BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Befektetés: megfosztották trónjától a BlackRockot – kisgömböcként hízik Amerika kedvence, 500 milliárd dollárt szedett magára

Négyszázalékos vagyonugrással új csúcsra ért az amerikai tőzsdén kereskedett alapok (ETF-ek) vagyona januárban. A kedvelt befektetés már 14 ezermilliárd dollár méretű, a befektetési szolgáltatóknál már nem a BlackRock a legnépszerűbb.

Repülőrajtot vett az év elején a tőzsdén kereskedett alapok (ETF-ek) vagyona az Egyesült Államokban. A mára az egész világot meghódító befektetés, amely elsősorban a költséghatékonysága és jól diverzifikálhatósága miatt örvend kiemelkedő népszerűségnek az intézményi és a kisbefektetők körében egyaránt, közel 4 százalékos bővülést regisztrált a tengerentúlon, és hajszálnyira van a 14 ezermilliárd dollártól.

befektetés, ETF,
Rögtön az év elején csúcsot döntött a világszerte népszerű befektetés / Fotó: Family Stock / Shutterstock

A globális tőkepiacok fellegvárában, az Egyesült Államokban bejegyzett ETF-ek eszközértéke 3,9 százalékkal, 13 997,8 milliárd dollárra hízott januárban, ami egyúttal új történelmi csúcsot is jelent az LSEG Lipper adatszolgáltató kimutatása alapján.

Félezermiliárd dollárt termelt az amerikai ETF-befektetés

Ez 521 milliárd dolláros gyarapodás röpke egy hónap leforgása alatt, amelyhez a bőséges, 158 milliárdos friss megtakarításon túl az igen kedvezően alakuló piaci hozamok is kellettek. Utóbbiak 363 milliárd dollárral emelték az eszközosztály vagyonát.

A vásárlásokat ezúttal is 

  • a részvény ETF-ek iránti kereslet hajtotta, hajszál híján 100 milliárd dollárral. 
  • A kötvényes termékek 52,2 milliárd dollárt szívtak fel a piacról, 
  • az árupiaci ETF-ekbe pedig további 5,5 milliárd dollárnyi megtakarítás érkezett. 
  • A vegyes portfóliókba 1,1 milliárd dollárt fektettek, 
  • a pénzpiaci alapok pedig csekély 200 milliós tőkével gyarapodtak. 
  • Egyedül az alternatív ETF-ekből távozott egymilliárd dollárnyi tőke.

A fő kategóriákon belül a legnépszerűbbnek a feltörekvő piaci részvény-ETF-ek voltak, 18,8 milliárdos pénzbeáramlással. Az amerikai részvény-ETF-ek szorosan mögöttük, a második helyen végeztek 18,2 milliárd dollárral, a harmadik legnagyobb forgalmú alkategória pedig az amerikai részvényeket nem tartalmazó portfóliók voltak, 17,4 milliárd dolláros nettó értékesítéssel.

Lenyomták a BlackRockot, új kedvenc szolgáltatót választottak a befektetők

Az amerikai ETF-szektor továbbra is részvénytúlsúlyos, az eszközállomány bő háromnegyede, 10,68 ezermilliárd dollár ilyen eszközökben fial. A kötvényes portfóliók a piac közel 17 százalékát, 2,34 milliárd dolláros szeletét adják, a fennmaradó 7 százalékon pedig az alternatív, árupiaci, pénzpiaci és vegyes ETF-ek osztoznak.

A befektetési szolgáltatók versenye is jelentős koncentrációt mutat. A legtöbb ügyfélpénz, 49,3 milliárd dollár a Vanguard termékeiben talált helyet, míg a globális piacvezető BlackRock ezúttal a második helyre szorult, szerény 20 milliárd dollárnyi tőkebeáramlással. A harmadik legkeresettebb ETF-szolgáltató az Invesco volt, amelynél 10,2 milliárd dollárt fektettek be januárban.

Így kereshet bárki több ezer ETF között – egyszerűen és ingyen 

Egyre többen keresnek olyan befektetési megoldásokat, amelyek egyszerre átláthatók, költséghatékonyak, és hosszabb távon is jól kezelhetők. Az ETF-ek világa azonban mára olyan méretűre nőtt, hogy a megfelelő választás komoly kihívást jelenthet még a tudatos befektetők számára is. Létezik ugyanakkor egy egyszerűen használható, ingyenes online eszköz, amely segít rendet tenni a többezres kínálatban. Megmutatjuk, mire érdemes figyelni, ha valaki tudatosabban szeretne eligazodni a tőzsdén kereskedett alapok között.

 

Google News Világgazdaság
A legfrissebb hírekért kövess minket a Világgazdaság.hu Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.