
Ferrari: nem lesz semmi a korábbi tervből, brutálisan zuhannak a részvények
Alaposan meglepte a Ferrari csütörtök reggel az újságírókat és egyéb meghívottakat, akik az olasz sportkocsigyártó első teljesen elektromos modellje, az Elettrica bemutatójára érkeztek Maranellóba.

Van, aki örül a Ferrari bejelentésének
Meglehetősen ünneprontóan ugyanis éppen ezt az alkalmat ragadta meg a vállalat menedzsmentje, hogy közölje, nem lesz semmi a korábbi, még 2022-ben bejelentett tervéből, mely szerint 2030-ra modellpalettájának 40-40 százaléka tisztán elektromos, illetve hibrid autókból áll majd, s csupán 20 százalékot tesznek majd ki a benzines sportkocsik.
Ehelyett mindössze körülbelül 20 százalék lesz teljesen elektromos, illetve 40-40 százalékos arányban benzines és hibrid autókból áll majd a kínálata. Jelenleg különben 50-50 százalékos arányban értékesítik benzines és hibrid autóikat.
Egyébként pedig a következő öt év alatt átlagosan négy új modellt dobnak piacra évente, amelyek mindegyikét egyedi pozicionálással, a különböző ügyfélprofilokhoz igazítva alakítanak ki – tették hozzá.
Az elemzők az elmúlt hetekben már sejthettek valamit a pálfordulásból, hiszen egyre pozitívabban álltak a Ferrarihoz, és egyesek már rebesgették is, hogy visszavághatja elektrifikációs ambícióit az ikonikus sportkocsigyártó.
A befektetők ugyanis valószínűleg örömmel fogadják ezt a lépést, mivel a Ferrari belső égésű motorral felszerelt modelljeinek magasabb a jövedelmezőségük, mint az alternatív meghajtásúaké
– írták például nemrég a Deutsche Bank elemzői.
A visszakozást magyarázhatja, hogy a Bloomberg szerint a Ferrari is kezdi érezni
- a luxuscikkek iránti kereslet visszaesését,
- az amerikai vámemelések hatását
- és a kínai értékesítés lassulását.
Az Elettrica mérföldkő a Ferrari történetében
Az Elettrica ezzel együtt mégis mérföldkőnek számít a Ferrari történetében, és a cég vezetői megerősítették, hogy modelljeik egyedülállóan sportos kivitelét kompromisszumok nélkül viszik át az elektromos korszakba, biztosítva, hogy a vevők differenciált kínálatból válogathassanak.
Nem hanyagolják el ugyanakkor a benzines és hibrid autóikat sem, jelentős befektetésekkel fejlesztik mindhárom hajtásmódba tartozó modelljeiket.
Továbbra is kínáljuk és fejlesztjük V6, V8 és V12 belső égésű motorjainkat, összhangban az új globális szabályozásokkal, összpontosítva a fajlagos teljesítmény növelésére és az alternatív üzemanyagokkal való kompatibilitás biztosítására
– áll a közleményben.
A menedzsment kiemelte, hogy a jövőre piacra kerülő Elettrica összes stratégiai fontosságú alkatrészét – beleértve a nagyfeszültségű akkumulátorokat, az e-tengelyeket és az invertereket is – Maranellóban, a Ferrari új „e-épületében” fejlesztik és gyártják majd.
Az Elettricát négy motorral szerelik fel, mindegyik kerékre jut egy-egy, amelyek összesen több mint 1000 lóerőt adnak le.
Az ötszemélyes autó – amely szintén újdonság a Ferrarinál – 2,5 másodperc alatt éri el a 100 kilométer per órás sebességet, végsebessége pedig 310 kilométer per óra lesz.
A modell hatótávolsága meghaladja az 530 kilométert, ami nagyjából a Tesla Model Y szintje
– közölte a Ferrari. A többi jellemzőt fokozatosan fogják nyilvánosságra hozni: az új modell belső terét jövő év elején mutatják be, a teljes autót pedig tavasszal. Az árát még nem hozták nyilvánosságra.
A Reuters értesülése szerint ugyanakkor a Ferrari állítólag 2028 előtt nem dob piacra újabb elektromos modellt, mivel gyenge keresletet érzékel a nagy teljesítményű elektromos luxusautók iránt, pedig az aktív ügyfélköre 2022 óta körülbelül 20 százalékkal, 90 ezerre nőtt.
Az elkötelezettség mélyítése érdekében 2027-től úgynevezett „Tailor Made” központokat is nyitnak Tokióban és Los Angelesben, amelyek közreműködnek majd az autók – az ügyfelek egyedi kéréseinek megfelelő – személyre szabott kialakításában.
Dekarbonizáció és életmód-stratégia
A vállalat ambiciózus dekarbonizációs célokat is bejelentett, amelyek szerint – egyebek között újrahasznosított alumínium és megújuló energia felhasználásával – 2030-ra legalább 90 százalékkal kívánja csökkenteni a 1. és 2. kategóriába tartozó üvegházhatású gázok kibocsátását 2021-hez képest, a 3. kategóriába tartozó kibocsátást pedig 25 százalékkal 2024-hez mérten.
A cég megerősítette életmód-stratégiájának kiterjesztését is, amelynek keretében 2026-ban Londonban és New Yorkban zászlóshajó üzleteket nyit, amelyekben egyéb luxuscikkeket és különleges élményeket kínálnak majd a Ferrari-tulajdonosoknak és a rajongóknak is.
Bezuhantak a részvények
Végül a Ferrari közzétette a menedzsment idei és hosszú távú várakozásait is. Eszerint az idei nettó bevétel várhatóan eléri vagy meghaladja a 7,1 milliárd eurót, ami magasabb a korábbi 7 milliárd eurós vagy annál magasabb célnál. A korrigált Ebitda 2,72 milliárd euró vagy annál magasabb lesz, szemben a korábbi 2,68 milliárd eurós becsléssel.
Öt év alatt, vagyis 2030-ra a vállalat bevételei elérik a 9 milliárd eurót, a korrigált Ebitda pedig 3,6 milliárd euró vagy annál magasabb lesz.
A részvények 13 százalékkal, 365 euró alá estek, mivel a befektetők túlzottan visszafogottnak találták a kilátásokat.
A Ferrari részvényeit az LSEG elemzői konszenzusa jelenleg – a csütörtökön közölt várakozásokat nyilvánvalóan nem ismerve – 475 eurós mediáncélárral vételre ajánlják.



