BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok
bét

Hiába húzta a Masterplast és a Magyar Telekom, gyengült a pesti tőzsde

A nap legnagyobb nyertese a Masterplast volt, de a cég a Telekommal együtt sem tudta ma megmenteni a pesti börzét. Az ingatlanbefektetéssel és vagyonkezeléssel foglalkozó Appennin sem panaszkodhat.

A Budapesti Értéktőzsde (BÉT) részvényindexe, a BUX 214,09 pontos, 0,32 százalékos csökkenéssel, 66 625,06 ponton zárt csütörtökön. A részvénypiac forgalma 6,3 milliárd forint volt, a vezető részvények vegyesen teljesítettek. A Mol 0,33 százalékkal, 3024 forintra nőtt, több mint egymilliárd forintos forgalomban.

bét
Fotó: Vémi Zoltán / Világgazdaság

Ellenben az OTP-részvények ára 0,69 százalékkal, 17 180 forintra esett, a bankpapírral 2,4 milliárd forint értékben kereskedtek. A Richter kurzusa 1,11 százalékkal, 9380 forintra gyengült, a forgalma 1,2 milliárd forintot ért el. A Magyar Telekom árfolyama 1,11 százalékkal, 910 forintra erősödött, több mint 579 millió forintos érdeklődés mellett.

Equilor Trader

Kereskedj és fektess be a jövő technológiájával – Bárhol, bármikor!
A megjelenés támogatója az Equilor Befektetési Zrt.

A nap legnagyobb sztárjának a Masterplast számít, közel 7,9 százalékos emelkedéssel, az építőanyagokat gyártó cég papírja 3150 forintot ér. A növekedést azt magyarázza, hogy Nagy Márton nemzetgazdasági miniszter a Világgazdaság és a Figyelő TOP200 győri rendezvényén közölte: a napokban bejelentik az új otthonfelújítási támogatást az energiaügyi minisztériummal közösen.

Az ingatlanbefektetéssel és vagyonkezeléssel foglalkozó Appennin sem panaszkodhat, a cég árfolyama 3 százalékkal, 606 forintra nőtt közel 204 millió forintos forgalomban. Az elmúlt hetekben bombaformát mutatott a magyar tőzsde, 2023. decemberben a BUX első alkalommal zárt hatvanezer pont felett, december végén átlépte a 61 ezres szintet, azóta pedig áttörte a 66 ezres szintet is.

Az állampapírnál is jobb befektetést talált a lakosság, százmilliárdokkal többet hozott a konyhára

Egy év alatt harmadával gyarapodott a háztartások hazai értékpapírokban fialtatott összvagyona, ami 2023 végére jócskán átlépte a 23 ezermilliárd forintot is. A megtakarítások fele továbbra is állampapírban ketyeg, de a befektetési alapokkal tavaly gyorsabban lehetett előbbre lépni. A pesti tőzsde mellett kitartók is nagyot kaszálhattak a BUX 38 százalékos ralijával.

 

 

Google News Világgazdaság
A legfrissebb hírekért kövess minket a Világgazdaság.hu Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.