
General Motors: nagy gázfröccsel előzik a teljes piacot
A General Motors (GM) 48,76 milliárd dolláros bevétellel zárta a harmadik negyedévet, saját egy évvel korábbi teljesítményét 10,5 százalékkal felülmúlva, egyúttal alaposan ráverve az LSEG 44,58 milliárdról szóló elemzői konszenzusára. A balul sikerült elektromos átállás kapcsán a sorait gyorsan rendezni tudó óriásvállalat a nyereségsoron sem tévesztett célt, meg tudta ismételni a tavalyi 3,06 milliárd dolláros adózott eredményét, miközben kiigazított üzemi haszonkulcsát 8,1-ről 8,4 százalékosra javította.

Az egy részvényre eső korrigált nyereségét (EPS) 2,28-ról 2,96 dollárra gyarapította, miközben az elemzők megelégedtek volna egy 2,43 dolláros adattal is. Egy csúnya szépséghibát azonban tartalmaz kedden az amerikai tőzsdenyitás előtt publikált gyorsjelentés, nevezetesen azt, hogy a GM kínai tevékenysége 137 millió dolláros veszteséget hozott a harmadik negyedévben. Megfejelve az első fél évben kimutatott 210 millió dolláros mínuszt. Erre válaszul a vállalat átszervezést tervez a világ legnagyobb autópiacán, ahol a helyiek egyre inkább kiszorítják egykori tanítómestereiket.
Nagygenerálra készül Kínában a General Motors
A GM jövőre az SUV-k, az elektromos autók, valamint a kínai tevékenység területén tervez költségcsökkentő lépéseket, amelyek hozzájárulhatnak a hatékonyabb, olcsóbb működéshez, s ezen keresztül a magasabb áraikat is tartani tudják, a nyereség növeléséről már nem is beszélve.
Az idei eddigi jó teljesítményükben a hagyományos benzinmotoros kisteherautók és az SUV-k forgalombővülése mellett közrejátszott a készletek alacsony szinten tartása – szemben például a Stellantisszal, amelyre ráégett az irdatlan nagyságúra duzzadt raktárkészlete, amelyen nyereségerodáló árkedvezményekkel lesz kénytelen túladni.
A GM profittermelő motorját a hagyományos benzinüzemű járművek képezik,
itt a cég erősíteni fog, 2025 végéig nyolc felfrissített benzines SUV-modellt kínál azoknak (is), akik még nem állnak készen az elektromos autózás kihívásaira.

Az elektromos átállás eközben javában zajlik a GM-nél, még ha nem is a korábban jelzett hőfokon és intenzitással, de negyedévről negyedévre nő a villanyautó-értékesítésük, miközben olyan piacütő modellekkel jelentkeznek, mint
- a Chevrolet Silverado pickup
- és az Equinox SUV
elektromos változata. Azért nagyon messzire még nem jutottak, a villanyautók részesedése egyelőre nem haladja meg a 4 százalékot a teljes amerikai forgalomban.
A kamatcsökkentés serkenti az autóvásárlási kedvet
Kitekintésében a világ harmadik legnagyobb autógyártója a korábban felvázolt profitsáv felső értékének elérését valószínűsíti, mint azt Paul Jacobson pénzügyi igazgató a Reutersnek elmondta, ebben segíti őket a minden várakozással szemben továbbra is erős szinten stabilizálódó kereslet, és kezükre játszik a Federal Reserve kamatcsökkentési ciklusa is, ami a járművásárlási hitelekhez enged könnyebb hozzáférést.
A GM az év elején 12–14 milliárd dolláros adózás előtti nyereséggel számolt, majd az év közepén 13–15 milliárd dollárra emelte az előrejelzést, amit a magasabbra emelt árai és a fogyasztói költekezés egyaránt támogatott. Kedden azt közölte, hogy
jó úton halad afelé, hogy 14 és 15 milliárd dollár közötti adózás előtti nyereséget érjen el.
Mary Barra elnök-vezérigazgató a stabilitásra összpontosít, október elején azt nyilatkozta, hogy a GM jövő évi profitja várhatóan az ideihez hasonló lesz, ezzel pozitív üzenetet küldött az autóipari bevételek esetleges csökkenése miatt aggódó befektetőknek.

A General Motors részvényárfolyama 4 százalékos erősödéssel reagált a kedvező gyorsjelentésre, megfejelve az elmúlt 12 hónap 36 százalékos raliját. Ugyanezen az időtávon a közvetlen riválisok, a Stellantis és a Ford árfolyama egyaránt csökkent.




