BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Brutális osztalékemelés jöhet a felemás eredményeket közlő Magyar Telekomtól

A telekommunikációs vállalat nem sajnálja a pénzt a részvényesektől, de a felfokozott várakozásoknak nem minden soron tudott megfelelni. Kérdés, hogy a Magyar Telekom eredményei elegendőek lesznek-e a részvény idei nagy menetelése után.

A szerdai tőzsdezárás után érkezett el a Magyar Telekom nagy pillanata, amikor fény derült a telekommunikációs vállalat tavalyi eredményeire, egy olyan pillanatban, amikor a cég részvényei több mint 25 éve nem látott magasságba érkeztek. A vállalat gyorsjelentése szerint a tavalyi év utolsó három hónapjában 258,1 milliárd forintra nőtt az árbevétel, az egy évvel korábbi 256,5 milliárd forintos bevétellel szemben, ami némileg elmarad az elemzők által várt mediánértéktől, ami 259 milliárd forint volt.

TELEKOM
A Magyar Telekom jelentősen növeli az osztalékkifizetést / Fotó: Alekszandr Fedoszov / Shutterstock

A nyereség szépen gyarapodott a Magyar Telekomnál

A talán fontosabb adózott eredmény 18,2 százalékkal nőtt, csaknem 44,7 milliárd forintra, elmaradva a 45,5 milliárd forintos várakozástól. Az EBITDA 10,9 százalékos növekedés után több mint 94,8 milliárd forint volt, jelentősen meghaladta az elemzők által várt 86,5 milliárd forintos összeget. Ezt egyébként a lízing nélkül számított EBITDA AL mutató is felülmúlja, az 12,2 százalékos növekedés után több mint 87,1 milliárd forint volt.

A piacok előretekintő természete miatt azonban 

a legfontosabb talán a cég iránymutatása lehet az idei évre: alacsony egy számjegyű növekedésre számít mind az árbevétel, mind az EBITDA AL esetében, ám a módosított eredmény soron már közepes egy számjegyű növekedést vár. 

A tavalyi 220,9 milliárd forintos szabad cash flow idén legalább 200 milliárd forint lehet a cégvezetés szerint.

Az elemzői várakozások a nettó eredmény esetében 205 milliárd forintos céllal számoltak a menedzsment részéről, ami tavaly több mint 207 milliárd forint volt, így annak alacsony egy számjegyű növekedése meghaladja a várakozásokat.

Az osztalék nagyot nőhet idén

A Magyar Telekom mint érett, alacsony növekedés mellett működő vállalat esetében fontos szempont a részvényesi juttatások kérdése is, és a Budapesti Értéktőzsde (BÉT) honlapján közzétett beszámoló szerint a cégvezetés 136,4 milliárd forint osztalék kifizetését javasolja, amit legfeljebb 50 milliárd forint értékű sajátrészvény-vásárlás fejelhet meg. Tehát ha a Magyar Telekom április 8-án tartandó közgyűlése elfogadja ezeket a javaslatokat, akkor a nettó eredmény maximum 90 százalékát visszajuttatják a részvényeseknek. A vállalat az elmúlt évben mintegy 97,3 milliárd forintot fizetett ki osztalékként.

A BÉT honlapja szerint a vállalatnak több mint 938 millió részvényét vezették be a tőzsdére, és a társaság tájékoztatása szerint 

ez a kibocsátott részvények (saját részvények nélküli) mai állománya alapján részvényenként 154 forint.

ami jelentős növekedés a tavalyi 100,11 forintos részvényenkénti osztalékhoz képest. Ez nagyjából 7,5 százalék körüli osztalékhozamnak felelhet meg.

MTELEKOM részvény
Árfolyam: 2 060 HUF 0 / +0,98 %
Forgalom: 1 638 019 320 HUF
Napi
Heti
Havi
1 év
3 év
Mind
Forrás: Budapesti Értéktőzsde Nyrt.

 

Google News Világgazdaság
A legfrissebb hírekért kövess minket a Világgazdaság.hu Google News oldalán is!

Címoldalról ajánljuk

Tovább a címoldalra

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.