Szerdától új időszámítás kezdődik a Wall Streeten
Jerome Powell, az amerikai jegybank, vagyis a Federal Reserve (Fed) elnöke az utóbbi időben többször is egyértelművé tette, hogy hosszú idő után jöhet az első kamatcsökkentés a Fed következő, szerdai ülésén. Ebben nagy szerepe van a lehűlő tengerentúli munkaerőpiacnak is, amelyet az új munkahelyek csökkenő száma, továbbá a munkanélküliség egyelőre kismértékű növekedése jellemez. A Wall Streeten már alig várják az első vágást.

Maradhat a bikapiac a Wall Streeten
Jelenleg az irányadó kamatláb 5,25-5,5 százalékon áll, amely meglehetősen magas a 2021. végi 0,25 százalékhoz mérten. A monetáris lazítás megkezdése ezért kulcsfontosságú lenne, az alacsonyabb kamatok ugyanis csökkenthetik a vállalatok hitelfelvételi költségeit, segítve nyereséges működésüket is – írja a CNBC.
Ezenkívül az alacsonyabb kamatok kelendőbbé tehetik az osztalékrészvényeket, lévén az alternatíva, azaz a kötvények kisebb hozamot termelnek, mint korábban.
Ha végre sor kerül az első kamatvágásra, az tehát vélhetően kedvező hatást gyakorol az amerikai és a globális részvénypiacokra is.
Az amerikai részvények jellemzően erősödnek, amikor a kezdeti kamatcsökkentések képesek fenntartani a gazdasági növekedést
– idézi az amerikai gazdasági portál Brian Belskit, a BMO Capital vezető befektetési stratégáját.
„Hacsak valami nem jön közbe, továbbra is maradhat a bikapiac, ám mivel a szerdai döntést megelőző évben nagyon jól ment a Wall Streetnek, véleményünk szerint a történelmi mintákhoz képest valószínűleg visszafogottabb lesz az emelkedés” – fejtette ki az elemző befektetőknek szóló jegyzetében.
Az Egyesült Államokon kívüli piacokat a kamatcsökkentés miatt várhatóan gyengülő dollár is támogathatja majd. Ha pedig többszöri kamatvágásra kerül sor, akkor a globális tőke is nagyobb erőkkel jelenhet meg az európai és a feltörekvő tőkepiacokon.
Esther George, a kansasi Fed korábbi elnöke szerint amúgy a Fed kamatcsökkentései több lépésben elérhetik az 125-150 bázispontot, mielőtt némi szünetet tartanának.
További kérdés, hogy szerdán mekkora lesz a kamatvágás.
- Hétfőn a befektetők közel 60 százalékos esélyt láttak az 50 bázispontos csökkentésre,
- szemben a 25 bázispont 40 százalékos esélyével.
- Pénteken a tétek még 50-50 százalékos arányban oszlottak meg a két lehetőség között. Más variációra most már nem is gondolnak New Yorkban.
Mely szektorok járnak a legjobban?
Az egyes gazdasági ágazatok ugyanakkor az utóbbi évtizedek tapasztalatai alapján eltérő módon reagálhatnak a változásra.
Az első kamatcsökkentés utáni 12 hónapban az 1973 óta vezetett statisztikák szerint a nem ciklikus, azaz alapvető fogyasztási cikkeket gyártó vállalatok részvényei hozzák a legnagyobb hozamot, különösen recesszió idején, köszönhetően az alapvető termékek iránti állandó keresletnek – írja a The Visual Capitalist az általa gyűjtött adatok alapján.
Ebbe a hagyományosan defenzív szektorba olyan vállalatok tartoznak, mint a Procter & Gamble, a Walmart, vagy például a Coca-Cola. Figyelemre méltó, hogy az alapvető fogyasztási cikkek szegmense az egyetlen olyan S&P 500-as szektor, amely 1960 óta pozitív hozamot ért el minden recessziós időszakban is, sőt átlagosan 15 százalékos hozamot termelt ilyenkor.
A technológiai szektor hat hónappal az első kamatcsökkentés után viszont jellemzően alulteljesít a piacon, de a 12 hónapos időszak végére általában visszapattannak a kurzusok, mivel az alacsonyabb kamatlábak – a hitelfelvételi költségek csökkenése révén– általában kedveznek a növekedési részvényeknek. A jelenlegi big tech vállalatok azonban ellenállóbbak a magasabb kamatlábakkal szemben is, hatalmas készpénztartalékaik és a mesterséges intelligenciával kapcsolatos részvények iránti fokozott befektetői étvágy miatt.
Hétfőn gyengén szerepelt a szektor, hiszen míg a Dow Jones és az S&P 500 felfelé tartott, a Nasdaq nagyjából 0,5 százalékot adott le. Christopher Barto, a Fort Pitt Capital vezető befektetési elemzője szerint profitot realizáltak a befektetők. Ha nem is gondolják, hogy a szektort elvesztené piacvezető státuszát, úgy vélik, más szektorok nagyobb hasznot húzhatnak a csökkenő kamatokból.
A leggyengébben rendre a pénzügyi vállalatok teljesítenek, mivel a kamatcsökkentések gyakran a gazdaság lassulását jelzik, ami nyomást gyakorol a hitelfelvételi kedvre, növelve a korábban felvett hitelek nemteljesítési kockázatát is, másrészt ilyenkor mérséklődhet a kamatmarzs, azaz a hitel- és betétkamatok mértéke közti különbség is.


