
A Starbucks újabb leépítésekkel és kávézóbezárásokkal lépne túl válságán
Egymilliárd dolláros szerkezetátalakítási program indításával fejeli meg korábbi megszorításait a Starbucks kávézólánc élére tavaly szeptemberben kinevezett Brian Niccol. Ennek keretében a korábban lapátra tett 1100 irodai alkalmazott után most 900, a kávézóikban fizikai munkát végző dolgozót küldenek el, miközben észak-amerikai egységeiknek 1 százalékát bezárják.

Az üzleti év végére 18 300 kávézójuk működhet ebben a régióban, azaz 124 kiválasztott egységre lakat kerül. A leggyengébben teljesítőket rostálják ki első körben, azokat, amelyek képtelenek növelni bevételeiket, miközben a kávézás élményét sem tudják a megkívánt színvonalon biztosítani a hozzájuk betérőknek.
A Starbucks forgalma folyamatosan csökken
Az utóbbin segíteni is fognak, összesen ezer egységükben cserélik le a bútorzatot, kellemesebb körülményeket teremtve a vendégeiknek. A nyereséges üzletmenet alapfeltétel a további működéshez.
Niccol tapasztalatai szerint a beiktatása óta tett intézkedések kezdik éreztetni jótékony hatásukat, egyre több a visszatérő vendég, ők gyakrabban látogatják a Starbucksot, hosszabb ideig maradnak, és pozitív visszajelzéseket osztanak meg a közösségi oldalakon – ezzel a dolgozókhoz írt csütörtöki levelében büszkélkedett el a vezérigazgató.
Akinek kinevezésével sem szakadt azonban meg a Starbucks rossz sorozata, azaz immár a hatodik negyedévben csökkent az egy kávézóra eső átlagos forgalom. Pedig pandémia sincs, viszont a verseny a látogatókért egyre véresebb, különösen a két legnagyobb piacán,
- az Egyesült Államokban
- és Kínában
működő kisebb láncok szívják el előlük a vendégeket. Ennek ellenére a Starbucks legutóbb a várakozásokat felülmúló bevételi és nyereségadatokat közölt a harmadik üzleti negyedévéről.
A befektetői optimizmusnak nyoma veszett
A Starbucks étlapjának egyszerűsítésével, szűkebb, de követhetőbb mixtúrájú kávékülönlegesség kínálatával „áll ellen” a feltörekvő riválisok rohamának, egyszersmind az egészségesebb alternatívákat kereső új generációkat fehérjével dúsított italokkal, s több cukormentes kávévariációval szólítja meg. Lerövidítik a kiszolgálási időt, például a többkomponensű italok egyszerűsítése is ezt a célt szolgálja: ha kevesebb az összetevő, gyorsabb a mixelés.
Az elemzők és a befektetők általában előremutatónak tartják és támogatják a Niccol által felvázolt változtatásokat, de annak pozitív pénzügyi hatásairól nincsenek meggyőződve. Ezt tükrözi vissza, hogy a részvényárfolyamban Niccol színre lépése óta 12 százalékos törés történt, egy tavaszi fellángolás óta ismét a koffein élénkítő hatására várt az árfolyam, amely a mai vezérigazgatói bejelentéseket 0,1 százalékos „erősödéssel” fogadta.
Lesújt a kávézókban laptopozókra a Starbucks
Megelégelte a szabadúszók, digitális nomádok pofátlanságát a kávézólánc. A Starbucks Dél-Koreában kitiltja a több képernyőn dolgozókat és a mellé még nyomtatót is magukkal vivőket az egységeiből, mivel mások elől veszik el a helyet és alig fogyasztanak.
Ajánlott videók




