„Az egyetlen dolog, amit ma elmondhatok, hogy rövid távon, a következő három-négy hónapra vonatkozóan nagyon erős a kereslet, a töltöttségünk 1-2 százalékponttal magasabb, mint tavaly. A költségeket is lefedeztük, így kiküszöböltük a működésünkből eredő kockázatokat is” – mondta a Bloomberg TV-ben Váradi József, a Wizz Air vezérigazgatója.
„A volatilis külső környezet, a dollár árfolyama, az üzemanyagárak ugrálása, az egész vámháborús helyzet és a repülőgép-hajtóművekkel kapcsolatos saját problémáink azonban nem teszik lehetővé, hogy az áprilisban elstartolt üzleti év egészére megfogalmazzuk a kilátásainkat” – tette hozzá a topmenedzser.
A vámháborús helyzettel kapcsolatban Váradi kiemelte, hogy mivel az Airbus-gépek problémás hajtóműveit szállító vállalat az amerikai Pratt & Whitney, a Wizz Airt is érinthetik a megemelt tarifák.
A fapados légitársaság ugyanakkor brit és EU-s joghatóság alatt is működik, ezért rugalmasan tud majd alkalmazkodni a helyzethez, ha a por leszáll. Jelenleg a brit-amerikai külön megállapodás miatt kedvezőbbnek tűnik a brit joghatóság, de meg kell várni a végleges helyzet kialakulását. Az ügyletek és a repülők földrajzi diverzifikációjával minimalizálni tudják a tarifák hatását.
A Wizz Air első embere egyébként a hajtóműproblémák kapcsán megerősítette, hogy 2027-re várja a fordulópontot, azaz akkor csökkenhetnek jelentősen a negatív hatások. Az azonban még nem világos, hogy már az év elején vagy csak később enyhülhet a helyzet.
Tavaly nyáron a Wizz Air nagyjából 45 repülőgépet állított le. Idén nyáron körülbelül 35 repülőgép légi forgalomból való kivonására számítanak. A vállalat sok tőkét fektetett be tartalék hajtóművekbe, hogy biztosítsa a kellő kapacitást, szóval megteszik, amit lehet.
Emellett az Airbus is késett az új gépek szállításával, de a többi gyártóhoz képest elfogadható szinten maradtak a késedelmek. Kiváltképp az A321XLR (Xtra Long Range) keskeny törzsű, megnövelt hatótávolságú repülőgéppel kerültek lemaradásba, amellyel a Wizz főként a Közel-Keletre és Indiába készül repülni, elsősorban a régióból, azon belül pedig Lengyel- és Magyarországról, valamint Ausztriából.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.