Rácáfolt a világ legnagyobb luxusipari csoportja az előzetes várakozásokra, ám nem annyira, hogy ezzel lenyűgözze a befektetőket, s már a tavalyi évben igencsak szenvedő ágazat feltámadásáról lehessen beszélni. A francia LVMH Moët Hennessy Louis Vuitton a karácsonyi főszezont magába foglaló tavalyi negyedik negyedévben egy százalékkal, 23,9 milliárd euróra tudta növelni globális forgalmát, miközben az LSEG elemzői konszenzusa 1,6 százalékos visszaesést vetített előre.
Az ominózus plusz 1 százalék önmagában még nem indokolja, hogy az LVMH részvényárfolyama a keddi párizsi tőzsdezárást után publikált gyorsjelentést megelőzően idén 18 százalékot ralizzon, ahhoz a kisebb riválisok – mint a brit Burberry vagy a Cartier-ről ismert svájci Richemont – által már közzétett, javuló tendenciát mutató optimista luxuspiaci hangulat játszott közre – hívta fel a figyelmet Luca Solca, a Bernstein elemzője, hozzátéve, hogy nem lenne meglepve, ha szerdán, a fejlemények ismeretében már korrigálna a részvény.
Solca vátesznek sem utolsó, az LVMH 5,6 százalékot bukott a délelőtti kereskedésben. Elemzők szerint az év eleji ralizásból most árazódhattak ki a pluszforgalom miatti korábban már az árfolyamban megjelenített várakozások, így abban már „csak” a piaci optimizmus maradt.
Bernard Arnault, az LVMH-birodalom felépítője viszont másként látja, szerinte a számok óvatos optimizmust sugallnak, amit meg is tudnak szolgálni, mivel minden körülmény adott ahhoz, hogy tovább erősítsék piacvezető pozíciójukat, ugyanakkor nem hajhásszák a rekordokat. Jönnek azok maguktól is.
A vezérigazgató hozzátette, hogy az új év dinamikusabban indult, és többi között a Louis Vuitton divatmárka és a Tiffany & Co. ékszer-kereskedelmi leányvállalatuk egyaránt két számjegyű növekedést ért el. Arra vonatkozóan
még nagyon korai bármit is mondani, hogy a luxusipar hányattatásai véget érnek az idei évvel,
hiszen az alapvető problémák, azaz a kínai vásárlók elmaradozása és az észak-amerikai kereslet masszív visszaesése még mindig jellemzi az ágazatot, amely tavaly a Bain & Company tanácsadó cég becslése szerint globálisan 2 százalékkal kisebb forgalmat bonyolított le.
Az LVMH eladásai a lezárt negyedévben 3 százalékkal nőttek az Egyesült Államokban – amit az alacsony bázis is segített – és 4 százalékkal Európában, míg az ázsiai régióban 10 százalékkal csökkentek, itt is javult valamelyest a helyzet, hiszen a harmadik negyedévben még 16 százalékos volt a bevételkiesés a megelőző évihez viszonyítva.
Az LVMH a negyedik negyedévről csak a forgalmi adatát közölte külön, a nyereségről nem nyilatkozott, csak az éves összegzésből derül ki, ahogy a társaság tulajdonosai – benne a 49 százalékkal részes Arnault-família – 12,55 milliárd eurós adózott nyereségen osztozhat majd, ez 18 százalékkal kevesebb az egy évvel korábbinál. A teljes forgalom 84,68 milliárd euró volt, itt 1,7 százalék a csökkenés.
Jean-Jacques Guiony pénzügyi igazgató szerint a nyereség csökkenéséért számos egyszeri hatás is felelőssé tehető, ide sorolta a 2024-es párizsi nyári olimpia főszponzori tevékenységével járó pluszkiadásokat, az emiatt megnövekedett személyi kiadásokat.
S ha már az olimpiánál járunk, meg kell említeni, hogy az LVMH jó hírét nem öregbítették a leányvállalata, a Chaumet által tervezett érmek, azok ugyanis pár hónap alatt elszíneződtek, elkoptak.
Mentségükre szolgál, hogy az Eiffel-torony korábbi felújítási munkái során keletkezett vashulladék felhasználásával készült érméket nem ők verték, s a szervezők ígéretet tettek az inkriminált medálok újragyártására. Mondjuk ezeket sem arra tervezték, hogy gazdáik a fogsorukat belemélyítsék.
A névadó márkák mellett többi között
luxusbrandeket birtokló LVMH fő profittermelő divíziójában, a divatruházatban szembeötlő a Dior bukdácsolása, a márka pandémiát követő gyors fejlődése megtört, ez is közrejátszik abban, hogy az egyébként Bernard Arnault lánya, Délphine által vezetett Dior ront a csoport számára a negyedik negyedévben 11,1 milliárd eurót termelő divízió teljesítményén, amely éves összevetésben 1 százalékos mínuszt jelent.
Jean-Jacques Guiony megengedően nyilatkozott a főnök lányának teljesítményéről, szerinte egy bizonyos pont elérésekor egy kis szünetet lehet tartani, míg Bernard Arnault azzal vette védelmébe a lányát, hogy a Dior most nehéz környezettel szembesül, de ő továbbra is bízik a márkában. Persze a csoport elbírja a Dior gyengélkedését, ahogy azt is, hogy buktak a párizsi olimpián.
Az LVMH-nál most az a kulcskérdés, hogy az év végén újra bimbózásnak indult észak-amerikai forgalmuk szárba szökken-e, vagy a vámmániás Donald Trump döntéseivel megakasztja a folyamatot.
A luxus nagy barátjának számító Trump egyébként meghívta beiktatási ceremóniájára Bernard Arnault-t,
aki nem egyedül érkezett, vitte magával feleségét, Helene Mercier-t, de öt gyermekélből csak Délphine-nek és Alexandre-nek jutott hely a nézőtéren. Ennek tükrében nem is csoda, hogy Arnault kitért a Trump formálódó vámpolitikájának az LVMH-t érintő negatív hatásait firtató újságírói kérdések elől. Csak annyit mondott, hogy Franciaországgal szemben odaát optimizmus uralkodik, de hogy ez a széljárás kedvez-e nekik, azt nem kommentálta.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.