevételét az első kilenc hónapban a Waberer’s csoport, miközben üzemi eredménye már az első háromnegyed évben elérte a tavalyi teljes évi nyereséget. A Waberer’s menedzsmentje a frissen publikált számok alapján megerősítette, hogy elérhető a korábban megemelt éves eredményvárakozás, és még idén közzéteszik a csoport 2027-ig terjedő új stratégiáját.

A kedvezőtlen makrogazdasági trendek ellenére is jelentős mértékben tudta növelni eredményeit a Waberer’s csoport az év első kilenc hónapjában. A komplex logisztikai szolgáltató árbevétele 4 százalékkal, 527,2 millió euróra emelkedett az első háromnegyed évben, üzemi eredménye (EBIT) pedig 36,5 százalékkal, 33,4 millió euróra bővült – derült ki a fuvarozó hétfőn délután publikált gyorsjelentéséből. 

_LUS4317
Lajkó Ferenc, Waberer's International Zrt. vezérigazgatója. foto: Kallus György, 2017.05.02. Lajkó Ferenc, Waberer's International Zrt. vezérigazgatója. foto: Kallus György, 2017.05.02.
Fotó: Kallus György / Világgazdaság

A vállalati EBIT ezzel már az első kilenc hónap alatt meghaladta a teljes 2022-es évben mutatott teljesítményét, így a menedzsment megerősítette, hogy fenntartja korábban megemelt 2023-as várakozását, azaz 40 millió eurót meghaladó üzemi eredményre számít. 

Az RCL rekordot döntött

A csoport üzletágai közül a Nemzetközi Fuvarozási Szegmens (ITS) első háromnegyed éves árbevétele 3,2 százalékkal, 323,7 millió euróra nőtt. A szegmens harmadik negyedévben mutatott árbevétele némileg csökkent (mínusz 4,5 százalék), aminek oka döntően az év per év alapon számított 14 százalékos üzemanyagár-csökkenés automatikus árbevétel-mérséklő hatása volt. 

Az eredményességet azonban ez nem befolyásolta, 

ugyanakkor az általános európai fuvarozási keresletcsökkenés miatt fokozódó árverseny, valamint az előző évinél hosszabb és koncentráltabb nyári gyárbezárások kedvezőtlenül hatottak a harmadik negyedév eredményességére. 

Összességében az első kilenc hónapban a szegmens EBIT-je 62,3 százalékkal, 5,2 millió euróra növekedett. 

A regionális kontrakt logisztika szegmens (RCL) a Waberer’s stratégiájának fókuszában álló tevékenység, amely az egész éves stabil teljesítmény mellett a valaha volt legmagasabb negyedéves teljesítményét érte el a július–szeptemberi időszakban. Az RCL árbevétele  az idei első kilenc hónapban 2,7 százalékkal, 154,5 millió euróra gyarapodott, míg EBIT-je 25,2 százalékkal, 13,9 millió euróra emelkedett, az utóbbiból kiemelkedik a harmadik negyedév 62 százalékos bővülése, amelyet egyszeri pozitív hatásként egy beszállítói jogvita lezárása is támogatott. 

A Waberer’s biztosítási szegmensének árbevétele idén január–szeptember között 60,6 millió euró volt, ami 13,6 százalékos növekedés az előző év azonos időszakához képest. A harmadik negyedévben kifejezetten erős, 23,8 százalékos növekedéssel 21 millió euróra ugrott az árbevétel, köszönhetően a kgfb és a casco 20 százalékot meghaladó gyarapodásának, valamint a 10 százalék feletti lakásbiztosítási területeken elért bővülésnek. A szegmens első kilenc havi üzemi eredménye 14,3 millió euró, 40,7 százalékkal növekedett a tavalyi január–szeptemberi időszakkal összevetve, ami

döntően a kedvező hozamkörnyezetben a befektetési portfólión elért magasabb eredménynek köszönhető. 

A harmadik negyedév már nem olyan fényes

A harmadik negyedévben a csoport teljes árbevétele 174,6 millió eurót tett ki, azaz éves bázison gyakorlatilag változatlan maradt, míg az EBIT ezalatt 17,5 százalékkal, 8 millió euróra esett vissza. 

A rendszeres nettó eredmény 0,5 millió euróra zuhant 2023 harmadik negyedévében, 2022 harmadik negyedévéhez mérten 3,6 millió eurós a csökkenést. A negyedév során a forint euróval szembeni gyengülésének hatására a társaság ugyanis 3,4 millió euró nem realizált, készpénzmozgással nem járó technikai pénzügyi veszteséget könyvelt el. A cég negyedéves nettó eredménye a nem realizált, készpénzmozgással nem járó devizahatás nélkül 4 millió euró lett volna, amely 1,9 millió eurós csökkenés az előző év azonos időszakához viszonyítva. 

A nettó profit 2023 első kilenc havi értéke 26 millió euró volt, amely több mint triplája a 8,4 millió eurós bázisnak.

Még idén jön az új stratégia

Az idei negatív makrogazdasági környezet, valamint a szállítmányozói piacot kedvezőtlenül érintő szabályozási változások ellenére is stabil növekedés megerősíti, hogy jó irányba halad a Waberer’s Csoport. A működés hatékonyságának erősítése mellett folyamatban van a vállalat legnagyobb raktárbázisának építése, valamint egy vasúti logisztikai akvizíció és több autóipari tender előkészítése, mindezek mellett pedig idén megtörtént az első regionális akvizíciós szerződés aláírása is. Az üzletfejlesztések célja a növekedési lehetőségekkel rendelkező piaci szegmensekbe történő belépés, így a vállalat stabil növekedési pályájának hosszú távú biztosítása

– mondta Barna Zsolt, a Waberer’s International elnök-vezérigazgatója az eredmények kapcsán.

A Waberer's árfolyama 6 hó
 

Az elnök-vezérigazgató hozzátette: a stratégiai céloknak megfelelő építkezés eredményeként a Waberer’s Csoport az újabb negyedéves számok ismeretében fenntartja a korábban megemelt, 40 millió eurót meghaladó éves EBIT-várakozását, illetve hogy a korábbi terveknek megfelelően a menedzsment még idén közzéteszi új stratégiáját, amelyben a 2027-ig terjedő időszakra vonatkozó terveit ismerteti.

A közzétételt követően hétfőn délután leadta napi árfolyamnyeresége java részét a Waberer’s részvénykurzusa, jelenleg 2900 forinton, azaz 0,7 százalékos pluszban van.

Címoldalról ajánljuk

Tovább a címoldalra

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.