Három a magyar igazság alapon Szoboszlai Dominik és Kerkez Milos után Szalai Attila is elkelt, tovább javítva a már így is rekordnak számító átigazolási időszak mérlegét.

Szalai Attila négy éves szerződést írt alá
Fotó: Hoffenheim

Amikor július elején az angol Liverpool aktiválta a Szoboszlai szerződésében rögzített 70 millió eurós (26,5 milliárd forintos) kivásárlási árat, és átigazolta a német RB Leipzigtől, azon nyomban eldőlt: 

ez a nyár csúcsot jelent majd a magyar játékosokat tekintve, hiszen soha annyi pénz nem mozgott még a mieinket érintően a futballpiacon. 

Kérdésnek az maradt, hol áll majd a számláló, hiszen már akkor tudni lehetett, hogy az irányító két magyar válogatottbeli társáért, Kerkezért és Szalaiért is sorban állnak európai csapatok – nos, a 100 millió eurós (37,9 milliárd forintos) határt minden bizonnyal menten átlépjük.

Kerkez: olasz BL-szereplő helyett angol kiscsapat

Kerkez jövője dőlt el hamarabb. 

Akkor még az olasz Serie A-ban legutóbb bronzérmes, így a kezdődő idényben Bajnokok Ligája-szereplő Lazio tűnt a favoritnak, amely a játékossal meg is egyezett a leendő szerződéséről. Klubjával, a holland AZ Alkmaarral viszont nem sikerült, így nyílt maradt a verseny, amelybe a Konferencia-liga-nyertes angol West Ham, a szintén angol Bournemouth, Franciaországból a Nice, Németországból a Dortmund, Portugáliából a Benfica is benevezett. 

A Bournemouth volt a legügyesebb, és a 19 éves balhátvéd 15,5 millió fontosra (6,8 milliárd forintosra) becsült összegért a kis, de stabil csapathoz került, és a következő edzőmeccset már vele hirdetik.

Szalai ügye lassabban haladt, de nem rosszabbul, esetében is hosszú volt ugyanis az érdeklődők listája, és mindig beletelik némi időbe, amíg letisztul a helyzet. Két hete még úgy tűnt, az ugyancsak magyar válogatott játékos, Schäfer András klubjához, a német Bundesligában legutóbb a negyedik helyen végző, ekként BL-induló Union Berlinhez megy Szalai, ám végül az ország másik felébe fog. 

A legutóbbi bajnokságban a békés középmezőny 12. helyén záró TSG 1899 Hoffeinheim ugyanis 12-15 millió eurót (4,5-5,7 milliárd forintot) fizet érte 

– a tól-ig az utolsó tárgyalási körök, illetve a bónuszok függvénye. 

Ki ellen mutatkozhat be Szalai?

Mindenesetre előző csapata, a török Fenerbahce a múlt héten hivatalos közleményben tudatta, hogy engedélyt adott a tárgyalások befejezésére, azt pedig már Németországból jelentették, hogy a Hoffenheim hétfőre, azaz mára beiktatta a mindig szükséges orvosi vizsgálatot. 

A 25 éves hátvéd eközben eljött és elköszönt a már alapozó Fenertől:

Kedves Fenerbahce család! Szeretnék köszönetet mondani mindenért. Szeretlek benneteket. Viszlát és sok sikert kívánok!

Crvena Zvezda v Fenerbahce - Friendly
ST PETERSBURG, RUSSIA - JULY 12: Attila Szalai of Fenerbahce in action during Pari Premier Cup soccer match between Crvena Zvezda and Fenerbahce in St. Petersburg, Russia on July 12, 2023. Sefa Karacan / Anadolu Agency (Photo by SEFA KARACAN / ANADOLU AGENCY / Anadolu Agency via AFP)
Szalai Attila másfél hónapja Török Kupa-győzelmet hagyott emlékbe a Fenerbahcénál.
Fotó: AFP

Ezzel a Török Kupa idei győztese, a Fenerbahce fontos emberét veszíti el ugyan, de jókora haszonnal, hiszen 2,2 millió euróért (833 millió forintért) vette 2021 januárjában, két és fél évvel később pedig a hat-hétszereséért adta el a Hoffenheimnek. Hétfő délutánra a hivatalos megerősítés is befutott: Szalai Attila 2027-ig írt alá Németországban. 

Új csapata legközelebb szombaton a skót Rangersszel játszik, honfitársunk akár be is mutatkozhat akkor.

A teljes összeg még nőhet is

Ami pedig az összesítést illeti: ezzel az átigazolással átléptünk a 100 millió eurós határon, hiszen Szoboszlai 70 milliója, Kerkez napi árfolyamon átszámított 18 millió eurója és Szalai 12-15 milliója 100-103 millió eurót (37,9-39 milliárd forintot) ad ki – 

pénzben is kifejeződik tehát a legutóbbi két Európa-bajnokságra kijutó válogatottunk fellendülése. 

Mindez persze mérsékelt hatással van a magyar klubfocira – miként a Fradi katasztrófája is mutatta –, viszont a most nyári átigazolási időszak még egy teljes hónapig tart, úgyhogy a „magyaros” nemzetközi transzferek akkumulált összege tovább nőhet.