A világ legjobbjai között a pesti tőzsde, Európában párja sincs – elképesztő hozamoknak örülhetnek idén a magyar befektetők
Valósággal szárnyal 2025-ben a pesti tőzsde, amely előkelő helyen szerepel a világ tőzsdeinek idei teljesítményét rangsoroló listán. A Bloomberg összeállítása alapján a pesti tőzsde vezető indexe, a BUX Európában abszolút első helyen áll, és világszerte is csupán három ország blue chip részvénykosara tud nagyobb hozamot felmutatni.

Az európai tőzsdék idei fölénye szembetűnő, a világ 20 legjobban teljesítő börzéje közül minden második a kontinensünket képviseli.
A lap szerint ez olyan eredmény, amire eddig mindössze három alkalommal volt képes a régió az eurózóna megalakulása óta: 2004-ben, 2015-ben és 2023-ban. Az idei teljesítmény jól tükrözi a befektetők Európába vetett megújult bizalmát, ahol a növekedési kilátások végre javulni látszanak.
Ez a felülteljesítés jókora meglepetést jelent, mivel a legtöbb stratéga tavaly év végén csekély növekedésre számított az európai részvénypiacoktól, miközben az amerikai gazdaság a Wall Street kiemelkedő teljesítményét fogja majd ösztönözni.
A páneurópai Stoxx 600 index 2006 óta nem látott mértékben teljesíti felül az idén 16 százalékot emelkedő amerikai S&P 500 kosarat. A tengerentúli tőzsde zászlóshajója ezzel csak a 63. helyen kullog a Bloomberg 92 indexet rangsoroló listáján.
A világ élvonalában a pesti tőzsde
Az idei év abszolút nyertese három egzotikus feltörekvő piac, sorrendben
- a ghánai,
- a zambiai
- és a kolumbiai
blue chip részvénykosarak, a két afrikai index ráadásul duplázott 2025-ben.
A globális toplista dobogójáról épp csak leszorulva, negyedik helyen – legjobb európai tőzsdeként – szerepel a pesti BUX, amely épp csak egy hajszálnyival előzi a prágai PX-et és a koreai Kospit.
Európán belül maradva, a 2025-ös kereskedési év utolsó hónapjának elején a magyar, szlovén és cseh piacok dollárban kifejezve több mint 60 százalékkal emelkedtek. Ezzel pedig a világ 10 legjobb teljesítményét nyújtó piaca közé kerültek. Spanyolország, Lengyelország és Ausztria szorosan követi őket, míg Németország – a régió egyik legnagyobb tőkepiaca – euróban 20 százalékos, dollárban számítva pedig 34 százalékos emelkedést tud felmutatni.
A dollár vesszőfutása és a javuló céges eredmények is támogatják az európai börzéket
„Európa jelenleg nagyon jó helyzetben van” – mondta a Bloombergnek Florian Ielpo, a Lombard Odier Investment Managers makrogazdasági vezetője.
Amikor kétségek merülnek fel az amerikai fellendüléssel kapcsolatban, Európa ott van, hogy megvédjen, mert itt alapvetően nincsenek túlsúlyban a technológiai cégek
– tette hozzá a piaci szakértő.
Az európai részvénypiac felülteljesítését részben magyarázza a dollár gyengülése, és ezzel párhuzamosan az euró erősödése. A közös európai pénz 12 százalékkal értékelődött fel a dollárhoz képest, amiben Németország által tervezett gazdaságélénkítő csomag is szerepet játszott. Berlin több milliárd eurót tervez ugyanis elkölteni védelmi és infrastrukturális beruházásokra.
A kontinensen az inflációt is sikerült megzabolázni, ami lehetővé tette az Európai Központi Banknak, hogy a Fednél gyorsabban csökkentse az irányadó kamatokat. Eközben a dollár mélyrepülésbe kezdett Donald Trump elnök által az Egyesült Államok globális kereskedelmi partnereire kivetett vámtarifáinak következményeként.

A kontinensünk részvénypiacait támogathatják a javuló vállalati eredménykilátások is, az elemzők szerint az európai vállalatok nyereségnövekedése ugyanis végre behozhatja az Egyesült Államokhoz képest 2023 óta fennálló lemaradását.
A Bloomberg Intelligence által összeállított adatok szerint a Stoxx 600 indexben szereplő vállalatok nyeresége jövőre átlagosan 11 százalékkal nőhet, míg az S&P 500 indexben szereplő vállalatok nyeresége 2026-ban 13 százalékkal emelkedhet. A felfokozott várakozások ugyanakkor kétélű fegyvernek bizonyulhatnak.
Még mindig olcsók a kontinens részvényei
„Az európai részvények jövő évi nyereségvárakozásaival nagy kockázatokat jelentenek” – hangsúlyozta Marina Zavolock, a Morgan Stanley európai részvénystratégája. „Úgy véljük, hogy az elemzők előrejelzései túlzottan optimisták, és nagy a valószínűsége a lefelé történő korrekciónak” – magyarázta a piaci szakértő.
Értékeltségi szempontból is a kontinensünknek áll a zászló. Az európai részvények még az idei emelkedés után is viszonylag olcsónak számítanak. A Stoxx 600 index az S&P 500 indexhez képest 35 százalékos diszkonttal kereskedik az előretekintő P/E-mutató (ár-nyereség arány) alapján. Ez azt jelenti, hogy a 2025-ös, nulla közeli növekedés után akár egy kis nyereségnövekedés is elegendő lehet ahhoz, hogy a piac új csúcsokra emelkedjen.


