BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok
Sydney,,Australia,-,Nov,27,2023:,New,Byd,Dolphin,Ev

Hivatalos: a Tesla a király a villanyautó-piacon, de a BYD is felült a trónra

A kínai BYD átszámítva autónként 32,5 ezer forintos bónuszt fizet a tervet teljesítő kereskedőinek, megünnepelendő a 3 millió darabos tavalyi értékesítési rekordot. A villanyautó-eladásoknál a BYD-del vívott csatát a Tesla nyerte 2023-ban.

Az kétségtelen, hogy a kínai BYD az elektromos átállás mennyiségi világbajnokává lépett elő, az viszont kedd délutánig kérdéses volt, hogy a tisztán elektromos autók (EV) értékesítésében le tudta-e hagyni 2022 bajnokát, a Teslát. A válasz: nem.

Sydney,,Australia,-,Nov,27,2023:,New,Byd,Dolphin,Ev
A BYD legolcsóbb autója, a Dolphin a Távol-Keletet már meghódította, most Európa következik.
 Fotó: Shutterstock

A BYD már hétfőn kiterítette a kártyáit: a Szegeden autóipari beruházást tervező kínai társaság decemberben 340 178 darab elektromos hajtású autót értékesített, ebből 190 754 volt az EV, a többi pedig konnektorról tölthető hibrid (PHEV).

A Tesla a király, de a BYD ült fel a trónra

Decemberben a novemberit 13 százalékkal, az egy évvel korábbit 45 százalékkal haladták meg az eladások, az emelkedő dinamika pedig immár a nyolcadik hónapja tart. 

Ezzel együtt a teljes évben 3 024 417 járművet adtak el, s a mérleg nyelve már az elektromosok javára billent, ezekből 1 574 822 darab, a hibridekből 1449 595 talált gazdára. A teljes mennyiség 61,9 százalékkal haladja meg az egy évvel korábbit.

A Tesla kedd délután közölte a negyedik negyedév statisztikáját, s vele az éves teljesítményt is, amely 1 808 581 darab villanyautó volt. A különbség 234 ezer volt. A teljes kínai hatalomátvételre tehát még várni kell, a BYD-et az vigasztalhatta, hogy a negyedik negyedévben már tőle vettek több EV-t globálisan, összesen 526 409 darabot, szemben a Tesla 484 507 darabos eladott mennyiségével.

A Tesla nem tudta teljesíteni stratégiai célját, az 2023-as évre szóló 2 millió autó értékesítését, viszont az év végi hajrájában túllőtt az LSEG 473 253 autó negyedéves eladásáról szóló elemzői konszenzusán.

Erős hajrával, de meglett a hárommilliós cél

A BYD-nek a hárommilliós kitűzött célt tehát sikerült teljesítenie, és ezt azzal ünnepli a Yicai értesülései szerint, hogy kereskedői között 2 milliárd jüant, átszámítva 280 millió dollárt oszt szét.

De a lap információi szerint csak azok a dílerek részesülhetnek a maximális extra prémiumban, amelyek a gyártóval egyeztetett tervszámot teljesíteni tudták.

A BYD havi jármű-értékesítése
 

Ők járművenként 666 jüant, azaz 32 514 forintot vághatnak zsebre, ami a Magyarországon forgalmazott modellek árát tekintve elég soványkának látszik. A hivatalos árlista szerint

a legolcsóbb Dolphin modellért fapados változatban közel 11 millió forintot kérnek, ehhez viszonyítva nem számít bestiális bónusznak, amit a BYD ad.

Megnyugtatásul a BYD közölte, hogy „legtöbb kereskedője” jogosult lesz a teljes bónuszra, akik viszont a 100 százaléktól elmaradtak, azok sem járnak rosszul: esetükben a tervteljesítési arányszámot szorozzák meg a 666 jüannal, tehát ha például 10 százalékkal maradtak el a normától, akkor nagyjából 600 jüant kapnak járművenként.

A tervek és a vágyak még nincsenek szinkronban

Érdekesség ugyanakkor, hogy Vang Csuan-fu elnök-vezérigazgató tavaly márciusban, amikor bejelentette a belső égésű motorral szerelt járművek gyártásának befejezését, egyúttal a hárommilliós darabszámot hirdette meg 2023-as minimumcélként, s a vágyai közé a 3,6 milliós mennyiséget sorolta.

Ez csak 20 százaléknyi különbözet, ami a kínai szaksajtó szerint az idén könnyedén befutható a frissen belépő kapacitásokat is figyelembe véve.

Byd,Dolphin,Electric,Car,At,The,Iaa,Mobility,2023,Motor
A BYD Dolphinért Magyarországon közel 11 millió forintot kérnek.
Fotó: Shutterstock

A BYD kereskedőinek bónusza azonban összességében véve nem kis összeg, a cég az októberrel zárult harmadik negyedévében 10,41 milliárd jüanos adózott nyereséget mutatott ki – az egy évvel korábbinál 82,2 százalékkal magasabbat –, ennek az egyötödét terítik szét a dílerek között.

Nyilván a kollektíva is kap majd célprémiumot, de erről egyelőre nem tud a kínai média. Az viszont húzósabb összeg is lehet, tekintettel arra, hogy

a BYD alkalmazásában világszerte több mint 570 ezren dolgoznak.

Emlékezetes, hogy a sanghaji gigagyárában akár évi egymillió gépkocsi összeszerelésére is képes Tesla alapító-vezérigazgatójának nem fűlt a foga tavaly a negyedéves cél teljesítéséért járó prémium kifizetéséhez, de végül Elon Musk beadta a derekát, nem utolsósorban a munkabéke és a cég függőben lévő kínai beruházásainak könnyebb engedélyeztetése érdekében.

Már javában készül a robotkommandó

A BYD költségeinek csökkentésére is ügyel, a fent említett 570 ezer munkavállaló közül már most sokan kezdhetik félteni az állásukat a helyükre lépő robotoktól. Sajtóinformációk szerint ugyanis a múlt esztendő utolsó hongkongi elsődleges részvénykibocsátását (IPO) letudó UBTech szoros kapcsolatban áll a szintén sencseni székhelyű BYD-vel.

A humanoid robotok és okosrobotok gyártásában élenjáró kínai vállalkozás részéről Zsu Csiang vezérigazgató nem kívánta kommentálni, mennyire szoros a két társaság együttműködése, mindenesetre a közzétételi kötelezettség is szükséges velejárója annak, hogy a UBTech részvényeivel kereskedni lehet már Hongkongban, úgyhogy ezentúl az ilyen jellegű lényegi információkat meg kell majd osztani a részvényesekkel.

Sencseni partner érkezik a BYD-hez

A 4,87 milliárd amerikai dollárt érő UBTech a Jiemian hongkongi lap értesülései szerint hamarosan a BYD gyártósorai mellett sorakoztathatja fel humanoid robotkülönítményét, csak aztán nehogy úgy járjanak, mint a Tesla austini gyárában dolgozó mérnök, akit a bő egy hete kiszivárgott hírek szerint „véresre inzultált” egy beosztott robotja – igaz, az eset még 2021-ben történt.

A 2012 márciusában alapított UBTech a december eleji állapot szerint több mint 900 ipari megrendelővel dolgozott együtt, számukra 760 ezer robotot értékesített. A cég 2022-ben 144 millió dolláros bevételhez jutott, ugyanakkor jelentős kutatás-fejlesztési költségei miatt egyelőre még veszteséges és ez a helyzet egyhamar aligha változik.

 

Ajánlott videók

Továbbiak

Címoldalról ajánljuk

Tovább a címoldalra

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.