Elon Musk olyan dobásra készül, amilyet ember még nem látott – indul a visszaszámlálás
A világ legnagyobb tőzsei ügyletét bonyolíthatja le jövőre a SpaceX űrtechnológiai vállalat, amely sajtóhírek szerint 30 milliárd dollárt is simán bezsebelhet majd részvényeinek eladásából. Bár a társaság alapító-tulajdonosa, Elon Musk a SpaceX-et házon belül szerette volna tartani, mára megváltoztatta álláspontját, és zöld utat adott az elsődleges részvénykibocsátáshoz (IPO), hogy grandiózus terveinek megvalósításához kellő finanszírozást szerezzen. A vállalat rakétagyorsasággal növekvő piaci értékelése és a Starlink műholdas internetszolgáltatásának kirobbanó sikere volt a döntő érv, ami a stratégia megváltoztatásához vezetett.

A Reuters úgy tudja, hogy már javában zajlik az IPO szervezése, s az ebben örömest részt vállaló befektetési tanácsadók közül Musknál a Morgan Stanley számít a favoritnak. Ezt a hírügynökség négy forrásból is megerősíttette, hozzátéve, hogy a Goldman Sachsnak és a JPMorgannek is juthat szerep a folyamat lebonyolításában. Maga a IPO a jövő év második felére várható jelen állás szerint.
Elon Musk a Morgan Stanley-re esküszik
A döntést az IPO főszervezőjéről Musk még az idén meghozza, a társzervezők nevesítése viszont a jövő év elejére marad. Ugyanakkor a források megjegyzik, hogy akkora volumenű üzletről van szó, amelyhez ideális, de legalábbis kedvező tőkepiaci környezet szükséges, annak hiányában elhalaszthatják vagy a legrosszabb esetben törölhetik is a SpaceX parkettre lépését.
A Morgan Stanley és Elon Musk kapcsolata bő másfél évtizedes múltra tekint vissza, a befektetési bank szervezte meg 2010-ben a Tesla tőzsdére lépését, ebben a Goldman Sachs, a JPMorgan és a Deutsche Bank is segítette a munkáját.

Azután is szoros kapcsolatban maradtak, a Morgan Stanley szervezte meg például 2022-ben a Twitter felvásárlásához szükséges 13 milliárd dolláros bankhitelt. Kapcsolatuk erős bizalmi jellegére utal, hogy Musk a mesterséges intelligencia (MI) kutató-fejlesztő cége, az xAI pénzügyeinek kezelését a Morgan Stanleytől „importált” Anthony Armstrong gondjaira bízta.
Mi több, Elon Musk családi vagyonkezelő cégét, az Excessiont a Morgan Stanley egy másik korábbi bankára, Jared Birchall alapította és dirigálja, emellett tanácsadóként is közreműködik a Musk portfólióját képező vállalatok ügyeiben. Az pedig nem kicsi, a világ leggazdagabb embere
- a Tesla,
- a SpaceX,
- az xAI,
- a Starlink,
- az X (korábban Twitter),
- a Neuralink
- és a The Boring Company
cégekből csinos portfóliót épített fel az évek során. Közülük csak a Tesla forog a tőzsdén, a Twittert az akvizíció és az átkeresztelés során kivezették a parkettről. A Teslához csatlakozik a SpaceX, a szándékról Bret Johnsen pénzügyi igazgató december elején belső körlevélben tájékoztatta a munkatársait.
Hogy ez mikor és milyen értékelés mellett történik meg, még mindig nagyon bizonytalan, de ha optimálisan végrehajtjuk a tervet, és a piacok is együttműködőek, akkor az IPO jelentős tőkét hozhat a SpaceX számlájára
– írta Johnsen. A „jelentősről” eltérő számok forognak, a Reuters korábban több mint 25 milliárd dolláros IPO-ról értekezett, a múlt héten a Bloomberg már 30 milliárd feletti összegről írt, ami azt jelenti, hogy a szaúdi állami olajtársaság 2019-es, 25,6 milliárd dolláros világrekord IPO-ját könnyedén túlszárnyalhatja a korábban Space Exploration Technologies Corp. néven futó vállalatóriás.
A SpaceX és a Starlink dilemmája
A nagy kérdés, hogy az eltérő kockázati besorolású Starlinket és a SpaceX-et külön-külön vagy egybegyúrva vinnék-e tőzsdére. A csaknem tízezer, a SpaceX rakétáival Föld körüli pályára állított műholdja révén a Starlink globális internetszolgáltatóvá vált, könnyen számítható bevételekkel, ami befektetői szempontból kedvezőbb, mint a magas kockázatú űrprogramokkal könnyen és nagy bukásokra is képes SpaceX.

Amelynek viszont egy nagy siker esetén katapultálhat az árfolyama. A vele vagy nélküle kérdésre egyelőre nincs válasz. Ami a SpaceX értékeltségét illeti, a Bloomberg egy zárt körű őszi részvénytenderre utal, amelyen 421 dolláros árfolyamon cseréltek gazdát a részvények, 800 milliárd dollárra értékelve a társaság egészét. Júliusban egy hasonló tenderen 212 dolláros egységár és 400 milliárd dolláros értékeltség adódott.
Az IPO révén már 1500 milliárd dolláros piaci értékről beszélnek Musk környezetében, s amellyel a világ tíz legértékesebb tőzsdecége közé lőnék a SpaceX-et.
A SpaceX IPO-jából származó tőkét a fejlesztés alatt álló következő generációs Starship rakéta repülési sebességének növelésére és MI-adatközpontok űrbe telepítésére használnák fel, új funkciókkal gyarapítva ezzel a Starlink üzletágát, szorosabbra szőve a SpaceX kapcsolatát a napjainkat eluraló MI-boommal.


