Eladósorban van a Manchester United, amelynél mindenki örülne, ha megszabadulnának az amerikai tulajdonosoktól. Az angol élvonalbeli labdarúgó-bajnokságban, a Premier League-ben (PL) amúgy is sorakoznak az amerikai tulajok, akiknek az újító ötletei közül kevés harmonizál az európai hagyományokkal. Nehéz tehát a kitermelés az aranybányában.
Fotó: Oli Scarff
Az öt nagy bajnokságban, az angolban, a franciában, a németben, az olaszban és a spanyolban eltérő a helyzet.
A skála egyik végét Németország jelenti, ahol továbbra is érvényben van az 50+1 százalékos szabály. E szerint a többséget a szurkolóknak kell birtokolniuk, azaz a Bundesligában nem fordulhat elő, hogy egy dúsgazdag természetes vagy jogi személy felvásárolja a klubot. Francia-, Olasz- és Spanyolországban ellenben egyaránt vannak amerikai érdekeltségek. Hogy mást ne mondjunk,
a Bajnokok Ligája-elődöntős Milannál nemcsak a kilincset adták egymásnak, hanem a kasszakulcsot is, miután tavaly a Red Bird Capital Partners az Elliott Managementtől vette meg az egyesületet 1,2 miliárd euróért (446,1 milliárd forintért).
Ezzel pedig át is térhetünk az ígéret földjére, Angliára, mert a PL egyértelműen a világ legjobb és legjövedelmezőbb nemzeti sorozata, úgyhogy az amerikaiak is itt gyülekeznek: a 20 klubból 9 tulajdonosi szerkezetében már jelen vannak – a Red Bird éppenséggel a Liverpoolban birtokol kisebbségi hányadot. Ráadásul nemcsak a Premier League és annak leghíresebb egyesületei kelendők: a hollywoodi színészpáros, Ryan Reynolds és Rob McElhenney például az ötödosztályú Wrexhamet vásárolta meg, és a második idényükben egy szinttel feljebb is jutottak.
Valahol útközben helyezkedik el a továbbra is a PL-ben szereplő, de ott a kiesés ellen küzdő Bournemouth, amelyik hogy, hogy nem szintén amerikai kézbe került.
Kik is ők?
Bournemouth egy kisváros Anglia déli partján, a 2011-es szerinti 183 491 lakosával a legkisebb egycsapatos városnak számít a Premier League történelmében, ráadásul nem is került sokba, 130 millió dollárt (44,1 milliárd forintot) fizetett érte a 78 esztendős Bill Foley, aki odahaza az NHL-es Vegas Golden Knights jégkorongcsapatát birtokolja. Ez az egyik jellemző vonása az amerikai focitulajoknak, hogy benne vannak más sportágakban is, jellemzően a hazai „major ligák” egyikében, tehát az amerikaifutball- (NFL), baseball- (MLB), kosárlabda- (NBA), vagy hokibajnokságban (NHL).
Nem véletlenül jönnek át ugyanakkor Európába, mert az otthoni sportmodellekkel szemben az itteni sorozatoknak megvannak az előnyei. Többek között ilyen, hogy nincsenek lekorlátozva a kereskedelmi lehetőségek: az odahaza a Boston Red Soxot tulajdonló Fenway Sports Group például csak a baseballstadion környékén ügyködhet önállóan, de a városban már nem nyithatott „Red Sox-kávézót”, viszont Liverpool-témájút jogilag üzemeltetne akár a legnagyobb rivális, a Manchester United utcájában is. Ehhez jön még a tévés elérés és nézettség, amely révén
a Bournemouth meccseit is sokkal többen látják mondjuk Ázsiában, mintsem az üdülővárosban vagy Anglia egészében.
Ezért van az, hogy a sportmániások után megjelentek a színen a pénzügyi befektetők is, amilyen a Red Bird is, amelyek persze hozzák magukkal a szokásaikat, amilyen például a focidrukkerek között idővel megutált „optimalizáció”.
