Forint: erősen indult a reggel, zajlik a roham a 390 alatti euróért - több tényezőn múlik a siker
Erősen kezdte a hetet a forint, a hazai deviza mindkét fontosabb fronton felülteljesítette társait, a nagyobb mozgás szokás szerint a dollár ellenében látszik. Az euróval szemben 0,1 százalékos a napi plusz a tőzsdenyitást követően, 390,5-en jegyzik a közös devizát, a dollárral szemben pedig 0,35 százalékos a napi plusz, 332,9-en adják a keresztet, a napi csúcs 332,6-en áll, amelyet a kora reggeli órákban érintett meg a kurzus.

Visszanyerheti erejét a forint, meggyőzően indult a hétfői kereskedés
A forint lendületét több tényező is támogatja, akár még középtávon is, vannak azonban olyan kockázati tényezők is, amelyek a devizánk ellen játszanak, ezek pedig az elmúlt napokban meg is villantak.
A forint mellett elsősorban a kamatpályák szólnak: az MNB minden bizonnyal még egy jó ideig nem nyúl majd hozzá a hazai alapkamathoz, az amerikai Fed most kezdi saját kamatcsökkentési dömpingjét, az EKB pedig már túl is van ezen. Ez azt eredményezi, hogy a forint kamatelőnye nagy, és a várható kamatpálya-alakulások tekintetében csak nagyobb lesz – ez jókora kamatfelárat biztosít a magyar devizának, ami keresleti többletet hoz, így felpolcolja a kurzust mindkét fontosabb fronton.
A forint ellenében is látunk ugyanakkor tényezőket, a leginkább jelentős talán a geopolitika. Mint azt az elmúlt napokban nemegyszer láthattuk, a régiónkat érintő, orosz drónok által végrehajtott légtérsértések rég nem látott fokozatba kapcsolták a geopolitikai feszültségek fokozódásával kapcsolatos aggályokat, amelyek jelentős eladói nyomást hoztak a régiós eszközök, akár részvények, akár a forint árfolyamára. A geopolitikai helyzet romlása könnyen elriaszthatja a nemzetközi tőkét a régióból az általa előidézett teljes bizonytalanságon keresztül, ennek előszelének pedig már áldozatul is esett a forint mellett a zloty is az elmúlt napokban.
A forint erős hét eleji formája a nemzetközi devizapiaci mozgásokat figyelve most a dollár gyengülésének tudható be: a DXY dollárindex, mely egy szélesebb kosárral méri össze a zöldhasú erejét, 0,3 százalékos mínuszba csúszott az európai börzenyitások kezdetére, ennek okát pedig a szakértők a kormányzati leállástól való félelemben látják. Amennyiben ugyanis nem születik egyezség a költségvetést érintő kérdésekben, keddtől finanszírozás nélkül maradhat az amerikai kormányzat.
A forint a régiós devizákkal szemben is jó formában van,
- a lengyel zloty ellenében 0,25 százalékos a napi nyerő,
- a román lejjel szemben 0,32 százalékos a plusz,
- a cseh koronával szemben pedig 0,3 százalékos a napi erősödés.



