Az OTP a nap hőse, lekörözte nyugati társait a pesti börze – a forint ereje is kitart
Bár a geopolitikai konfliktusokban nem volt tapasztalható érdemi enyhülés a napi hírfolymok szerint, a nemzetközi piaci hangulat összességében kedvezett a kockázatosabb eszközöknek kedden. Az amerikai tőzsdék felfelé indultak, a nyugat-európai börzék zömében 1 százalék körüli erősödéssel nyugtázták a napot, a pesti tőzsde pedig az előbbieken is túltett, miközben a forint is javítani tudott.

A magyar börze fő részvényindexe, a BUX másfél százalékos pluszban, 122 535 ponton fejezte be a kereskedést, noha a hazai tőzsde emelkedése az átlagosnál gyérebb, 13,8 milliárd forintos forgalom mellett zajlott.
A magyar blue chipek közül az OTP szerepelt a legjobban, melynek árfolyama 2,9 százalékkal, 36 370 forintig menetelt.
A Mol befektetői is jelentős emelkedésnek örülhettek, miközben a napokon belül várható osztalékbejelentésre várnak. Az olajrészvény 1,2 százalékkal, 3810 forintra drágult.
A Magyar Telekom árfolyama fél százalékkal, 2050 forintra emelkedett.
Egyedül a Richter részvényeseinek lehet hiányérzetük, a gyógyszergyártó kurzusa ugyanis 0,3 százalékkal, 11 840 forintra ereszkedett.
A piacokat változatlanul az iráni háborús hírek és az energiapiaci fejlemények mozgatják leginkább. Az olaj ára bő 2 százalékkal emelkedett a nap folyamán, miután Irán ismét az Egyesült Arab Emirátusokat támadta rakétákkal, növelve az olajellátási zavarokkal kapcsolatos befektetői aggályokat. A Brent hordónkénti jegyzése 101 dollár felett, a WTI típusú nyersolajé pedig 95,5 dollár felett járt a pesti tőzsdezáráskor.
Kereskedj és fektess be a jövő technológiájával – Bárhol, bármikor! A megjelenés támogatója az Equilor Befektetési Zrt.
A forint mozgását továbbra is nagyobb kilengések és hektikus irányváltások jellemzik. A magyar fizetőeszköz a nap első felében gyengült, kora délután azonban lendületet vett, miután az Európai Bizottság azonnali egyeztetéseket indított a megtámadott Barátság-vezeték újraindítása érdekében. Az EU technikai támogatást és finanszírozást ajánlott fel Ukrajnának, amit az ukrán fél üdvözölt és elfogadott.
Az euróhoz képest félszázalékos nyerőben is járt délután a magyar pénz, a pesti piaczárásra viszont kiengedett a kurzus, a váltási árfolyam 389,6 frintig emelkedett, ami 0,15 százalékos forintelőnyt jelez.
A dollár ellenében is hasonló ívet futott be a forint. Cikkünk írásakor 0,35 százalékkal váltják alacsonyabban az amerikai pénzt, 337,9 forinton.
A régiós devizákat is sikerült leköröznie a magyar valutának. A cseh korona 0,2 százalékkal, a lengyel zloty 0,1 százalékkal került kevesebbe délután öt órakor.
Az Erste kommentárja szerint továbbra is az olajár alakulása és az iráni háború fejleményei lesznek a fókuszban a piacokon, a makroadatok most másodlagos jelentőségűek. A gyors deeszkalációval kapcsolatos várakozások kezdenek eltűnni a piacról. Nagyon súlyos és hosszan elhúzódó konfliktussal azonban továbbra sem számolnak a befektetők.