A legnagyobb elkövethető hiba
Ez legfőképpen a bevételnövelést jelenti, amelynek leginkább érezhető válfaja a jegyáremelés, a stadionok és edzőközpontok névhasználatának értékesítése, a szponzoráció és a VIP-tevékenységek. Ám ezeket összehangolni az európai kultúrával messze nem egyszerű.
„A legnagyobb elkövethető hiba, ha a tulaj azt feltételezi, egy NFL-drukkernek ugyanazok az igényei és vágyai, mint az európaiaknak” – mondta Mark Lamping, aki a PL-s Fulhamet is birtokló Shad Khan jobbkeze az az NFL-es Jacksonville Jaguarsnél.
Fotó: Bill Foley Facebook
Itt hibázhatott óriásit Todd Boehly is, aki az orosz–ukrán háború kapcsán az Egyesült Királyságban minden tulajdonától, így a Chelsea focicsapatától is megfosztott Roman Abramovicstól vette át a klubot 2,3 milliárd dollárért (780,9 milliárd forintot), plusz 1,75 milliárdot (593,52 milliárd forint) a különböző fejlesztésekre még beígért. Már első nyilatkozatával kiborított mindenkit, amikor a mifelénk idegen, sportértékkel sem bíró All Star-mérkőzést hiányolta a Premier League-ből. Aztán idén januárban minden létező rekordot megdöntő mértékben vásárolt össze játékosokat, ám e mögött nem volt rendszer, az együttes sosem ért össze, már a harmadik edzőjét fogyasztja az évadban, és biztosan lemarad az európai kupákról.
Ilyesmi akkor fordul elő, ha az új tulajdonos idegessé válik, mert nem ismeri a sportágat, megszűnik józanul gondolkodni, és rossz döntéseket hoz. Vagy előjönnek a legrosszabb amerikai beidegződések, hogy ők mindent jobban tudnak
– mondta Steve Gans, aki tucatnyi angol klubnál volt tanácsadó, sőt, az Amerikai Labdarúgó-szövetség elnökségére is pályázott.
Láthatólag a történelem ismétli önmagát, hiszen akadtak korábban is óriási bukták. Randy Lerner becslések szerint úgy 400 millió dollárt (136 milliárd forintot) bukott el az Aston Villánál, amely ki is esett a PL-ből, akárcsak a Sunderland és a Swansea szintén amerikai tulajdonlással. A Liverpool előző tulajdonosai, George Gillett és Tom Hicks 2007 és 2010 között pedig több százmilliót veszítettek, mert a gárda sikertelen maradt, ráadásul közben el is szerettek volna költözni a legendás Anfieldről, amit viszont a drukkerek nem akartak, és gyakorlatilag elűzték őket.
Fotó: Oli Scarff / AFP
Hasonló történhet a Manchester Unitednél a Glazer családdal.
Maradnak-e amerikaiak Manchesterben?
Nagy a verseny a „legutáltabb amerikai tulajok” kategóriában, de alighanem a floridai família vezet. Az időközben elhunyt családfő,
Malcolm Glazer 2003-ban kezdte el felvásárolni a United részvényeit, később hitelre vette meg a klub fennmaradó részét, amit az adásvétel után nyomban ráterhelt, majd egy kivétellel minden évben jutalékot is kivett a csapat által termelt javakból.
Közben a sikerek elmaradoztak, a stadion és az edzőközpont elaggott, úgyhogy a szurkolótábor Manchesterben is rendszeresen, közepes vagy jelentős erővel tüntet ellenük, a hamvába holt Szuperliga-ötlet nyomán még egy meccs is elmaradt miattuk.
Ősszel viszont eladósorba került az MU, Glazerék állítólag 6 milliárd fontos (2500 milliárd forintos) lélektani határt jelöltek ki. Az angol Sir Jim Ratcliffe, illetve a katari Jasszim bin Hamad al-Thani vállalta a pályáztatás harmadik körét is – továbbá amerikai befektetési alapok jelezték, hogy ha nem jön össze a tulajdonosváltás, ők megtámogatnák Glazeréket kisebb tulajdonhányadért cserébe...
