Az eurót maga alá gyűrte, a dollárral nem bír a forint – vegyes a kép a régiós devizapiacon is
Felemás teljesítményt nyújt a hét elején a hazai fizetőeszköz. A forint az euróhoz képest kisebb erősödést tud felmutatni hétfő délután, míg a múlt heti esést követően korrigáló dollár ellenében gyengül. Hasonlóan vegyes a kép a régiós pénzekkel összevetve is.

A közös európai fizetőeszköz jegyzése a kora reggeli, 382,1 forintos csúcsról 381,1-ig ereszkedett délután háromnegyed háromig, ami 0,1 százalékos forinterőt jelez.
Az ismét erőre találó dollárhoz viszonyítva ugyanakkor 0,2 százalékot rontott a hazai pénz, a keresztárfolyam a 322,3-as szintig emelkedett vissza.
A régiós pénzek közül a lengyel zloty 0,25 százalékkal kerül kevesebbe, 90,3 forintba. A cseh korona ellenben kissé, 0,1 százalékkal drágul, a váltási ár 15,7 forint.
Az Erste elemzői kommentárjában kiemeli, hogy a dollár korrekciója megállította a magyar deviza erősödését. Múlt pénteken jelentették be, hogy Jerome Powell Fed-elnöki székének várományosa Kevin Warsh, akinek minden megszólalására figyel a piac a következőkben. A Donald Trump által támogatott Warshtól a szűkebb jegybanki mérleg mellett nyitottság várható a kamatcsökkentésekre.
A héten konjunktúraadatok érkeznek itthon, melyek a múlt heti GDP-közlés után már nem tartogatnak nagy izgalmakat a bankház stratégái szerint. A hétfő délelőtt publikált magyar feldolgozóipari BMI jelentősen csökkent januárban és ismét a visszaesést jelző 50 pont alatti tartományba süllyedt. A jegybank legfrissebb, ismét óvatosabb kommunikációja segítheti a hazai fizetőeszközt a következő hetekben, amennyiben a nemzetközi piacokon megmarad a kockázati étvágy – vélik az Ersténél.
A pesti tőzsdén borús a hangulat, a BUX index 0,6 százalékot esett délután, miközben Európa nyugati részén felfelé tartanak a börzék. A magyar blue chipek közül a Richter és a Magyar Telekom 0,6, illetve 0,9 százalékkal erősödik.



