
Röpködnek a 15 százalék feletti hozamok, nehéz mellényúlni idén ezzel a befektetéssel
Jó évet futnak idén a részvénypiacok, az év derekához közeledve az európai, az amerikai és a pesti börzén is két számjegyű árfolyamralinak örülhetnek a befektetők. A kedvező tőzsdei széljárás a hazai részvényalapok teljesítményén is tetten érhető, szép számmal akad közöttük szűk fél év alatt 15 százalék feletti hozamot szállító befektetés.

A BAMOSZ adatbázisában szereplő 258 részvényalap közül mindössze hét áll pirosban az év eleje óta számított hozamokat tekintve, legalább 10 százalékos árfolyam-emelkedést ellenben több mint felük – 152 termék – tud felmutatni. Ennek alapján igencsak nehéz volt melléfognia annak, aki a kockázatosabb, de profi befektetők által kezelt eszközökben fialtatja a pénzét.
A fejlett piaci tőzsdék zászlóshajójának számító amerikai S&P 500 index 12,7 százalékos teljesítményét 78 hazai alap múlta felül, a valamivel ennél is jobban szereplő, 16 százalékot ralizó pesti tőzsdemutatót, a BUX-ot azonban már csak másfél tucat magyar termékkel lehetett megverni.
Az élmezőnyhöz tartozó hazai alapok zöme 15–20 százalék közötti hozamot szállított a tulajdonosoknak, ennél kiemelkedőbb, 25-30 százalék feletti nyereséget viszont csak öt részvényalappal lehetett elérni.
A török részvényeknek idén nincs párjuk
A legjobban azok jártak, akik az OTP török részvényalapjaiba fektettek, a három sorozat ugyanis egyaránt kimagaslik a hazai mezőnyből, egyedüliként szállítva 30 százalék feletti hozamot szűk fél év alatt. A két forintban jegyzett sorozat 38 százaléknál is többet hozott a konyhára, míg az eurós változat is 35 százalék körüli nyereséget fialt mostanáig. Az OTP tematikus alapja lényegében a török blue chip index, a BIST 100 teljesítményét másolta, melynek idei ralijában az ország által következetesen végrehajtott, folytatódó makrogazdasági reformok is közrejátszanak.
Ugyancsak kiemelkedő teljesítményt nyújtanak idén a VIG orosz részvényalapjai is, melyek – sorozattól függően – 22–26 százalék közötti árfolyam-emelkedést értek el az év eleje óta. Igaz, az orosz piachoz való hozzáférés – nemzetközi szankciók eredményezte – ellehetetlenülése miatt likvid eszközeiket már nem orosz részvényekbe, hanem más eszközökbe fektetik a szóban forgó alapok.
A közép- és kelet-európai részvénypiacok idei felülteljesítését a román eszközökkel is meg lehetett lovagolni.
Az Accorde két ilyen, bukaresti börzén jegyzett részvényekből válogató alapja is 18-19 százalékos teljesítményt nyújt eddig az idén.
Fókuszban a technológia
A szektorfókuszú alapok között a Generali Innováció vitte a prímet 20 százalékos idei felértékelődéssel. Ez a termék a technológiai újításban élen járó vállalatok részvényeibe fektet, leginkább a szélesebb diverzifikációt adó, technológiairészvény-ETF-eken keresztül, melyek a portfólió több mint felét adják. A legnagyobb egyedi vállalati kitettséget az egyszázaléknyi Apple-részvény jelenti, de összesen mintegy 10 százaléknyi állampapír is van a kosarában.
A hazai részvénypiac teljesítményéből profitáló, BUX index követő alapok közül az Amundi Magyar Indexkövető Részvény Alapja lett a befutó 15,5 százalékos hozammal, néhány tized százalékponttal megelőzve az Erste és az MBH hasonló termékét.
Kis befektetéssel is nagy gyarapodás a részvényalapoknál
Idén április végéig 1092 milliárd forint friss megtakarítást kötöttek le befektetési alapokban, ennek a tekintélyes összegnek azonban alig több mint 5 százaléka, 61 milliárd forint érkezett a részvényalapokba a BAMOSZ legfrissebb adatai szerint.
A részvényalapok összvagyona a nyugati és a magyar tőzsde ralijának is köszönhetően azonban így is 18 százalékkal ugrott meg négy hónap alatt, jócskán felülmúlva ezzel a teljes hazai alapkezelői szektor 11,5 százalékos bővülését. A BAMOSZ-tagok által kezelt részvényalapok vagyona kereken ezermilliárd forint, a teljes szektor összvagyona pedig 15 618 milliárd forint volt április végén.
Ajánlott videók





