BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Új korszakot fúj a tavaszi szél a magyar tőzsdére: mindjárt a legnagyobbak közé került az új bank, és jöttek mások is

Átrajzolták a BUX indexet, áprilistól új szelek fújnak a pesti börzén. Több blue chip súlya is csökkent a BÉT vezető indexében, miközben élükön az MBH Bankkal, három új tagja is van az elitklubnak.

Megváltozott április 1-jétől a BUX indexkosarának összetétele, és a részvények indexben elfoglalt súlya is. Az MBH Bank, a PannErgy és a Shopper Park Plus bekerül a BUX indexbe, kiesik a CIG Pannónia és figyelmeztetést kapott a Zwack – derül ki a Budapesti Értéktőzsde közleményéből.

MBH
Az MBH Bank is belépett az elitklubba / Fotó: Arpasi Bence / Shutterstock

Rögtön az ötödik helyre került az MBH Bank

Ami azonban igazán figyelemre méltó, az az, hogy az újonnan bekerülő részvények közül az MBH Bank rögtön 3,18 százalékos súlyozással került be a pesti tőzsde vezető indexébe, s a harmadik bank lesz az elitklubban az OTP és a jóval kisebb súllyal szereplő Gránit Bank mellett. Ezzel ugyanis az ötödik legnagyobb súllyal figyelembe vett részvény lesz a BUX-ban, csupán a négy blue chip, azaz az OTP, a Mol, a Richter és a Magyar Telekom előzi meg, igaz, ők alaposan.

MBHBANK részvény
Árfolyam: 2 980 HUF -30 / -1,01 %
Forgalom: 27 779 500 HUF
Napi
Heti
Havi
1 év
3 év
Mind
Forrás: Budapesti Értéktőzsde Nyrt.

 

Az MBH Bank után 2 százalék feletti súllyal következnek a 4iG és az Opus Global részvényei. A 4iG súlya egyébként jelentősen nőtt, míg az Opus Globalé csökkent a BUX indexben. 

Emlékezetes, hogy az MBH Bank tavaly december 15-én zárta le az elmúlt 25 év legnagyobb nyilvános részvényértékesítési tranzakciójának árazási és allokációs szakaszát, ami rendkívüli sikert aratott a befektetők körében, miután a felkínált 7 százaléknyi tulajdoni hányadot megtestesítő sajátrészvény-állományra jelentős túlkereslet mutatkozott, és végül több mint 12 000 befektető került a bank tulajdonosi körébe.

A november 24. és december 12. között lezajlott tranzakcióban közel 12 ezer lakossági és intézményi befektető vett részt, akik mintegy 107 milliárd forint értékben igényeltek részvényt, illetve nyújtottak be ajánlatot. Az MBH Bank döntése értelmében a lakossági befektetők részére végül összesen 20 320 846 darab részvényt értékesítettek, az intézményi befektetők pedig összesen 2 256 228 darab részvényhez jutnak, ami megfelel az előzetes terveknek. Mindennek eredményeként pedig nagyot nőtt a részvények közkézhányada, amely jelentős szempont az indexekbe való bekerülés szempontjából.

A másik két frissen bekerült részvény közül 

  • a PannErgy 0,20 százalékos, 
  • a Shopper Park Plus 0,69 százalékos súlyt kap.
PANNERGY részvény
Árfolyam: 1 940 HUF +85 / +4,38 %
Forgalom: 5 111 700 HUF
Napi
Heti
Havi
1 év
3 év
Mind
Forrás: Budapesti Értéktőzsde Nyrt.

 

A változásokat követően tehát április 1-jétől a következő 18 részvények alkotja a BUX kosarát: 

4IG, Alteo, ANY Biztonsági Nyomda, Appeninn, AutoWallis, Graphisoft Park, Gránit Bank, Magyar Telekom, Masterplast, MBH Bank, Mol, Opus Global, OTP Bank, PannErgy, Richter Gedeon, Shopper Park Plus, Waberer’s, Zwack.  

Tovább nőtt az OTP súlya

Mivel az OTP és a Mol részvényei elképesztő szárnyalást produkáltak az utóbbi hónapokban, ami a Budapesti Értéktőzsde (BÉT) részvényindexének, a BUX-nak az összeállítására is hatást gyakorolhat, hiszen közkézhányad-kapitalizációval súlyozott hozamindexről van szó, az elemzők előzetesen arra számítottak, hogy a BÉT a vezető részvények súlyozásának csökkentésével, mérsékli az indexben elfoglalt súlyukat is. 

Ez azonban csak részben valósult meg, mivel az OTP-részvények olyan mértékben értékelődtek fel az utóbbi hónapokban és a forgalmuk olyan hatalmas volt, hogy még csökkenő súlyozás mellett is 41,17 százalékról 43,55 százalékra nőtt relatív súlyuk a kosárban.

A másik három vezető részvénynek viszont valóban csökkent a kosárban elfoglalt súlya. A Molé 20,54 százalékról, 19,71 százalékra, a Richteré 20,1 százalékról 17,84 százalékra, a Magyar Telekomé pedig 9,1 százalékról, 7,13 százalékra.

Végül néhány szó a BUX-ból kieső, illetve a megdorgált részvényről. A jelenlegi indextagok közül a CIG Pannónia és a Zwack nem teljesítették a BUX kritériumait. A CIG Pannónia esetében ez a második meg nem felelés volt, így a részvény kikerül az indexből, míg a Zwack első ízben nem felelt meg, így a BUX index tagja marad. 

CIGPANNONIA részvény
Árfolyam: 355 HUF 0 / 0 %
Forgalom: 18 644 319 HUF
Napi
Heti
Havi
1 év
3 év
Mind
Forrás: Budapesti Értéktőzsde Nyrt.

 

S hogy mi a jelentősége az indexbe való be- vagy az onnan való kikerülésnek? Nos, a passzív befektetések, az indexkövető alapok és az ETF-ek szaporodásával az indexek összetételének és súlyozásának alakulása is fontos szerepet játszhat egy-egy részvény teljesítményében, elég, ha arra gondolunk, hogy mekkora érdeklődés szokta követni azt, hogy melyik részvény kerül be az S&P 500 vagy a Nasdaq indexbe. 

Az indexkövető alapok esetében kötelező is az index változásait lekövetni, azaz jelen esetben például venniük kell az MBH Bank vagy éppen a Pannergy részvényeit, persze más-más mennyiségben.  

Százmilliós vigaszdíjjal búcsúzik a magyar elitklubtól a hazai biztosító
Nagyértékű állami szerződéssel vigasztalódhatnak a BUX indexből távozó hazai biztosító részvényesei. A CIG Pannónia Életbiztosító gyermek- és ifjúsági balesetbiztosításra szerződött a Nemzetgazdasági Minisztériummal.

 

Google News Világgazdaság
A legfrissebb hírekért kövess minket a Világgazdaság.hu Google News oldalán is!

Címoldalról ajánljuk

Tovább a címoldalra

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.